A tökéletesség útja

Heves viták folytak a XVII. században arról, hogy a híres Exercitia Spiritualia mennyiben tekinthető Loyolai Szent Ignác (1491–1556) művének. Igaz, maga a szerző elég sokat szenvedett lelkigyakorlatai miatt – 1526-ban még vizsgálati fogságba is vetették Ignácot, és inkvizítor is több alkalommal ellenőrizte a művet –, mégis többen kétségbe vonták annak eredetiségét. A vizsgálatok persze a teológiai tartalomra vonatkoztak, de Szent Ignác személyes felelősségét soha nem vonták kétségbe. A száz évvel későbbi elemzések és viták azután részint tisztázták a szerzőségi kérdéseket, részint pedig a lelki élet iránt érdeklődők számára még inkább a figyelem középpontjába helyezték Szent Ignác lelkigyakorlatait. Az eredeti szövegkiadások több száz éven keresztül az egész világon ismertek voltak. Az első, egyszerű latinsággal megfogalmazott és talán magától a szerzőtől származó versio prima után André de Freux fordította spanyolból latinra a lelkigyakorlatokat, és hosszú ideig ez volt az egyetlen elérhető változat.
Azonban nem csupán az eredeti szövegkiadások voltak gyakoriak a XVII. században, hanem az interpretációk, elemzések, magyarázatok, valamint a Szent Ignác ihlette aszketikus munkák is. Ilyenek voltak Sebastiano Izquierdo, Johann Miller vagy Giovanni Bucelleni (1599–1669) jezsuiták művei. Ezek az alkotások a lelki életben elmélyülők dolgát akarták megkönnyíteni, azokét, akik a tökéletesség útját keresik. Bucelleni műve, az Asceticae considerationes a bécsi Matthias Cosmerovius nyomdájában jelent meg Ferdinand Verdenberg gróf támogatásával, először 1666-ban, majd három évvel később ismét. Cosmerovius Lengyelországból telepedett át Bécsbe, a nyomdászat alapjait még Krakkóban sajátította el, de vállalkozása hamarosan az egyik legtekintélyesebb lett a császárvárosban. Ő lett az egyetemi nyomdász, és megszerezte az udvari könyvnyomdász címét is.
Bucelleni vastag, 423 oldalas munkája inkább dogmatikus jellegű; az első kötet a teremtő Istennel és magával a teremtéssel foglalkozik. A Teremtő személyén kívül taglalja a bűnbeesést, a vétkező, az imádkozó és a bűnbánó teremtmény személyét, valamint a megtestesülésen, Krisztus életén és tanításán keresztül a természet megbomlott rendjének helyreállítását.
A Bécsben kiadott könyvből több példány jutott el Magyarországra, és a nagy jezsuita könyvtárak mellett más gyűjteményekbe is bekerült. Az a példány, amelyben egy hosszabb, XVII. századi magyar bejegyzést találtunk, legalább négy hajdani possessor nevét őrizte meg. Az első két tulajdonost valaki gondosan kisatírozta a címlapról, sőt a biztonság kedvéért a legrégebbi vásárló keresztnevét ki is vakarta. Ez már rekonstruálhatatlan, csak anynyi bizonyos, hogy egy Ferenc keresztnevű hajdani tulajdonos 1671-ben ajándékozta Patay János jezsuitának Bucelleni munkáját. Sokáig ő sem birtokolta a könyvet, hiszen 1673-ban Szolcsányi János József vásárolta meg, aki ekkor talán még csak papnövendék volt, 1677. augusztus 6-án azonban már mint felszentelt pap jegyezte fel nevét a könyv első borítójára. A könyvet egyébként a rácsöpögő faggyú mellett nedvesség is érte az évszázadok során, így a borításul összeragasztott ívek maguktól váltak láthatóvá. A hajdani könyvkötő néhány nyomdai ív – görög szómagyarázat – mellett korabeli kéziratokat ragasztott össze, hogy a borító kellő keménységű legyen. Sajnos a nedvesedés jelentősen elhalványította Szolcsányi és a többi könyvtulajdonos borítóra rótt feljegyzéseit, és a szövegek olvashatóságát megnehezíti a rátelepedett fehér penészgomba is. Az első borítón azért még egy szó biztosan kivehető, de hogy miért írta oda hajdan valaki, „Becsulet”, azt aligha fogjuk megtudni.
Mint ahogy azt sem, mi volt a könyv hátsó borítójára magyar nyelven írt fogalmazványtöredéknek a pontos szándéka. Talán valamilyen tanúságlevél piszkozataként készülhetett az írás, de hogy mit tanúsított, az nem derül ki belőle. Több név viszont világosan kivehető: Horváth Mihály, Szegedi Bálint és kocsisa, Kovács Mihály, valamint valakinek „vér szerint valo attya fia”, a „Két tornyon lakozo Lovass István”. Végül pedig: „E bizonsag lőn [?] pater uram elott en elottem Tuskevari plebanos elott és Clastromban lakozo Nemzetes Laszló Ferenczy uram elott.”
Ha a szöveg pontosan nem érthető is, a könyv hosszú történetének új fejezetét mutatja meg; az ugyanis világosan látszik belőle, hogy a fogalmazvány a Veszprém vármegyei Tüskeváron készült, és az egyik tanú, Lovass István is a közelből, a Pápa melletti Kéttornyúlakról került valamilyen ügyes-bajos dologban Tüskevárra.
De hogy miért vitték a könyvet Kecskemétre később, titok marad. A negyedik tulajdonosi bejegyzés ugyanis 1705-ből a kecskeméti ferences kolostorból származik. Itt kötött ki a könyv, s itt is maradt kétszáznegyvenöt éven keresztül, amikor az államosítás Bucelleni aszketikus munkáját sem kímélte.