Anya mosdik, anya főz

Nagy-Britannia után egyedül Magyarország rendezett eddig Európában konferenciát az egyszülős családok problémáiról. Nem véletlenül, hiszen ma több mint egymillióan élnek hazánkban ilyen családban. Ahogy a régi dalszöveg mondja, sokan vagyunk kevesen.

Mindegyikőtök apját imádtam – mondja Jacqueline Wilson egyik könyvében az ötödik gyermekével várandós anya négy lányának, akikkel egyszülős családot alkot. A világhírű angol szerző előszeretettel nyúl az angol valósághoz. Nagy-Britanniában már 1918-ban megalakult a Nemzeti Tanács a Férjezetlen Anya és Gyermeke Érdekében nevű szervezet, mivel ott sokkal korábban felbukkant a jelenség.
Erről a gondról sok érintett ma sem beszél szívesen, amint Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni Programirodájának vezetője elmondta az Egyszülős családok a mai Magyarországon című konferencián, mert szégyellik helyzetüket. Ferge harminc éve foglalkozik a gyermekszegénységgel, amely szerinte összefügg a családok felbomlásával, s amelyről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. Annyit azért tudunk, hogy ma itthon 665 ezer gyermek él egyszülős családban, és ez a szám várhatóan emelkedni fog. Bár az angol Egyszülős Családok Országos Tanácsa (National Council for One Parent Families) felmérései szerint egyszülős családnak lenni változó állapotot jelent: átlagosan öt évig tart, utána vagy újra kiegészül a család, vagy felnő a gyermek.
Az előbbiekről eszembe jut Bodnár Gizella barátnőm (40) Szegeden, aki két gyermekkel maradt egyedül, egy négyéves kislánnyal és egy tízéves fiúval. Egy születésnapi partin összeismerkedett egy holland fiúval, aki kislányát nevelte egyedül. Egymásba szerettek, összeházasodtak, hamarosan ikreik születtek. Úgynevezett mozaikcsaládot alkotnak ők, ahogy Ferge mondaná, amely szintén nem mentes a konfliktusoktól. Mégis sikertörténet az övék, nem úgy, mint a győri Major Éva esete, aki elkeseredettségében létrehozta a Figyelj rám! alapítványt. Éva három gyermekkel maradt egyedül, és mivel férje nem fizetett tartásdíjat, eljutottak a kilakoltatásig, bár az asszony havi százezer forintot vitt haza.
– Nem értem a mai jogrendszert. Ha egy zsebtolvajt elkapnak, lecsukják. Ha az egyik szülő nem vállalja a felelősséget a gyerekeiért, és csak feketén dolgozik, nem tudnak levonni tőle semmit, legális munkára pedig nem kötelezhető. Nekem egymillió-hétszázezerrel tartozik a volt párom – avat be családi titkaiba Éva.
A bicskei Borsodi Mária (38) tanár. Három gyermeke közül a legnagyobb a válás után az édesapjával maradt, érettségi után főiskolára ment, ma diákhitelből él. Volt férje e könnyebbsége ellenére nem emelte a havi tizennégyezret, amely Mária tanári fizetésével együtt is igen kevés hármuk megélhetéséhez. Az asszony perelt, első fokon nyert is. Havi negyvenet ítéltek neki, de volt férje sikeresen fellebbezett.
– Nem értem, igazán nem értem! Havi háromszázat keres. Mi pedig nem tudunk kijönni a pénzből. Csak a gázszámla havi negyven volt tavaly, már előre félek a téltől.
Mária egy kis boltban vásárol, jó pár utcával arrébb otthonától.
– Muszáj ott megvennem az élelmiszert, mert ismerem a boltost. Hitelbe ad a hónap végén. Különben még margarinos kenyeret sem ehetnénk.
A mai magyar jogrendszer valóban furcsa. Az évi 16 ezer gyermektartási per mindössze tíz százalékában születik jogerős ítélet. Nem sokkal jobb a helyzet Nagy-Britanniában sem. Ott az egyszülős családok kétharmada nem kap semmiféle támogatást a másik szülőtől, tudom meg Nigel Purkistól, a National Council for One Parent Families főigazgató-helyettesétől.
Angliában az egyszülős családok egyedüli fenntartójának ötven százaléka dolgozik. Az ottani kormány célkitűzése, hogy 2010-re a hetven százalékuk legyen foglalkoztatott. (Magyarországon ilyen felmérés még nem készült.) Az angol szervezet segít munkát keresni, ami többnyire sikerül is, ám az egyszülős családok felnőtt tagjai sokszor nem tudják megtartani. Éppen ezért az egyik angol áruházlánc létrehozott egy szervezetet, amely mentálisan segíti a dolgozót munkája megtartásában. Mindezt nem önzetlenségből teszi, hanem mert rájött, hogy az egyszülős családok felnőtt tagjai többnyire kiváló munkaerők. Jól alkalmazkodnak és kreatívak.
Nigel Purkis cáfolja azt a feltevést, hogy az egyszülős családok a több anyagi juttatás reményében jelentik be magukat ebbe a kategóriába.
– Angliában éppen a nyolcvanas évek végén növekedett az egyszülős családok száma. Akkor, amikor a szociális juttatások erőteljesen csökkentek. Az egyszülős családmodell nem választás kérdése – véli.
Ugyanezt gondolja Ferge Zsuzsa is. Szerinte sem akarnak az emberek egyedül gyermeket nevelni, hiszen ezzel önbecsülésük csökken, és anyagilag is rosszabbul járnak. Bár a gyermeküket egyedül nevelők önértékelése valamennyire javult az utóbbi időben. Kiment a divatból a „csonka család” kifejezés, és már nem tesznek „v” (veszélyeztetett) jelzést az iskolában sem az elvált szülők gyermekeinek neve mellé.
Európában az utóbbi három évben rohamosan nőtt a válások száma. Magyarország még a középmezőnyben van ötszázalékos emelkedéssel, Belgiumban azonban a házasságok hetvenöt százaléka bomlik fel. A szülők különválásának esélyét növeli a pénzszűke, az állás miatti stressz és az is, ha beteg gyermek születik a családban. De legfőképpen az, ha a szülők nem ismerik magukat és egymást.
Kérdés, hogy a mai magyar munkaerőpiacon háttérbe szorulnak-e a gyermeküket egyedül nevelők. Lukács Zsolt közgazdász, HR-tanácsadó (személyzeti ügyekben illetékes szakember) szerint az egyedülálló szülők jogosan várják el a segítséget az államtól és a munkaadójuktól, de valójában hiába.
– A civilizáció háromezer éves történetében nem láttam nyomát, hogy egy felülről jött kezdeményezés alapvetően és azonnal megváltoztatta volna egy ember helyzetét. Úgy gondolom, mindenkinek magának kell változnia, vonzóvá tennie magát. Egyedül kell megoldania saját mikrovilágának gondjait. Tilos például állásinterjúra lógó orral bemenni!
Mindazonáltal a szakember úgy látja: csökkent a munkaidő Magyarországon, bár még mindig igen kevés helyen lehet távmunkában dolgozni. A kilencvenes években még rosszabb volt a helyzet. Gyakran előfordult, hogy a munkavállaló fél kilenckor kezdett, és este nyolckor ment haza. Ma a legtöbb helyen fél hatkor vége a munkának.
A budapesti Fodor Emese (40) egy nyelviskola ügyeit intézi havi nyolcvanezer forintért. Két gyermeket nevel egyedül, 14, illetve 17 évest. Arról számolt be, hogy erre eddig egyetlen cég sem volt kíváncsi, ennek ellenére nem könnyű az elhelyezkedés.
– A nagyobbik fiam most került kollégiumba. Bár a szüleimmel lakunk, amióta elváltam, így ételre gyakorlatilag nem kell költenem, mégis félek, hogy nem lesz elég a pénzem. A kollégiumot fizetnem kell, ami pluszkiadás. Elhatároztam, állást váltok. Jó lenne havi kétszázezer, akkor végre nyaralhatnánk is néha, és nem lennénk rászorulva anyu főztjére. Anyu hetvenéves. Szeret gondoskodni rólunk, de nagy árat fizetek ezért. A szabadságomat – mondja Emese, aki három hete állásinterjúra jár. Bár rajz szakos tanári diplomája van, nem szeretne tanítani, nincs is esélye. Jelentkezett egy ingatlanügynökségnél, ahol jutalékrendszerben dolgozhatna napi tíz órát – szombaton is. Egy könyvkiadónál, amely százhúszezret fizetne, valamint egy pénzügyi cégnél, ahol szintén teljesítményarányos a jövedelem, de van havi fix is, igaz, nem több, mint a minimálbér.
Mindebből kitűnik, hogy ahol még lehetséges a kapcsolat megmentése, ott érdemes energiát fordítani rá, mert ha ezt elmulasztják a házastársak, később sokkal nagyobb munkájukba kerül a talpon maradás.
Simon András, a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatója meséli, hogy volt egy időszak az életében, amikor este tíz körül ért haza.
– Két gyerekem van, akiket hosszú hónapokon át csak reggel láttam pár percre. A feleségemtől tudom, hogy egyszer a nagyobbik fiunk megkérdezte, amikor a tévében látott: „Ez az a papa, aki néha nálunk is van?” Ez a mondat ráébresztett, hogy sürgősen életmódot kell váltanom.
Váltott is, így családja egyben maradt, akárcsak Regős Judit szociális munkásé, aki ma férjével együtt működteti a Szülők Házát.
– A házasságom az első gyermekünk születésekor válságba jutott. Egyszerűen nem tudtuk kezelni a helyzetet, hogy nem minden úgy van, mint a Zelk-versben. „Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó.” Frusztrált az is, hogy gyereket is akartam nevelni, de karriert is szerettem volna építeni. A mostani világ elvárja, hogy sikeres legyek a munkámban is. Már nem az van, mint a nagymamám idejében, akinek „csak” a család volt a fontos.
Judit a prevenciót tartja a legfontosabbnak. Szerinte az a lényeg, hogy ismerjük meg magunkat, mielőtt társat választunk, és tanuljunk meg megbocsátani.
– A megbocsátás alapvető, hiszen előfordul, hogy megbántjuk egymást, valami rosszulesik, megharagszunk. Ha meg tudunk bocsátani, akkor meg van mentve a kapcsolatunk.
Nagy Annának, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnökének, a konferencia megszervezőjének nem sikerült megmentenie a kapcsolatát. Hatéves fiát egyedül neveli.
– Eleinte nagyon nehéz volt minden. Aztán rájöttem, sokan vagyunk kevesen. Mi vagyunk „a legnagyobb magyarországi kisebbség”.
Ha csak az adatokat nézzük, valóban. Ma Magyarországon négyszázhetvennégyezer szülő neveli egyedül gyermekét. Vannak köztük özvegyek, férfiak, bár a többség nő, és vannak csak papíron házasságban élők.
Hogy milyen egyedül? Egy riporter megkérdezte Ginger Rogerst, milyen érzés a fantasztikus Fred Astaire párjának lenni, milyen vele együtt táncolni. Ginger rámeredt az újságíróra, majd így válaszolt: „De hát uram, én ugyanazt csinálom, csak tűsarkúban hátrafelé!”