Négy balkáni kisebbség világába száguld utasaival a Balkán expressz, amely ma este hétkor éri el Szegedet. A Balkán Hangja Kulturális Egyesület tizenkettedik alkalommal megrendezett fesztiválsorozatának idén a szerb nemzetiség lesz a házigazdája. Nem lesz nehéz dolguk, hiszen az elmúlt években nemcsak világhírnévre szert tett alkotóik, de a mi nép- és világzenészeink is sokat tettek azért, hogy repertoárjukba építve belopják a tradicionális szerb muzsikát a hazai közönség szívébe, így zenéjükkel ismerkedni már biztosan nem, legföljebb barátkozni kell némelyeknek. Az eseménysorozaton a zene mellett persze helyet kap a tánc, a gasztronómia és a Balkán-bazár is, amely legelőször a déli országrészben nyitja meg kapuit.
Akik a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban kapcsolódnak be a Balkán Hangja Fesztiválsorozat tizenkettedik felvonásába, elsőként láthatják a Kud. Dido zenekart és táncegyüttest, amely a rendezvény budapesti állomásán is színpadra lép. Fellép rajtuk kívül a Fengari és a Balkán táncegyüttes, valamint a Maskarades és a T’rakija zenekar is. A balkáni világ sokszínűségét bemutató kisebbségi kiállítással és táncházzal, kóstolókkal megrakott Balkán expressz ezután képletesen Budapestre száguld, hogy a fővárosiakat is megkínálja ínyencségeivel: az eseménysorozat záróünnepségén többek között a fergeteges Cimbali Banddel, a Csürrentővel és a Tököli Táncegyüttessel bővülő fellépőgárdát olyan igazi szerb zenét játszó zenekarok dúsítják tovább, mint a Zora és a Kolo vagy az Ajde Braco. Az autentikus táncbemutatókról a Taban gyermek- és felnőtt táncegyüttes, a Hercegszántói Veseli Santovcani és a Tököli táncegyüttes gondoskodik az Almássy Téri Szabadidőközpontban, ahová holnap este héttől várják a látogatókat, s ahol a szervezők idén is átadják a Balkán Hangja Fesztivál díját annak, akit a balkáni kultúra leghitelesebb közvetítői közt tartanak számon.
Nem mindennapi nyaraló és rengeteg befektetés Kollár Kinga nevén
