Nem kell aggódni az anyagiak miatt Dávid Dórának a Tisza Párt Európai Parlamenti képviselőjének ugyanis a három ingatlanja mellé számos befektetéssel és magas fizetéssel rendelkezik. Azonban autó vagy egyéb nagy értékű ingóság nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.

Dávid Dórának három ingatlan van a nevén. Az egyik egy 57 négyzetméteres I. kerületi társasházi lakás, amelyet ajándékozással szerzett még 2023-ban. Van egy balatonfenyvesi hétvégi háza, amely 253 négyzetméteres, azonban ennek csupán egyhatod részben a tulajdonosa. Valamint van egy londoni társasházi lakása is, amely 56 négyzetméteres.
Bár „sok” ingatlan nincs a nevén és nagy értékű ingóságokkal sem rendelkezik a Tisza Párt EP-képviselője befektetései azonban szép számmal vannak.
Összesen 12 befektetést tüntet fel vagyonnyilatkozatában amelyek névértéke – egy kivételével – mind több millió forint, sőt van kettő amelyek a 10 millió forintot is átlépik.
Mindezen felül van még 30 millió forintja takarékbetétben.
A fizetésére sem panaszkodhat Magyar Péter embere, hiszen vagyonnyilatkozata alapján több mint 23 millió forintot keres, ami mellett magánnyugdíj pénztárán van 240 millió forint is.
Dávid Dóra vagyona ötszázmillió forint körül mozoghat, ebből százmilliót tehetnek ki az értékpapírok.
Egy jogszabálymódosítás miatt a magyar EP-képviselőknek is ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint az országgyűlési képviselőknek, Magyar Péter és a Tisza Párt képviselői a hivatalos határidő előtt saját honlapjukon tették közzé a nyilatkozataikat.