Eddigi munkahelyein maximum egymillió forintnyi összeget keresett havonta Tarr Zoltán, nagy előrelépés neki az EP-képviselői fizetés, ami esetében költségtérítéssel együtt hatmillió forint feletti havi jövedelmet jelent. A Tisza Párt alelnöke korábban szakértőként, marketingvezetőként és programszervezőként is dolgozott. Jelenleg a Tisza Párt alelnöke és a párt alapítványaként funkcionáló Legyél a változás Egyesületnek is a tagja, de ezekért plusz pénzt nem kap.
Jól megugrott a fizetése EP-képviselőként a Tisza Párt alelnökének
Tarr Zoltánnak vagyonnyilatkozata szerint két budapesti családi házban van tulajdonrésze.

Két budapesti családi ház tulajdonosa Tarr Zoltán
Vagyonbevallásában feltüntette továbbá, hogy Budapest kertvárosában, a 16. kerületben tulajdonosa két családi háznak. Egy 150 négyzetméteres lakóháznak fele részben a tulajdonosa, ebben is lakik, illetve 2/6-od részben tulajdonosa egy másik családi háznak, amelyben 1996-ban szerzett tulajdonrészt.
Tarr Zoltán egy Ford Kuga gépkocsit hajt, illetve van egy BMW-je, ami a bevallása szerint üzemképtelen, és javításra vár. Ingóságai közé beírta, hogy könyvei és festményei vannak. A Raiffeisen banknál van valamennyi értékpapírja, egy magánszemélynek pedig hárommillió forinttal tartozik.
Egy jogszabálymódosítás miatt a magyar EP-képviselőknek is ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint az országgyűlési képviselőknek, Magyar Péter és a Tisza Párt képviselői a hivatalos határidő előtt saját honlapjukon tették közzé a nyilatkozataikat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Éjszakai leállás jön a MÁV online jegyértékesítésében
A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Felbukkantak a Magyarország-tagadók a Tisza Pártban
Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Újabb brutális támadás, ezúttal vascsővel és fegyverekkel mentek a tiszás bűnözők + videó
Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

Orbán Viktor: A rezsicsökkentést és a családtámogatásokat támadná a Tisza jelöltcsapata + videó
A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Éjszakai leállás jön a MÁV online jegyértékesítésében
A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Felbukkantak a Magyarország-tagadók a Tisza Pártban
Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Újabb brutális támadás, ezúttal vascsővel és fegyverekkel mentek a tiszás bűnözők + videó
Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

Orbán Viktor: A rezsicsökkentést és a családtámogatásokat támadná a Tisza jelöltcsapata + videó
A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!