Hetvenéves hőstett

Alexander Aljechin, a 115 éve, 1892. november 1-jén született sakkzseni talán legnagyobb sikerére kell emlékeznünk, hisz éppen hetven éve vette vissza elvesztett világbajnoki címét a húsz évvel fiatalabb Max Euwe-től. Addig ez a bravúr senkinek nem sikerült, azóta Botvinniknek kétszer is, ami nagy szó, de a Szovjetunióban néha a sakk páros mérkőzéseket is átszőtte a politika. A címvédők, Szmiszlov és Tal jellemző módon mindketten kórházi kezelés alatt álltak, de egyiküknek sem volt joga halasztani.
A közelmúltban követhetetlen cirkuszok kerekedtek a világbajnoki meccsek körül. Például Kaszparov mérkőzése Kramnyikkal minden FIDE-kiírás ellenére történt meg, holott Sirov lett volna a jogos kihívó, hiszen hat döntetlen mellett 2-0-ra legyőzte Kramnyikot. Kaszparov trónfosztása Campomanes FIDE-elnök által, vagy egyidejűleg két világbajnok, Kaszparov és Karpov regnálása egyaránt nonszensz volt, míg a két legutóbbi új rendszerű világbajnokságot Topalov és Anand uralta, miközben Kaszparov, a legerősebb Élő-cím birtokosa – még mindig – nézőként sem volt jelen a versenyen.
Hetven évvel előtt a magánjogászok valahogy a nemzetközi szövetség, a FIDE nélkül is megoldották az elit versenyeztetését. Alább Aljechin fent említett bravúrjának állítunk emléket Márai Sándor Egy hőstett című írásának részletével: „Aljechin olyasmire vállalkozott, ami a sportban csaknem lehetetlen. Nem igaz, hogy valaki nem lehet erősebb, mint jelleme és sorsa. Mi kell hozzá? Több, mint training. Ember kell hozzá. Aljechin természetesen zseni. Az orosz cári ügyész, aki az emigrációban megszerezte a világbajnoki címet, egész életét beleadta a sakkba, többek között azért is, mert a sakk nemcsak szenvedély az Aljechinek számára, hanem hivatal és mesterség is. Aljechin nemcsak zseni, hanem profi. Abból él, hogy tudja, mikor kell a paraszttal és mikor a lóval lépni. Aljechin kitűnően lépett a sakktáblán. De az életben tántorgott. Nem csak képletesen. Azt mondják, gyakran a szárazföldön is tántorgott. Az állandó idegfeszültséget nem bírta el narkotikumok nélkül. E doppingszerek között a nikotin és a szeszek a legenyhébbek. Aljechin egyre erősebb bódító eszközökkel élt. Soha nem játszott stratégikusan, mindig ötletszerűen, taktikázó módszerrel inkább. Mint afféle kocasakkozó… Aljechin szembeszállt önmagával, és győzött. Leszokott a cigarettáról, le az alkoholról, le a veszélyesebb narkotikumokról. A legszigorúbb elvonókúrákat hősiesen állta. Tejet ivott. Undorral. Nem cigarettázott, kétségbeesve. Általános testi reparatúrán esett át, és nem omlott öszsze, nem vesztette el türelmét, fegyelmét, lelki egyensúlyát. Bizonyos korban, bizonyos lelki föltételek mellett ez talán a legnehezebb, amire ember vállalkozhat. Hősies cselekedet, mert egy szellemi teljesítmény érdekében uralkodni tudott a test fölött. Világbajnoki címet szerezni nem olyan nehéz, mint világbajnoki címet visszaszerezni. Valaki világbajnok lesz, mert tehetséges és szorgalmas, mert pályája egyenesen, ível, mert ilyen a sorsa, mert nagyon akarja. De aki egyszer lebukott egy pályán, aki elvesztette egy siker kezdősebességét, aki megszédült és tántorogni kezdett, soha nem áll többé talpra. Majdnem sohasem. Aljechin a kivétel.”