Itthon már ártatlan Kovács Ágnes

A Magyar Úszószövetség fegyelmi bizottsága (fb) tegnapi határozata szerint Kovács Ágnes az október 30-i ellenőrzés során nem valósított meg doppingvétséget. Az fb megállapította: a sportolónő megindokolta, miért távozott idő előtt az ellenőrzésről, hiszen közölte, Roger Moore, az UNICEF képviselője várja. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tehát ma rajthoz állhat a debreceni rövid pályás ob-n, bár a Magyar Antidopping Csoportot képviselő Kolláth György jogszabálysértőnek nevezte a határozatot, s jelezte, az is jogszabálysértő lesz, ha Kovács Ágnes indul az országos bajnokságon. Egyébként sem volt az egész ügynek olyan szegmense, amelyben Kolláth és a MÚSZ tisztségviselői egyetértettek volna; ez pedig minimum jelzésértékű a tegnapi döntés nemzetközi fogadtatását és utóéletét illetően.

2007. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem áll szándékunkban poénoktól és fordulatoktól hemzsegő, gyilkos és öngyilkos beszólásokkal tarkított riportot írni a tegnap történtekről, pedig az lenne a legegyszerűbb és első látásra leghálásabb feladat. Csakhogy a harmadik évezred magyar sportjának egyik legérthetetlenebb, legellentmondásosabb és legkínosabb fejezete más feldolgozást érdemel és igényel, úgyhogy ahol lehet, ragaszkodunk a tényekhez, ahol pedig nem, ott is az érintettek véleményét adjuk közre, nem a magunkét.
A fegyelmi tárgyalás alig valamivel a kezdete után már félbe is szakadt, mert a Magyar Antidopping Csoport (MACS) képviseletében eljáró Kolláth György megkérdőjelezte annak létjogosultságát. Azzal érvelt, hogy miután az előzetes felülvizsgálati eljárás semmiféle vétséget nem állapított meg, nincs is fegyelmi ügy. Azt is kifogásolta, hogy e procedúrát az előírtakkal ellentétben nem a főtitkár vagy az általa megjelölt személy, hanem egy öttagú bizottság folytatta le. Ezek hallatán a fegyelmi bizottság elnöke, Antos Árpád szünetet rendelt el, tanulmányozandó Kolláth György beadványát, majd a folytatásban szót sem ejtve róla, e tekintetben mire jutottak, Kovács Ágnes meghallgatását indítványozta. Sydney aranyérmese kijelentette, fenntartja az előkészítő eljárás során tett nyilatkozatát, a testület pedig úgy ítélte meg, a rendelkezésre álló írásos dokumentumok elegendőek a határozathozatalhoz, további szóbeli meghallgatásokra nincs szükség.
Az újabb szünetet követően az fb elnöke kihirdette a döntést – Kovács Ágnes az október 30-i doppingellenőrzés során nem valósított meg doppingvétséget –, és megindokolta azt. Eszerint Kovács Ágnes az ellenőröknek kellőképpen megokolta, miért hagyta félbe a mintavételt, és távozott idő előtt a Kőér utcai uszodából a budai Hilton Szállóba, ahol az UNICEF képviselőjeként várta őt Sir Roger Moore. A fegyelmi testület szerint Kovács Ágnest sem fegyelmi felelősség, sem önhiba nem terheli, mivel olyan súlyú sportdiplomáciai találkozóra volt hivatalos, amely mind a sportoló, mind a magyar sportdiplomácia számára kiemelkedő értékű esemény volt.
Kovács Ágnes tudomásul vette a határozatot, majd a nála lévő két írásos nyilatkozat közül felolvasta az adott helyzetben érvényeset, a felmentésre szólót: „Természetesen kimondhatatlanul örülök annak, hogy ez a döntés született, mely úgy érzem, teljes mértékben igazolja vétlenségemet ebben a mindenki számára kellemetlen ügyben. A rám vonatkozó szabályokat, legfőképpen a doppingelőírásokat eddig is maximálisan betartottam, és a jövőben sem kívánok másként tenni. Reményeim szerint a továbbiakban a felkészülésre lesz lehetőségem koncentrálni, mellyel bizonyítani tudom és akarom, hogy csakis a tisztességes edzés és a sok munka hozhatja meg a sikereket.”
Happy endről mégsem beszélnénk, mert valószínűleg messze még a történet vége, és az sem biztos, hogy felhőtlenül örömteli lesz. A szünetekben és a tárgyalás végeztével ugyanis Kolláth György olykor az úszószövetség vezetőivel folytatott változó hevületű, néha személyeskedésbe hajló vita, másszor monológ formájában adott hangot kételyeinek és az ügy kezelését illető, lesújtó véleményének. A MACS munkatársai által készített, az október 30-i eseményeket időrendben felidéző anyagot szemezgetve kijelentette: Kovács Ágnes nemhogy nem ajánlotta fel, hogy kísérjék el Roger Moore-hoz, azt sem árulta el, hova siet, sőt hisztizett, nem fogadta el a neki kínált pohár vizet sem, Turi György pedig fél órán át nem is tartózkodott a helyszínen. Kolláth szerint az általa képviseltek eljárásában semmiféle kifogásolható nem volt, a továbbiakat pedig érdemes szó szerint idézni: „A MACS szempontjából ilyen tiszta ügyet még nem láttam. Sajnálatos, mi több, a jóhiszeműség tartományán belül megmagyarázhatatlan, hogy a bajnoknő miért járt el ott és akkor úgy, ahogyan azt tette, illetőleg úgy, amit elmulasztott megtenni. Ami eddig itt ebben az ügyben történt, az már nem is a Balkán, hanem Közép-Afrika.”
A MÚSZ-tisztségviselők részéről Ruza József akkor fejezte be a parttalan vitát, amikor Kolláth György a szövetség kapcsán a hamisítás kifejezést használta, hisz a főtitkár szerint ebben a hangnemben csak a bíróságon érdemes folytatni, Kiss László szövetségi kapitány pedig „oneman show-nak” nevezte, hogy Kolláth György a szüneteket kamerák kereszttüzében nyilatkozta végig. Turi György, a válogatott és Kovács Ágnes trénere a MACS jelentéséről alkotott sarkos véleményt: „Most már kimondom, hogy az anyagban szemenszedett hazugságok szerepelnek, illetve a MACS egész eljárása hazugságra épül.”
Ez az a matematikailag képtelen helyzet, amikor egyáltalán nincs közös nevező. A határozat ellen tizenöt napon belül lehet fellebbezni, de hogy kinek, már az is vitatott: a MÚSZ szerint Kovács Ágnesnek vagy Gyárfás Tamás elnöknek – előbbi kijelentette, természetesen nem él e jogával, utóbbi nem volt jelen, de mire keresne jogorvoslatot? – van erre kizárólagos lehetősége, Kolláth György állítja, hogy a MACS-nak is. A jogász elvárja a határozat kikézbesítését, amelynek alapján szerinte megbízói eldöntik, tesznek-e további lépéseket. Hozzáfűzte, úgy véli, további jogszabálysértés lenne, ha Kovács Ágnes indulna a ma kezdődő debreceni ob-n, szövetségi oldalról ennek nincs az égvilágon semmi akadálya.
Az eljárás és a határozat nemzetközi fogadtatásáról természetesen még nincsenek híreink. Esélylatolgatás helyett annyit azért megkockáztathatunk: nem az dönt majd, pontosan mi történt, hanem az, hogy a két fél, a MÚSZ és a MACS közül melyik lesz képes saját verzióját hitelesebben és hatásosabban kommunikálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.