Kórház a romváros szélén

Banda Aceh, a legnyugatibb indonéz település a repülőgép ablakából majdnem olyan, mint az elhíresült műholdfelvételeken: a világhálóról ma is letölthető, milyen volt a több százezres lélekszámú nyugat-szumátrai muzulmán város a cunami előtt, s mi maradt belőle utána. Az öbölparti lapályon több kilométernyi sávban gyakorlatilag mindent letarolt a huszonöt-harminc méter magas szökőár – s aki majd három év után gépen száll a katasztrófa sújtotta település fölébe, csak találgatni tudja, melyik vízfelület a megszokott mocsár, mi a közelmúltbeli áradások, s mi a 2004 karácsonya másnapján pusztító cunami eredménye.

Csontos János
2007. 11. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Banda Aceh)
Ha az ember nem a saját szemével látja, nem tudja elképzelni azt a dúlást, amit a tengerrengés okozta szökőár a parti sávban végbevitt. A pusztulás nyomai ma is lépten-nyomon szembetűnnek, de az újjáépítés is látványos méreteket öltött: manapság a közvetlen vízparttól kezdve egészen a három-négy kilométer széles totálkáros zóna széléig félkész és kész házak állnak. Azt az irányelvet egyáltalán nem sikerült betartani, hogy a veszélyeztetett övezetbe ne költözzenek vissza a túlélők: egyrészt a jelentős ingatlanárak szorították rá az érintetteket az itteni építkezésre, másrészt bíznak Allahban.
A Meuraxa kórház eredetileg alig néhány száz méterre működött a tengerparttól, ám a masszívnak látszó emeletes épületegyüttesből csupán romos falak maradtak. Kertjében ma tömegsír található, amit tábla is jelez: a szökőár levonultával ide temették el számolatlanul, műanyag zsákokban az előkerült holttesteket. Az újjáépült házak s olykor egész telepek – amelyek az arab, maláj és európai segélyekből emelkednek újra a mocsaras-lápos területen – azonban nem tűnnek sokkal szilárdabbaknak, mint azelőtt lehettek: jobbára válaszfaltéglákból falazzák fel őket. Európai szemmel elképesztő kavalkádját adják a bizakodásnak és a rothadásnak: jó néhány hajó azóta is az iszapban fuldokol, másokat az úttestre vagy egy háztetőre tett le az ár, s miközben a gyorsan újraaszfaltozott műutakon szigorúan indonéz gyártmányú motorkerékpárok és fedett oldalkocsik tömege közlekedik, a benzint kannával merik az üzemanyaghordóból, a halpiacon sűrű légyraj dongja körül a zsákmányt, a megkopasztott csirkék pedig annyira feketék, hogy az érzékenyebb gyomor alapos kételyeket támaszt fogyaszthatóságukkal kapcsolatban.
Az a százötvenezer áldozat, akit Aceh tartományból elragadott a cunami, szinte egyetlen itteni családot sem hagyott érintetlenül a gyásztól. Ma is meghatódottan szorongatják annak a magyar önkéntesnek a kezét, aki az első mentőcsoporttal érkezett, s a legkeményebb hetekben kísérelte meg a segítséget. A csupasz betonon aludtak, sóleten és kekszen éltek. Filmbe illő jeleneteket idéz az emlékezet: egy négytagú család például motorkerékpárra pattanva menekült az ár elől a közeli hegyek felé, mindig tíz-húsz méter előnnyel a biztos halál előtt. Egyébként a cunaminak köszönhető, hogy egyáltalán megnyitották az addig zárt katonai területnek számító tartományt a külföldiek előtt: korábban a szakadár gerillák küzdelmei polgárháborús övezetté tették Szumátra nyugati csücskét. Időközben megtörtént a kiegyezés, és az elszakadási harc egykori vezetője ma a kormányzó, elismert politikus, s a jakartai központi vezetéssel abban is sikerült megalkudni, hogy az ország erőforrásainak negyedét szolgáltató tartomány az addigi öt-hat százaléknál sokkal többet kapjon vissza a központi büdzséből.
A kormányzó igen népszerű: a helyiek nagyokat kacagnak humoros beszólásain a hosszan elnyújtott kórházavató ünnepségen. A Meuraxa kórházat immár a biztonságos sávban, magyar és osztrák adományokból építették újjá: ennek az átadási ceremóniája zajlott ünnepélyes keretekben. Az osztrákok végül csökkentették a korábban tervezett ágyszámot (bár nyilván nem ezért keverték össze őket a szónokok három ízben is az ausztrálokkal), a Magyar Vöröskereszt viszont az általa felépíttetni vállalt gyermekkórházat az eredeti formátumban és méretben adta át használatra az indonézeknek. Amint Habsburg György elnök a szónoki emelvényről jelentette: a vállalást teljesítették; külön kiemelte, hogy az a magyar nép adományozott önzetlenül 750 millió forintot a cunami károsultjai javára, amelyből egyetlen áldozatot sem követelt az alattomos szökőár. Áldozatvállalásukat tábla őrzi a klinika falán, ahol folyamatosan fényképezkedtek a helyiek a jótét vendégekkel. Ebből a jelentős összegből ráadásul félmilliónyit a magyarországi nevelőotthonok lakói – köztük szellemi fogyatékos gyerekek – adtak össze a zsebpénzükből: az új gyermekkórház folyosóit az ő bekeretezett rajzaik díszítik. A megvásárolt kórházingatlan egyébként 15 ezer négyzetméteres, a városi stadion és a németek által épülő főiskola közelében helyezkedik el. A felnőttkórház kétezer, a gyermekklinika ezerötszáz négyzetméter alapterületű, s ehhez járul csaknem kétezer négyzetméternyi közös helyiség és egy négyszáz négyzetméteres játszótér. A kórtermek, a röntgenhelyiség, a konyha, a mosoda és az irodák egy 140 méter hosszú folyosóra fűződnek fel pavilonos elrendezéssel. A komplexumban található négy egyágyas fizikoterápia, ambuláns műtő és elkülönítő is. A létesítményt a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva többször át kellett terveztetni – például menet közben kiderült, hogy a mocsaras altalajon a hagyományos alapozási technológia nem alkalmazható, s a pavilonokat vasbeton pillérekre kellett helyezni. A cölöpös megoldás eleinte ellenkezést váltott ki a mélyen vallásos helyiekből (ők mindenáron a földön akartak maradni), de végül statikai érveket bevetve sikerült megegyezésre jutni velük. A beruházási költségeket végül még csökkentette is, hogy nem volt szükség az eredeti szigetelési munkálatokra a talajvíz és a víznyomás ellen. A folyosó tetejét is megnyitották, így annak természetes szellőzése a XIX. századi alföldi parasztházakéra emlékeztet. A magyar adományokból szerelték fel a gyermekkórházat orvosi műszerekkel is: az inkubátorok, a defibrilláló és a többi életmentő berendezés is jobbára magyar cégek gyártmánya.
A Magyar Vöröskereszt – a Srí Lankán májusban átadott közösségi ház mellett – immár a második „természetes” adományt hozta tető alá a cunami által sújtott térségben, ebből Banda Acehban csaknem félmilliárd forint értékben. Fontos szempont volt, hogy lehetőség szerint ne készpénzben történjen a segítségadás, hiszen a térségben itt az egyik legmagasabb a korrupciós index. Ezt az óvatosságot az indonézek nem feltétlenül vették jó néven, de az ördög nem alszik. A korrupció ugyanis az újjáépült városrészekben kézzelfogható valóság, hiszen nemcsak telepek és barakkok nőttek ki a földből közel három esztendő alatt, de a világ bármely szegletében luxusszámba menő villák is – a segélyiparnak szemlátomást szép számmal vannak ügyeskedő helyi haszonélvezői is.
Banda Acehban van olyan árvaház, ahol magyar nevelési módszereket alkalmaznak, az UNICEF által frissen átadott iskolában nemcsak a gyerekek, hanem a tanárnők is uniformist viselnek, s még az illemhelyre való belépés előtt is szertartásosan leveszik a cipőjüket. Betegnek lenni Indonéziában nem tanácsos: a módosabbak Szingapúrba járnak kezeltetni vagy megműtetni magukat. Noha a Meuraxa kórház a bonyolult közgyógyellátási rendszerben a szegényebb rétegek számára is deklaráltan elérhető, az egészségügyi szolgáltatásokért – miként az iskoláztatásért is – busásan fizetni kell. Nem csoda, hogy a kormányzó ki is fejtette a hivatalos tisztelgő látogatást tevő Illés Mihály nagykövetnek: a cunamikárosultak után a polgárháború árváinak is jól jönne némi jótét európai segítség, hogy a gerillaözvegyek legalább a tanszert meg az iskolai egyenruhát meg tudják venni a gyermekeiknek…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.