Bakonyi Ferenc (e-mail): Nem tudom, lehetséges-e az azonnali reagálás, de az imént értesültem egy nagyon bosszantó Gyurcsány-kijelentésről. E-mail útján küldöm is rögtön, annyira bicskanyitogató ez a stílus és ez az ember. Azt nyilatkozta ugyanis a miniszterelnök: „Most fizetjük meg annak az árát, amit 2001 és 2006 között tettünk.” És hogy szerinte „nincs más út”. Én eléggé edzett ember vagyok, de mint következetes jobboldali szavazó, ezt azért kikérem magamnak. Mi ez a többes szám? Hogy jön ahhoz Gyurcsány, hogy közössé tegye saját és kormánya bűneit? Mi,
a jobboldalra szavazó százezrek ugyanis 2002 nyara óta egyértelmű elszenvedői voltunk-vagyunk a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok politikájának. Nem mi, így, többes számban vagyunk hatalmon már vagy öt és fél év óta, hanem az MSZP–SZDSZ-koalíciók. Morvai Krisztinának igaza van. Gyurcsány valóban hibbant Néróként közlekedik a magyar demokrácia, vagyis inkább a magyar demokratúra sötét útvesztőiben. Meddig bírjuk? Meddig hagyjuk?
Papp Géza (Budapest): Budapesten, a XII. kerületben, az Alkotás utcában 2002. május 28-án kezdődött az Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukció I. üteme, amelynek tervezett befejezési határideje: 2004. november 30. volt. Az építkezés lendülete még abban az időben megtört, amikor gazdaságunk – a kormány véleménye szerint – dübörgött. 2005. november elején, vagyis egyéves átadási késésnél, az illetékesek módosították a befejezési határidőt 2007. október 31-re. Aki a környéken nyitott szemmel járt, láthatta, hogy az eltelt két évben az építkezéseken senki sem dolgozott. A táblán – jelen levelem megírásának napján, 2007. november 13-án – is még az október végi befejezési időpont olvasható. Milyen szakemberek azok, akik a két és fél évre tervezett beruházást öt és fél év alatt sem tudják befejezni, s ötletszerűen módosítgatják az átadási határidőket? Ha a kivitelező, akkor az építtető kezdeményezett-e kötbért a mulasztásért? Ha pedig gazdasági oka van, akkor miért nem vonják felelősségre azokat, akik felelőtlenül tervezik adóforintjaink felhasználását? Egy félbehagyott épület állaga folyamatosan romlik, azaz kárt okoz, és hasznot nem hoz. Ki a felelős az építkezésbe ölt milliókért?
Schrémer János nyugdíjas (Budapest): Autót vezetve mindig szól a rádió. November 6-án este az InfoRádióban személyesen nyilatkozott Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Kijelentette: hivatalos afganisztáni útjára magánemberként elkísérő férje (párja!) semmi pluszköltséget nem jelentett, mert a gép úgyis felszállt, és pluszköltséget sem jelentett férje jelenléte, szállása, az étkezést is beleértve. Ezzel kapcsolatban kérésem a következő: feleségem, aki úgy mint én, nyugdíjas, megváltott és kifizetett december hó elejére egy repülőjegyet Kölnbe (nem Afganisztánba) unokáinkhoz. Talán ugyanezen fent leírt elv alapján én is vele utazhatnék díjtalanul, minden költség nélkül, hiszen az a repülő is „úgyis felszáll”. A miniszteri intézést, pozitív elbírálással sürgősen, előre is köszönve várom a szerkesztőségben leadott címemre.
Deutsch Tamás: Összenő ami összetartozik!
