Polgármesternek lenni ezer fő alatt

Az önkormányzati reformtervezet egy részletkérdésének tűnő elemét szeretném egy kissé hangsúlyosabbá tenni, és ennek másik olvasatát megvilágítani. Jelesül azt az elképzelést, hogy az ezer főnél kevesebb lakossal rendelkező települések nem választhatnának főállású polgármestert.
Remélhetőleg azt mindannyian belátjuk, hogy a rendszer nem azért közeledik a finanszírozhatatlanság felé, mert településeink döntő többsége főállású polgármesterrel rendelkezik. Az önkormányzati rendszer kiadásainak talán a legkisebb szeletéről beszélhetünk, amikor erről esik szó. Ezen változtatás országos méretekben szinte észrevehetetlen megtakarításhoz, viszont annál nagyobb zavarokhoz és súlyosabb következményekhez fog vezetni. Minél kisebb egy település, annál nagyobb szerepe van a polgármester személyének a változtatásokban, a saját arculat megtalálásában, annak kiépítésében, fenntartásában. Érthető, hogy vannak a rendszerben, és talán látványosabban a kisebb lélekszámú településeken olyan vezetők, akiknek főállásban tartása pénzpazarlásnak, sőt emberileg is irritálónak tűnik. Ugyanakkor ez nem alapozhat meg kollektív büntetést minden kistelepülés számára. Abban a pillanatban, amikor társadalmi megbízatásúként lép be a rendszerbe egy polgármester, feltételezi azt, hogy biztos egzisztenciával rendelkezik, vagy vállalja, hogy figyelmét, energiáját, idejét megosztva és kizsigerelve másodállásként vezet egy települést. Mondani sem kell, hogy amikor új utak megtalálásáról beszélünk, akkor ez még egész emberként is erőpróbáló feladat, és bizony nagy kihívás. Másodállásban vagy szabadidős tevékenységként végezve pedig lehetetlen és naiv vállalkozás. Eltűnnek majd a rendszerből azok a vezetők, akik teljes emberként, hivatásszerűen álltak a feladatok elé, akik úgy gondolták, a rendelkezésre álló – a piaci viszonyokhoz képest erősen alacsony színvonalú – fizetés mellett is vállalják a munkát, és hozzák összhangba a magánéletüket az embert próbáló hivatással. Belépnek viszont a helyükre azok, akik eszköznek tekintik esetleg ezen pozíciót a meglévő profiljuk erősítéséhez, ügyfélkörük bővítéséhez. Továbbá megjelennek azon aspiránsok, akik a különböző szociális juttatásokhoz képest némiképp komolyabb jövedelmet várhatnak a polgármesteri tiszteletdíjtól.
Előrevetíthető szintén, hogy ezen folyamatok nem a kistelepülések megerősödését szolgálják, és még távolabb sodornak bennünket attól, amit Nyugat-Európában láthatunk, hogy a falvak bizony üde színfoltjai az adott országnak, s komoly vonzerőt jelentenek. Megöli továbbá ez a folyamat azon éledező erőket is, akik az összefogással, a partnerség gyakorlati megvalósításával elkezdték építeni közösségüket, térségüket. Vizionálható az állam által ellátottak számának drasztikus emelkedése is. Így lehetnek bizonyos reformgondolatoknak a szándékkal teljesen ellenkező előjelű következményei.
Számos érintett kollégám nevében azért közöltem ezen gondolatokat, mert látjuk a jövőt, megvannak a céljaink, és hiszünk abban, hogy komoly és következetes munkával beindíthatók a „fejlődés szinten tartható motorjai” a kistelepüléseken is. Nem a központi források emelése a záloga a jövő fejlődésének, hanem a lokálisan kifejtett munka, az ötletekhez önállóan kapcsolt szellemi és anyagi bázis előteremtése, ami a mi feladatunk.
Mindössze annyi a kérésünk, hogy hagyjanak dolgozni bennünket, lakosságszámtól függetlenül, hogy ne érezzük azt, hogy valóban mi lennénk a tehertételei az országnak és gátjai bármilyen felemelkedésnek. Érdemes meglátni a valós problémákat, és a következményeket mérlegelve megtalálni rájuk a valós, szakmailag kimunkált megoldásokat.
Számos olyan lépés, amelytől ugyan megtakarítást és racionalizálást várnának, éppen hogy többletkiadásokat és különböző válságkezelési intézkedéseket fog gerjeszteni.

A szerző Hernádszentandrás polgármestere