A másik Puskás

Hetek óta bíbelődöm egy vaskos kézirattal – Borsi-Kálmán Béla barátom Puskás-könyvével, amelyet szerkesztek, sajtó alá rendezek és a többi. De mint minden jó mű, ez is olyan, mint égő csipkebokor, fényesen suhanó lángpallos, amely elveszettnek hitt és a fölfedezésre váró zugolyokba is képes bevilágítani. S amelynek fénymelegében mindenki nyugodtan sütkérezhet. Pedig mit lehet még leírni a világtörténelem legismertebb magyarjáról, Puskásról? A Kispest, a Honvéd, a Real Madrid világsztárjáról? Olyat persze, amit nem írtak meg a róla szóló könyvtárnyi irodalomban. Mondjuk világraszóló temetésekor, esetleg most, halálának első évfordulóján?
Ez a könyv egészen más. Ez is a címe: A másik Puskás. Nem életrajz, nem futballszakkönyv, nem regény, nem történelemkönyv, nem képes album. Nem is anekdotagyűjtemény. Mindez együtt.
Lényegében afféle „futballesszé” – amely a géniusz megszületéséről és dicsőséges beteljesüléséről értekezik. Miképp, miért, hogyan? Világsztárrá válni, megkettőzni egy tüneményes karriert, és épp neki, nem másoknak – most csak a futballnál maradva: társainak, Kocsisnak, Czibornak nem, a későbbi zseni Varga Zoltánnak szintén nem?
A többkötetes szerző történész, elsősorban a kisebbségi ügyek avatott tollú mestere – ezért bukkannak fel gyakran e könyv lapjain is olyan nevek és pályák, mint a Perényi-Pecsovszkyé, aki egy monográfusa szerint „Románia valaha élt legnagyobb labdarúgója volt”, magyar és román válogatott, vagy a Bodola Gyuláé, aki a Nagyváraddal magyar bajnokságot nyert valaha, és magyar válogatott játékos is volt. Vagy a régi, 1944-es Kolozsvár a Kispest vendégjátékával és azzal a szimbolikus képpel, ahogy egy apró fiúcska, de kezdő játékos Puskás Öcsi cipeli lihegve csapattársa, a nagy Olajkár II. súlyos kofferjét keresztül a városon, vasútról a szállásra. És persze a szerző ifjúkorának partiumi, szinérváraljai délutáni emlékei a Kossuth rádió összetéveszthetetlen Szepesi-közvetítéseivel. Aztán a csíkszeredai főtérre kitett hangosító, ahonnét ezer meg ezer ember hallgatta előbb tombolva és mámorosan, majd lélegzet-visszafojtva, végül átkozódó, kiábrándult letargiában az ötvennégyes vb-döntőt. És persze az is segít, hogy a szerző jeles futballista (ma is rendszeresen játszik különféle öregfiúkban), és pontosan tudja, mit jelent bal külső csűddel kapura zúdítani a labdát, vagy ó, mily nagyszerű trükk kötényt adni, ahogy Puskás szívatta többször is Liebrichtet, a Wehrmacht-tiszt-külsejű hátvédet azon a 8:3-as svájci meccsen, aki aztán úgy rúgta fel a nemzet Öcsijét, ahogy tudjuk már. Szóval a szerző is tudja, a futballt, ezt a legkevésbé sem demokratikus, ámde nagyszerű játékot hogyan lehet a hatékony csapatjáték szintjére emelni és így tovább. S aki életének egy szakaszában a Fradi igazolt játékosa is volt, és a tartalékban jó néhány későbbi válogatottal pengetett együtt. De ő maga történész lett és elvetélt futballista – aktív korában is elég sokat cserejátékos ahhoz, hogy a csere lélektanát hitelesen rajzolhassa, mondhatni, egyenest a kispadról. Mint könyvében ecseteli a Sándor Csikarét. Aki ebből a szempontból jeles „rokona” – jószerivel csak csereként tudott bekerülni a Sebes-féle Aranycsapatba. Igazságtalanul persze, pedig improvizatív, kiismerhetetlen, bátor és szellemes játékával, állítja a szerző, bizonyosan megnyertük volna az elátkozott ötvennégyes berni döntőt.
Egy Puskás-könyvbe végtére is minden belefér. Akár az eltelt ötven súlyos magyar év szőröstül-bőröstül. Maga a közelmúlt kusza története is. Mert mindenkinek van saját, jól bejáratott Puskás-története. Ha más nem, a többé-kevésbé élő legenda apró szilánkjaiból – például arról, hogy ő volt az a nagyon kevesek közül, aki a tizenhatosról bármikor eltalálta a felső kapufára madzaggal lelógatott bokszosdobozt. Vagy akad gyerekkori emlékképünk arról, hogy az apánk/nagyapánk dühében ripityára töri a családi rádiót, mert kikapunk a berni döntőben. Vagy emlék egy névről és egy különleges szinonimáról. Mert azt az egyenletet így írják (kivéve sajnos a berni döntőn): Puskás lő = gól. Anekdotasorok arról, hogy egy nagyszívű, őszinte kültelki vagány és a világ legintelligensebb futballistája majd mindent képes volt elintézni a nagy hatalmú Farkas Mihály hadseregtábornoknál. És így tovább.
Nekem például az, amikor először találkoztam a nemzetközi Puskás-mítosszal – 1974 nyarán stoppoltunk leendő feleségemmel Balatonfenyvesről a székesfőváros felé. Holland autósok vettek föl. Tanárok voltak a derék turisták, akik szinte semmit sem tudtak kies hazánkról. Először itt járva, mint aki idegen bolygóra téved, és bezúdul az ismeretlen semmiködökbe, mindenféle hülyeséget kérdeztek. Nem részletezném, de egyszer csak a középkorú sofőr Puskást kezdte emlegetni. Nyelvtörő gyakorlatként egy-két csapattársat is kinyögött az Aranycsapatból. No mármost, hogy én válaszul fölmondtam neki a hetvenhármas Cruyff-féle Ajax kezdőcsapatát (Kovács „Kopek” István volt az Ajax edzője, erdélyi magyar, szerepel is Borsi-Kálmán könyvében), az szinte smafu. Mert valóságosan tálalva látszott itten, hogy valami Puskáshoz méltó gigászi elégtételt kéne venni. Ezért finom kanyartechnikával kitágítottam az alkalmi csevej határait, és nagy ívűen fölvázoltam nekik a fene aktuális németalföldi szabadságharc legfontosabb állomásait. Egészen az 1579-es utrechti nyilatkozatig, az északi protestáns tartományok megszületéséig. Egmont gróf és Hoorn admirális kivégzését sem kifeledve a meséből – a flamand szeminárium egészen Szántódig tartott, ahol a jégcsap hollandusok könnyekig meghatódva köszöntek el tőlünk. (Persze hallgattam róla, hogy alig egy hónapja vért izzadtam a szegedi egyetem másodéves történelemszigorlatán Wittmann Tibor híres jegyzetéből, a Németalföld aranykorából.) A derék sofőr, biztos, ami biztos, még megkérdezte: Magyarországon mindenki ennyire jártas a holland történelemben? Mire én határozott igennel feleltem. Bye, bye, derék flamandok! – Puskás, a sváb, az Öcsi, a Pancho csak összehozott minket.
Szóval mindenkinek van legalább egy valamirevaló Puskás-sztorija, de Borsi-Kálmán könyve egészen más. A kicsi is és a nagy is egyszerre: a semmicske apró legendáriumok kimerevítése és az átfogó mentalitástörténeti elemzések boldog házassága több száz oldalon. Egy frusztrált, súlyos traumákon átment nemzettudat elemzése és könnyednek látszó, de mély csevej a hazai futball Puskás óta tartó zuhanórepüléséről. Arról az üzenetről, hogy a valódi talentum úgyis megtalálja a maga útját. Puskás ráadásul minden konvenciót megváltoztatott, és mindent újraírt. Mert ha egyszer belerúgott a labdába, mondta róla legnagyobb riválisa és civakodótársa, Czibor, abból két gól lett.