Albert Flórián végleg hazatért

Ha a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdásának levelet küldenek a munkahelyére, mostantól ez áll a borítékon: Albert Flórián úrnak az Albert- stadionba. Ötvenöt év folyamatos ferencvárosi klubtagsága, négy bajnoki aranya, VVK-diadala, három gólkirályi címe, 75 válogatottsága, két vb-részvétele, Eb-bronza, háromszori világválogatottsága kellett hozzá, hogy az Üllői úti pálya tegnaptól az ő nevét viselje. A számok persze önmagukban kevesek Albert Flórián pályaívének felrajzolásához. Mindennél többet mond, hogy ő a magyar futball egyetlen császára, akinek végre saját palotája van.

Ezerkilencszázötvenkettő szeptemberében jelentkeztem a játékostoborzón Száger Misi bácsinál a hátsó kis füves pályán, ahol most a birkózócsarnok áll – eleveníti fel a kezdeteket a különleges memóriával megáldott-megvert Albert Flórián, majd azzal folytatja: – Elrepült azóta az idő, és félelmetes belegondolni, hogy az a kissrác, aki akkor a családjával alig két hete jött fel Hercegszántóról, a kis faluból a nagy faluba, a stadion névadója lett.
Az érintettnek félelmetes, a kívülállónak természetes. Újpesten talán tépelődhettek egy sort Szusza Ferencen, Angyalföldön Illovszky Rudolfon, a Hungária körúton Hidegkuti Nándoron Bene, Mészöly, Sándor Csikar miatt, de amilyen magától értetődő volt Kispesten – mivel Puskás Ferencé lett a Népstadion –, hogy Bozsik József legyen a névadó, ugyanúgy kínálkozott a Ferencvárosnál Albert Flórián. Nem mintha e klubban nem fordultak volna meg Schlossertől Sárosin, Lázáron át egészen Nyilasiig labdaművészek, vagy Tóth Potya, Kispéter, Dalnoki formátumú legendák, de Albert Flórián csak egy volt, egy van. És szinte mindegyik előd erényeit ötvözi.
Ő persze ettől még a mindennapokban sokkal inkább a Ferencváros hű alattvalójaként, mintsem császáraként viselkedik, tegnap is igyekezett félrehúzódni, amikor az avatási ünnepség alkalmából Sipos Jenő elnökségi tag, majd László atya méltató beszédét hallgatta. Ahogy szokta, egyik oldalán Szűcs Lajossal, a másikon Rákosi Gyulával.
Karácsonyi számunkban terjedelmesebb írást közlünk az Aranylabdát éppen negyven esztendeje elnyert Albert Flóriánról, de annyi még feltétlenül mai rovatunkba kívánkozik, hogy amikor megkérdeztük tőle, képes lesz-e holnaptól kimondani, hogy az Albert-stadionba megy, rövid tűnődés után így felelt: „Egy ideig biztosan nehezen áll majd rá a szám. De attól még, hogy picit furcsa lesz, nagyon nagy boldogság is, mert mostantól még inkább azt érezhetem, hogy hazajöttem.”