Kötés a fején, zúzódás a kezén és a lábán, láthatóan fájdalmat okoz a legkisebb mozdulat is, de kötelező a kérdés: hogy van?
– Fizikailag, hála istennek, javuló tendenciát mutatok, már nagy nehezen el tudok menni a vécéig, ami nagy szó. Szerencsére, úgy tűnik, elmúltak a nagyobb veszélyek.
– Lelkileg hogy viseli a történteket?
– Mentálisan most nagyon hullámzó az állapotom. Felmegy az adrenalinszintem, aztán rájövök, hogy megúsztam. Érdekes módon ez a hatalmas felszabadultság azt eredményezi, hogy nagyon könnyen beszélek a történtekről. Először éreztem igazán, menynyit számít az, hogy vannak kollégák, barátok és a közönség. Rémisztő volt, hogy azokat az embereket, akikkel sokszor pörlekedek, illetve akik sokszor pörlekednek velem, elveszíthetem.
– Aludni tudott?
– Az első nap egyáltalán nem. Altatóval másnap hajnalban azonban már sikerült. Azóta rémesen érzem magam. Többször arra riadtam fel, hogy ezek az emberek botokkal, fekete ruhában, csuklyában jönnek felém, majd ütlegelni kezdenek. Az első ütés nagyon fájt, az visszatér.
– A családja miként élte meg a történteket?
– Őket is megviselték az események. A fájdalom és a félelem bennem maradt, és most nagyon féltem a családomat. Az esetemben egyszerűen nem volt rablási szándék. Látható, hogy ennek döntően érzelmi, indulati, politikai és még ki tudja, milyen okai voltak. Éppen ezért a családomat is veszélyben érzem. Mindig utáltam a festett vérzéseket. Ezzel azt akarom mondani, hogy számtalanszor jelentek már meg hírek arról, hogy ezt vagy azt a politikust megfenyegették. Vannak közöttük olyanok, akik ezzel kérkedtek. Én az ilyen természetű fenyegetésekről sosem beszéltem. Most azonban jelentősen megváltozott a helyzet.
– Megfenyegették mostanában?
– Persze, többször. De ezekről mindig hallgattam. Nem beszéltem arról sem, hogy az apámat 2002-ben kísértetiesen hasonló körülmények között verték félholtra. Azt is rablásként kezelték, majd a rendőrség eredmény nélkül zárta le a nyomozást. Másfél hónapja kaptam egy fenyegetést, amelynek a retorikáját párhuzamba lehet állítani az elkövetőkével. Visszaköszönnek a szókapcsolatok: faszszopó zsidóbérenc meg hasonlók. Korábban többször fenyegettek azzal, hogy elvágják a torkomat, és megbaszatják a lányom hatvan kan cigánnyal. Ezeket inkább viccesnek tartottam, és hamar túl is léptem rajtuk. Most már kicsit másképp gondolkodom. A félelmeket azonban le kell győzni, és vélhetőleg le is fogom győzni.
– Mi történt pontosan az édesapjával?
– Azt a mai napig nem tudni. Voltak arra utaló jelek, hogy az elkövetők valódi célpontja én voltam. Ez 2002-ben, a választások előtt történt. Édesapám beengedett a lakásába négy embert.
– Ők is négyen voltak?
– Igen, megfogták az öreget, bevitték a fürdőszobába, ahol agyba-főbe verték. Túlélte a dolgot, de ennek a hatása miatt később meg is halt. Nem vittek el semmit, be sem mentek a szobába. Az eljárást hatvan nap múlva lezárták. Ez elegendő lett volna ahhoz, hogy az ügyből jókora cirkusz kerekedjen. Akkor úgy gondoltam, hogy a rendőrség majd kinyomozza a történteket, és megtalálja az elkövetőket. Most is volt bennem dilemma, hogy erről nem kell beszélni.
– Azért a Hír TV vezérkara elég hamar a helyszínre érkezett, kamerákkal felszerelkezve.
– Maga a szituáció, a szavak, a mondatok, ahogy azok elhangzottak, azt eredményezték, hogy azonnal felhívtam Gajdics Ottót, a Hír TV vezérigazgatóját, aki már operatőrrel és riporterrel jelent meg. Szerintem ez jó döntés volt a részéről. Magam is úgy vélem, hogy ezt meg kellett osztani a közvéleménnyel, hiszen ma Magyarországon ez bárkivel megtörténhet. Aki ebben magamutogatást lát, az elmehet a francba.
– Mentőt nem is hívott?
– Akkor még fel sem fogtam igazán, hogy mi történt. Azt tudtam, hogy megvertek, de a sérüléseim súlyosságáról fogalmam sem volt. Arra gondoltam, hogy majd Gajdics Ottóval elmegyek egy orvosi rendelőbe. Amikor levettem a sapkámat, akkor derült ki számomra, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam. A fejemről hirtelen az arcomba ömlött a vér. Még a mentők hívószáma sem jutott rögtön az eszembe. Egyébként a mentők és a tévések csaknem egy időpontban érkeztek meg.
– Korábban már többször beszélt arról, hogy nem rablótámadás történt, ennek ellenére sokan így állítják be a történteket. Egyes médiumok arról számoltak be, hogy ön hazaért az Aston Martinjával, amiből kiszállt, és elvették a pénzét.
– Nem tudom, hogy kinek okozok meglepetést, ha elárulom, a Népszava írt arról, hogy Aston Martinom van. Fel is hívtam Németh Pétert, a lap főszerkesztőjét, hogy szóljon a cikk szerzőjének: máskor vegye a fáradságot, és ellenőrizze a pletykaszintű információit.
– Jól hangzott, végül is ez a világ egyik legdrágább autója…
– Irgalmatlan mocsokság ilyet leírni. Talán harmincszor annyiba kerül egy ilyen autó, mint az én kocsim. Rémes ez az egész. A köztévében pedig az hangzott el, hogy előbb elvették a pénzem, és csak azután vertek el. Elképesztő ez az erkölcsi és szellemi igénytelenség. Azokat is nyilván utoléri a végzet, akik ehhez asszisztálnak. Ismétlem, az információkat le kell ellenőrizni. Persze csak én voltam ott és az elkövetők, ami kissé megnehezíti az ügyet.
– Mikor és mennyi pénz került a támadókhoz?
– A verés során a pénzről szó sem esett. Ütlegeltek, és ment faszszopózsidózás. Majd amikor az életemért könyörögtem, azt mondták, adjak pénzt. Akkor odaadtam nagyjából hétezer forintot. Utána belenéztek a táskámba, ami ott hevert a földön, de nem vették ki belőle sem a háromszázötvenezer, sem a fémszázasokban lévő nyolcezer forintot. Ez utóbbit parkoláshoz váltottam. Ennyit tehát a rablásról.
– Ön behatárolta a lehetséges elkövetőket is. Szélsőjobboldali személyeket és hatalmi oligarchiát említett. Miért?
– Ez a kettő nálam összefonódik. Van szélsőjobboldal a magyar politikában. Azt is tudom, hogy az oligarchia, amelyik ma birtokolja a hatalmat, előszeretettel rájátszik ezekre a politikai folyamatokra. Sok alkalommal szervezik, gerjesztik, finanszírozzák ezeket a mozgásokat. Én mondtam először, hogy a tévészékház ostroma analóg volt a Reichstag felgyújtásával. Ha a Hír TV nem lett volna ott, akkor szerintem emberáldozatok is lettek volna. Feltételezésem szerint tehát az említett kör, amely az általam felvázolt struktúrában működik, úgy döntött, hogy elintézi a dolgot. Leszámolnak azokkal, akik ebben az országban markánsan képviselnek egy demokratikus utat. A szélsőjobb azért hangsúlyos ebben, mert nem tudja megbocsátani nekem azt, hogy a jobboldalon sem fogadom el az antidemokratikus társadalomkritikát és a rasszizmust.
– Sokakban – talán nem csak szélsőjobboldaliakban – indulatot keltett, amikor a híradások ellenére kitartott azon álláspontja mellett, hogy Simon Peresz izraeli államfő nem beszélt Magyarország és Lengyelország felvásárlásáról. Még az izraeli nagykövetség is elismerte, hogy egy konferencián Peresz valóban szót ejtett erről. Nem lehet, hogy egyszerűbb lett volna, ha közli: tévedtem?
– Ez a történet még nem ért véget. Azt mondtam, csak akkor hiszem el ezeket a szavakat, ha Peresz saját szájából hallom. Most is biztos vagyok abban, hogy az izraeli államfő nem beszélt az ország felvásárlásáról, bár sokaknak kapóra jönne ez a szövegértelmezés.
– Azért vélhetőleg nem tudja Peresszel személyesen tisztázni a problémát.
– Honnan veszi ezt?
– Csak feltételeztem, persze bármi megtörténhet. De lépjünk tovább. Igencsak frusztrálhatja az MSZP-t, hogy a párt egyik volt prominenseként műsort vezet a Hír TV-n. Főleg, ha hozzávesszük, hogy a kapcsolatrendszerének köszönhetően még ma is igen sokat tud a szocialisták belső ügyeiről. Az MSZP-ből nem üzengetnek önnek?
– 2002 óta semmiféle politikai presszió nem ér. Több volt párttársammal a mai napig baráti kapcsolatban vagyok, amit az is jelez, hogy most számos biztatást kapok tőlük. Ez nagyon jólesik, és talán azt is jelzi, hogy van értelme annak, amit csinálok.
– Igaz, hogy van egy széf, amelyben olyan iratokat őriz, amelyeket akkor hoznának nyilvánosságra, ha önnel valami történne?
– Igen, léteznek ilyen dokumentumok.
– Ezek politikai vagy üzleti természetűek?
– Kizárólag a politikához köthető iratokról van szó. Nevezzük ezeket az én életbiztosításomnak.
– Reméljük, akkor ezek a dokumentumok nem kerülnek nyilvánosságra. Egyébként mit gondol, meglesznek az elkövetők?
– Bízom benne, hogy igen.
– Az országos rendőrfőkapitány által felajánlott nyomravezetői díj segíthet?
– Persze, és ezt a felajánlást szeretném is megköszönni az illetékeseknek.
– Hogyan tovább?
– Találkozunk a képernyőn.
origo.hu
Szexre kényszerítették drogért cserébe a fiatal lányt
