Fehérség & könnyedség

Mindig is csodálattal lapozgattam azokat a magazinokat, könyveket, amelyek olyan házakat, lakásokat mutatnak be, ahol a részegen lerúgott cipő, a mosogatóban felejtett kávéscsésze, a vetetlen ágy vagy éppen a könyvespolcra gondatlanságból odakerült, elütő színű könyv nem csupán a rendetlenség érzetét kelti, hanem egyenesen a koncepciót tönkretevő szellemi bűncselekmény. A szabályos geometriai formákat, a makulátlanul fehér padlót és a fényesre csiszolt krómacél korlátokat nézve az embernek ugyanis határozottan az az érzése támad, hogy egy ilyen helyen nem viselkedhet lakóként. Minden élő szervezet ugyanis a maga spontaneitásával, rendezetlenségével és örök izgágaságával nem lehet más, mint e „letisztultságot” megzavaró baktérium.
A Házak a nagyvilágban című munka majdnem ezer oldalon át ilyen házakat, illetve sok ilyet mutat be – majd minden oldalon színes fotókkal és a kötetbe válogatott, szerénynek nem mondható hajlékokhoz tartozó rövid leírással. Japántól Izlandig, Párizstól Texasig: ha nem is átfogó, de mindenképpen figyelemre méltó vállalkozás. A könyv nem középületeket lajstromoz, hanem családi házakat, amelyek – ahogy a bevezetés fogalmaz – „a romantikus és utópisztikus kísérletek következtében váltak a modern élet terhei és feszültségei elől menekülő ember fizikai és mentális mentsvárává”. Annál elgondolkoztatóbb látni, hogy – legalábbis a spanyol Francisco Asensio Cerver gyűjtésének tanúsága szerint – a modern építészet milyen sikerrel exportálja e mentsvárainkba a bankban, autókereskedésben, közhivatalainkban megszokott rendezettséget és térideológiát.
Hogy az ilyesféle szemlélet a családi házak építésénél is megjelenik, persze nem újdonság. A mindig sziporkázó Tom Wolfe 1981-ben megjelent könyvében (From Bauhaus to Our House) – amely a modern építészet elleni valóságos vádirat – találóan írja le a jelenséget: „Egyszer láttam egy ilyen ház tulajdonosait az érzékektől való teljes megfosztottság közelébe hajszolva a fehérség & könnyedség & kecsesség & tisztaság & lecsupaszítottság & mindezek sanyarúsága által. Kétségbeesve keresték ennek ellenszerét, olyat, mint otthonosság és szín. A kötelezően fehér kereveteket az elképzelhető legrikítóbb lila, rózsaszín és trópusi zöld kínai selyempárnákkal igyekeztek betemetni. Ám az építész visszatért, ahogy mindig, akár a kálvinista lelkiismerete, és kioktatta és megijesztette őket, a kis fénylő cuki cuccokat pedig kihajította.”
A könyv tehát láthatóan sok figyelmet szentel a „tiszta modernizmus” szellemében tervezett épületeknek, de nem feledkezik meg azokról sem, akik egy-egy házban nem ideológiára, hanem otthonra kívánnak találni. Gondosan szerkesztett, szépen fotózott (innen a borsos ár) válogatás, amelyben azért fel-felbukkannak a hozzám hasonló egyszerű halandó számára is egészen lakhatónak tűnő és ötletes házak. (Igaz, nem ezek közé tartozik például a japán Sigeru Ban „esettanulmánya”, amelyben a belső tereket az építész oly „átláthatóvá” tette, hogy nincsenek az épületben válaszfalak, így a vécé is ebben a térben van, a tér pedig az étkezők és a szomszéd érdeklődésének középpontjában.)
Modernizmus ide vagy oda – a Házak a nagyvilágban sok kalandot ígér a belelapozónak. Csak tudatában kell lennünk: amit látunk, az az haute couture, minden őrületével és gyakran teljes haszontalanságával: az utcán legtöbbször ugyanazt némileg másként hordják. De hordják.
(Francisco Asensio Cerver: Házak a nagyvilágban. Vince Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 5995 forint)