Foglalat

Harminc éve, 1977. december 14-én a déli órákban katonai gépkocsi állt meg az amerikai Fort Knox katonai erődítmény főkapuja előtt. Az erődítmény az Egyesült Államok legnagyobb katonai támaszpontja, idegen állampolgárok addig nem léphettek a területére. A gépkocsi utasai: Esztergályos Ferenc washingtoni magyar nagykövet, Kovács Károly követségi tanácsos, Szvetnik Joachim ötvösművész, a Budapesti Iparművészeti Múzeum főrestaurátora, Kovács Éva akadémikus, művészettörténész, valamint Covey, a washingtoni National Galery főrestaurátora, főigazgatója.
Szvetnik Joachim és Kovács Éva a magyar és az amerikai kormány tárgyalásainak eredményeképpen utaztak Fort Knoxba, hogy megállapítsák a világháború befejezése óta az erődítményben őrzött Szent Korona eredetiségét, s előkészítsék a hazaszállításra. Előtte ugyanis sem a magyar, sem az amerikai kormány nem tudta teljes bizonyossággal, vajon az eredeti koronát őrzik-e ott. Ezért Pozsgay Imre művelődésügyi miniszter és Aczél György miniszterelnök-helyettes megbízták Szvetnik Joachimot, illetve Kovács Évát, utazzanak Amerikába, s azonosítsák az ott őrzött Szent Koronát.
Szvetnik Joachim így emlékezik naplójában:
„A láda közepe táján helyezkedett el az erősen megnyomódott doboz, melyet a koronával együtt 1945-ben a kettévágott benzineshordóban elástak. A dobozt szinte darabokban szedte ki a washingtoni National Galery főrestaurátora. Láthatóvá vált a korona tetején lévő sárga aranykereszt és a keresztet tartó pántok. Ekkor az idő 13 óra 5 perc volt. Kiemelték a koronát, és az előre elkészített bársonnyal borított asztalra helyezték. Mi is odakísértük, körbeálltuk, és nagy meghatódottsággal néztük, némán, csendben.
Az első percek elteltével azonnal észrevettük, hogy az állaga a vártnál jobb. Az előzetes ismertetés, melyet a magyar külügyminisztériumban kaptunk – több gyöngy, kő hiánya és rongálódás stb. –, sokkal elmarasztalóbb volt, mint amiről a látottak alapján meggyőződhettünk.
Ugyancsak hasonló örömmel vettük tudomásul, hogy a zománcképek sem szenvedtek törést vagy jelentős sérülést. Magam részéről az 1938-ban készült fotó és irodalom tanulmányozása után megtaláltam azokat a természetes hibákat és sérüléseket, valamint javításokat, amelyek kétségtelenül az eredeti koronán szerepelnek.
Ekkor én a Dukász-képpel díszített hátoldalt láttam. Nagykövetünk és Kovács Éva, mivel ők velem szemben álltak, Krisztust és az alatta lévő háromszög alakú zafírt látták. Covey restaurátor ekkor észrevette, hogy kívánatos lenne megfordítani. Mutatta, hogy tetszés szerint fordítsuk meg. Kovács Éva ekkor ujjával a tetején lévő kereszthez nyúlt, miközben én az alsó keresztpántokat és az abroncsot fogtam meg, és lassan félkörbe fordítottuk. Azonnal láttam a háromszög alakú zafírban jobb oldalon, a karmos foglalat mellett a kis természetes gödröcskét és a jobb alsó saroktól húzódó felhős belső zárványt. Ezenkívül a bal oldalon, a karmos foglalattól felfelé, a felső karmos foglalathoz közelebbi természetes mélyedést. Szemembe tűnt az a forrasztó a foglalat mellett a bal oldalon, melyről Mihalik Sándortól több ízben hallottam. A Krisztust ábrázoló képen a fejét övező nimbuszban lévő fehér kereszt zománc felső végének zománchiányát vettem észre, amiről szintén előzetes tudomásom volt.
Körülbelül tíz perc telhetett el, amikor nagykövetünk kérdő szemekkel tekintett ránk. Ekkor szinte egyszerre hangzott el részünkről, hogy nem fér kétség ahhoz, hogy az eredeti tárggyal állunk szemben…”
Ami ezek után következett, azt ismerjük a sajtóból: hazaszállítás, Cyrus Vance amerikai külügyminiszter érkezése, beszédek, ünnepségek. De valamiképpen elsikkadt, elfelejtődött, ki volt az az ötvösművész, aki kétséget kizáróan kimondta a vizsgálat után: igen, ez az eredeti magyar Szent Korona. Szvetnik Joachim.
Csetlő-botló parasztfiú volt, a mélykúti legelőket járta a múlt század harmincas–negyvenes éveiben. Már az iskolában elütött társaitól: fúrt, faragott, kísérletezett, barackmagokra különböző alakokat vésett apró, tűhegyes vésőjével. Horthy kormányzó képmását az iskolaigazgató fölküldte Budapestre a kormányzó kabinetirodájába, ahonnan nemcsak dicséret érkezett vissza, hanem ingyenvonatjegy is, hogy a tízéves fiú felnőtt kíséretében fölutazhat az eucharisztikus világkongresszusra. A nagyapa és az unoka 1938 nyarán fölutaztak a kongresszusra, s Joachim kívánságára engedélyt kaptak a korona megtekintésére. Itt találkozott először a fiú a koronával.
Az elemi iskola elvégzése után osztozott a többi hasonló sorsú parasztgyerek sorsában: kapált, napszámba járt, pásztorkodott, de nyughatatlan, kísérletező hajlamára, eredményeire végül is fölfigyeltek. Huszonkét évesen, 1949-ben a községi vezetők ajánlására fölvették az iparművészeti főiskolára, ahonnan aztán töretlenül ívelt fölfelé az útja. A főiskola után állományba vette az Iparművészeti Múzeum, s ő több mint három évtizeden keresztül restaurálta a herceg Esterházy család háborúban sérült, történelmi becsű ötvöskincseit. Mívessége, formaérzéke, beleérző képessége, isten tudja, honnan származó szakmai fanatizmusa eredeti szépségükben teremtette újjá a hetven–nyolcvan százalékosan sérült, roncsállapotban lévő több száz éves ötvöskincseket.
Amerikai küldetését életének nagy kitüntetéseként tartotta számon, barátainak – köztük e sorok írójának – meghagyta, hogy abban a ruhájában temessük el, amelyet amerikai útján viselt.
A puszták, legelők, búzamezők gyermeke istenáldotta tehetségű művész volt, akit mára kissé elfeledtek, noha élete, sorsa összeforrt huszadik századi történelmünkkel. Élete delén, alkotóereje teljében ment el, alig hatvanévesen, s most ott nyugszik az amerikai útján viselt ruhájában édesanyja mellett, Mélykúton, a Jánoshalmi úti temetőben. Az életéről, munkásságáról szóló könyvem (A magyar Cellini. Szvetnik Joachim élettörténete, Szeged, Bába Kiadó, 2004), amelynek megírását halálos ágyán hagyta rám, egy nagy művész tehetségét, hazaszeretetét hirdeti. Szülőfaluja, Mélykút szeretettel ápolja emlékét, háza ma emlékmúzeum. A község főterén az egyetlen farönkből kifaragott korona a művész történelmi útját idézi, a helyi általános iskola 2000 óta a Szvetnik Joachim Általános Iskola nevet viseli.