(Pozsony)
Tíz hónapot adtak maguknak annak az aláírásgyűjtésnek a szervezői, akik szeretnék elérni, hogy Szlovákia erkölcsileg és anyagilag is kárpótolja a második világháború után meghurcolt szlovákiai magyarokat és németeket. Ennyi idő alatt szeretnének összegyűjteni százezer támogató aláírást, mert a szlovák petíciós törvény értelmében csak ilyen esetben köteles foglalkozni az ország polgárai által felvetett bármely kérdéssel a parlament. A petíciós íveket ugyanakkor kizárólag a 15 évesnél idősebb szlovákiai állampolgárok írhatják alá, az ennél fiatalabb polgárok, illetve a külföldiek aláírása érvénytelen.
Az aláírás-gyűjtési akciót meghirdető Never Again (Soha többé) Polgári Társulás vezetője, a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának nemrég botrányos körülmények között leváltott volt igazgatója, Fehér Csaba bizakodó az akció eredményességét illetően, hiszen – mint mondja – „a benesi dekrétumok és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása velünk élő történelem, lezáratlan ügy, amelynek hatásai gyakorlatilag minden szlovákiai magyar családot érintettek”. De bizakodó azért is, mert az aláírásgyűjtés „hivatalos megkezdésére” – amelyre november 23-án, a Révkomárom melletti Marcelháza nagyközségben került sor – a polgári társulás mellé felsorakoztak az országos hatáskörrel működő legnagyobb szlovákiai magyar civil szervezetek is, mint a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, ezek járási irodáin, illetve alapszervezetein keresztül gyorsan eljuthatnak a petíciós ívek a magyarok által lakott legkisebb falvakba is.
Fehér Csaba azonban abban is bízik, hogy az akcióba bekapcsolódik néhány szlovák civil szervezet is, bár a hozzájuk címzett felhívásra egyelőre egy sem jelentkezett. Pedig – mint vallja a volt múzeumigazgató – jó lenne, ha legalább párbeszéd alakulna ki a kérdésről a szervezők és a szlovák civil szféra képviselői között.
A marcelházi rendezvényen jelen volt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) több vezetője is, Csáky Pál elnök arról is beszámolt a jelenlévőknek, hogy a szlovák parlament magyar képviselői egy emberként írták alá – már előzetesen – a petíciós íveket. Az MKP az aláírásgyűjtésben ugyan nem vesz részt, de „teljes támogatásáról biztosítja az akciót”, mert a magyar párt a szlovák parlament szeptemberi határozata ellenére – amelyben megerősítette a benesi dekrétumok sérthetetlenségét – nem mondott le arról, hogy politikai eszközökkel küzdjön tovább azért, amiért az aláírásgyűjtést a „civil szféra” meghirdette, vagyis a kárvallottak erkölcsi és anyagi kárpótlásáért.
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
