(Újvidék)
Belgrád és Pristina nem volt képes a 120 napos tárgyalási folyamat során megállapodásra jutni a tartomány jövőjéről, értékelt a közvetítő trojka, Wolfgang Ischinger (EU), Frank Wisner (Egyesült Államok) és Alekszandr Bocan-Harcsenko (Oroszország), de egyúttal kifejezte reményét, hogy a párbeszédből hasznuk is származik a feleknek. Ischinger, a trojka szóvivője a sajtóértekezleten külön kiemelte, a felek elfogadták, hogy tartózkodnak az erőszak alkalmazásától és a biztonság veszélyeztetésétől. A diplomaták a tárgyalásokat követően jelentést készítenek, amelyet december 10-ig kell átadniuk az ENSZ főtitkárának, aki az okmány alapján további lépéseket javasol. Ezt megelőzően azonban a trojka a jelentést a szerb és az koszovói féllel is megismerteti december 3-án teendő látogatásakor a két fővárosban.
A szerda délelőtti, utolsó egymás közötti találkozót követően elsőként Fatmir Sejdiu koszovói elnök jelentette be, hogy megállapodás nélkül értek véget a tárgyalások. Hasim Thaqi, a kormányfői tisztség várományosa közölte, hogy a december 10-i határidő lejárta után nem lesznek további tárgyalások, Koszovó előtt pedig nincs más út, mint a független államiságé. Szerbia átfogó önrendelkezési jogot ajánlott fel a tartománynak Badenben is, de annak kiválásáról továbbra sem akar hallani. Az albánok a maguk részéről viszont mindvégig makacsul ragaszkodtak a függetlenséghez, amelyet kezdettől fogva megmásíthatatlan tényként kezelnek.
A szerb vezetők nyilatkozataikban megállapították ugyan, hogy „sajnálatosan nem értek el kompromisszumot”, ám szerintük ez nem jelenti azt, hogy a kompromisszum lehetetlen. Szerinte csak ez szavatolhat fejlődést és biztonságot a régiónak. Borisz Tadics elnök hangoztatta, hogy Szerbia nem fogadja el Koszovó függetlenségét, de nem kíván erőszakot alkalmazni, csak jogi és diplomáciai eszközökkel harcol a tartományért. Vojiszlav Kostunica megismételte, hogy a Koszovó státusáról szóló tárgyalásokat visszatérítik a kezdetekhez: a folyamat a BT-ben indult, ott is kell befejeződnie.
Közben újabb hírek érkeznek arról, hogy vajdasági magyaroknak katonai idézéseket kézbesítenek. Információink szerint Adán ezerötszáz magyar kapott idézést. Lapunk érdeklődésére Szelestey Lajos külügyi szóvivő elmondta: a Külügyminisztérium megkérdezett vajdasági forrásai szerint is csak a hadkötelesek összeírásáról van szó a szerb haderőreform keretében, amelyet Szerbia más részében már elvégeztek. A tárca nem tervez semmilyen diplomáciai lépést Belgrádnál ez ügyben.
Hollandia lezárja a kapukat: példátlanul szigorú menekültügyi törvényeket fogadtak el
