Nép nélküli demokrácia

Ismerős az alábbi szöveg? „A (…) választási szövetséget alkotó pártok ünnepélyesen kijelentik, hogy közösen biztosítják a magyar nép természetes és elidegeníthetetlen állampolgári jogát: vallásos hitének és meggyőződésének szabad gyakorlását; hogy közösen vallják a gazdasági életben való magánkezdeményezés szabadságának, a munkából eredő magántulajdon érintetlenségének elvét, a kisemberek tulajdonának védelmét; hogy a mezőgazdaság felépítését a paraszti magángazdaság részeiben és alapján a paraszti magántulajdon megerősítésével kell előmozdítani.
Ezért megengedhetetlen, hogy bármelyik párt a vallás, a nemzeti függetlenség és magántulajdon védelmét a választási agitáció közben önmaga számára igyekezzék kisajátítani és a többi demokratikus pártot nyíltan vagy burkolt célzásokkal azzal vádolja, hogy törekvéseik a vallást, a magántulajdont, a nemzeti függetlenséget veszélyeztetik.”
Az utóbbi időben sok hasonlót hallottunk, olvastunk, pedig az idézet immár hatvanéves. A hiányzó rész helyére a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front írandó, hiszen idézetünk a baloldali blokk 1947-es választási programjából származik. Azon „nemtelen jobboldali rágalmak” ellen tiltakozik, miszerint a baloldal egyházellenes, és választási győzelme esetén államosítja a magántulajdont, a parasztokat pedig kolhozba kényszeríti. A jobboldal gátlástalan vádaskodására jellemző, hogy bő egy év múlva elvették az egyházi iskolákat, letartóztatták Mindszenty hercegprímást, államosították a száz dolgozónál többet foglalkoztató üzemeket, a parasztságot elkezdték beterelni a téeszekbe. A hitelesség már akkor is kitüntetett baloldali érték volt.
Régen történt mindez. Olyan régen, amikor a baloldal nemcsak hazudott, de választási csalásra is vetemedett. Valami hasonló, mintha mostanában is megesett volna, csak a főszereplők neve változott. Az idő tompítja az indulatok élét, így történhet meg, hogy Rákosi Mátyás ma már szavahihető demokratának tűnik olykor, Gyurcsányhoz képest mindenképpen. A hatvan évvel ezelőtti szöveg is inkább tragikomikusnak hat, mint megrendítőnek, de népünk jelenlegi nagy tanítója ismeretében ez is érthető. Gyurcsány hisztérikus kirohanása, hogy Orbán Viktor vonja vissza a vizitdíjra meg a tandíjra vonatkozó hazug kampányt, mert igaztalan módon nem akarhat nyerni – a magyar politika történetének legundorítóbb, legvisszataszítóbb epizódja, és a mi nemzedékünk számára az is marad. A múlt aljasságait pedig, a korunkat idéző rokon vonások ellenére is, hajlamosak vagyunk afféle kuriózumként kezelni.
Évek óta áldatlan és álságos vita dúl arról, hogy a demokrácia közvetlen megnyilvánulási formái (utcai politizálás, népszavazás stb.) korlátozzák-e és milyen mértékben a közvetett, azaz a parlamenti demokráciát, és ezáltal gyengül-e a magyar demokrácia egésze. December 17-én a vita nem dőlt el, egyszerűen értelmetlenné vált. Nincs a demokráciának olyan kifinomult jelzője, amely elfogadhatóvá tenné, hogy a képviselők nyíltan semmibe vegyék a többség, sőt a saját választóik akaratát. Az 1947-es választásokon győztes baloldali szövetség rövid úton felszámolta az éppen csak alakulóban lévő, gyengécske demokráciát. Nem azzal, hogy államosította a magántulajdont, a termőföldet beparancsolta a közösbe! Hanem azzal, hogy a magyar nép akarata ellenére, az embereket félrevezetve, megfélemlítve, erőszakkal hajtotta végre mindazt, amit a választási kampány idején oly érzékenyen és felháborodottan tagadott.
Az úgynevezett népi demokrácia, nem a demokrácia valamely bevett formája, hanem a szétvert, megsemmisített demokrácia, maga a diktatúra, eufemisztikus elnevezéssel. Népiesül a magyar demokrácia.