Az egészségügy két üzlet: a biztosítás, sok járulék, kevés gyógyítás, másrészt olcsó kezelés nagy számlával. A pénzember pénzt csinál, a beteg ehhez eszköze. A nyereség a pénzember és a beteg közti erőviszonytól függ. Sehol sem akkora az erőkülönbség, mint az egészségügyben. Alább a gyógyítási üzletről lesz szó, és talán közelebb kerülünk annak megfejtéséhez, hogy rossz állapotú közkórházainkért miért nagy a tülekedés.
Wall Street-i történet
A Wall Streeten is van szolidaritás – a pénzemberek között. Ahol túlzott lehet a spekuláció, ott túlzott lesz, és jön az összeomlás. Jött, 1987 októberében is – kevesen emlékeznek rá. A csődhullám elsöpörte százezrek munkahelyét és a nagy bankok tekintélyét. A tőzsdeguruk új játékteret kerestek, ahol még nem járatták le magukat. A közszolgálatokra vetettek szemet, és hatalmas kampányt indítottak. A New York Times egész oldalas hirdetésben tudatta, a tőzsdekrach oka a szövetségi kormány túlköltekezése. A sajtó harsogta, a kormány adja el a közintézményeket, az üzleti világ majd megmutatja, mi a hatékonyság. Új jelszavakat tanultunk: dereguláció, privatizáció, liberalizáció.
Jó üzlet Bush barátjának lenni
E vészterhes napokban futott össze két Richard nevű figura, Rainwater Floridából és Scott Kansasból. Richard Rainwater a kaszinók világából érkező ingatlanfejlesztő. Egy befolyásos család bizonyos Dubya becenevű ifjú reménységét (George. W. Bush) jó útra térítendő, hozzájuttatta a Texas Rangers baseballcsapat egy részéhez, hogy keressen 14 millió dollárt, majd egymillióval bevette a Rainwater’s Crescent Real Estate Equities nevű cégbe. Itt 1997-ben megvették a Charter Behavior Health Systemet, az Egyesült Államok legnagyobb pszichiátriai társaságát, az összes ilyen intézmény 15 százalékát kitevő 90 kórházzal, majd 57-et (59 százalék) bezártak 4-5 ezer beteg és több ezer alkalmazott szélnek eresztésével. (Bush eladta részvényét 1998-ban, texasi kormányzóvá választásakor.) A leépítés mint racionalizálás, de főleg az ingatlanok termelték a profitot. Rainwater egy másik egészségügyi vállalkozásban is társ volt, a tennessee-beli First család 1968-ban alapított Hospital Corporation of America (HCA) nevű profitra működő kórházi vállalkozásában – amely még szerepel a történetben.
A másik, Richard Scott magas, mindig mosolygó ifjú jogász igencsak szerette az üzletet: a tengerészetnél szódavizet árult bajtársainak, az egyetemen bazárt kezelt, majd ügyvédként cégeket adott-vett megbízóinak – a gyógyításhoz nem volt köze. Mégis, röpke két év alatt sok millió ember egészsége, élete vált függővé rámenős döntéseitől.
Kórházvásárlás hitelből
Rainwater és Scott 1987-ben megalapította a Columbia Hospital Corporation céget 250 ezer dollárral, majd 110 orvosra támaszkodva megvették a texasi El Paso város két közkórházát. No nem pár ezer dollárért, hanem a Citicorp 65 millió dolláros kölcsönével – amit most már a kórházaknak kellett visszatermelni, tehát szükség lett a nagy nyereségre. Segítettek magukon. Öt hónapra rá megvették hitellel a Landmark Medical Centert 355 ággyal, és bezárták, a betegeit a két kórházukba terelték, a leépítés veszteségét pedig leírták az adóalapból. A két Richard bátor reformja igen tetszett a Wall Streeten, jött a tőke, adhatták-vehették a kórházakat. 1989-ben már négy, ’90-ben 11, ’93 elejére 27 kórházat működtettek – nem számítva a profitért bezártakat. Érdekes, miért adták el a helyhatóságok a közkórházakat? Nos, a tőzsde összeomlása depressziót eredményezett, a hatóságok bevétele csökkent, nehezen tartották az intézményeiket. Kimutatták, hogy a vezetők az eladással így vagy úgy jól jártak. A kapott pénz gyakran alapítványokba vándorolt, innen bőven és szabadon meríthettek a helyi politikusok. Az ígéretek is sokat segítettek – nem is volt belőle hiány –, a rossz példák hírét pedig féken tartották a hirdetők. A nonprofit kórházak szervezete, a Trustees Volunteer Foundationből Linda Miller nyilatkozta, hogy a közösségi kórházak eladása mindig titkolózással zajlik, nem tudni az árat, a körülményeket, és azt sem, hová lesz a bevétel.
A Columbia Hospital Corporation igazi felvásárlási akciói csak ez után kezdődtek. 1993 szeptemberében három és fél milliárd dollárért 75 kórházat vettek az alig fél éve alapított, hasonlóan agresszív összevásárló, Galen Healt Care nevű cég megvételével. 1994 februárjában az akkor hatalmas, 7,6 milliárd dolláros fúzióval beolvasztották az említett First család Hospital Corporation of America (HCA) társaságát 21 államban 97 kórházzal. Majd már Columbia/HCA név alatt röpke három hónapra rá, szeptember 16-án, egymilliárd dollárért vettek 96 sebészeti rendelőt, Medical Care America néven, fél év múlva 3,3 milliárd dollárért átvették a Healthtrustot a maga 116 kórházával. Rick Scott vezényletével a Columbia/HCA-val a Wall Street cápái 15 milliárd dollárral már 342 kórházat, 130 sebészeti rendelőt, 200 otthonápolási központot szereztek az Egyesült Államok 36 államában – és Angliában, Svájcban. E pénz azonban nem tőke, teher lett az egészségügyön. A kilenc év alatt a „semmiből” létesült cég az Egyesült Államok kórházai 7, Texasban 17, Floridában a 30 százalékát szerezte meg és tette profitérdekelté. Az igazgatóságában pedig ott ültek a pénzvilág történelmi neveivel büszkélkedő befektetési intézmények emberei. Csoda hát, ha a 250 ezer dollárral 7,5 milliárd dollár adósságot lehetett összehozni, és hozzá megkapni a legjobb, AAA besorolást a hitelminősítőktől – hiszen ott a fedezet, a kiszolgáltatott beteg! A Columbia/HCA 285 ezer fő munkavállalójával az Egyesült Államok kilencedik legnagyobb foglalkoztatója lett, megelőzve a General Electricet, a McDonald’sot, és nem mellesleg a világ legnagyobb egészségügyi szolgáltatójává vált pár év alatt. 1996-ra a profitorientált kórházak 45 százaléka a Columbia/HCA tulajdona volt, ők, az elsők, háromszor nagyobbak lettek, mint a sorban utána következő, és 25-ször nagyobbak a harmadiknál.
Ötszörös haszon pár év alatt
A tőzsdére vitt Columbia/HCA részvényei az 1990-es 10 dollárról 1995-re 54 dollárra emelkedtek, óriási hasznot hozva a háttérből vezénylő befektetőknek. Rick Scott, az ügyvéd is jól járt, 4,2 millió dolláros évi fizetéssel a 125 ezer dollár befektetéséből 250 millió dollár értékű részvényhez jutott! Csakhogy az egészségügyi létesítményeket 7,43 milliárd dollár adóssággal terhelték meg – csak a magánosítás miatt, minden beruházás nélkül, annál több „kifektetéssel”. A befektetők nagyot kaszáltak – a kórházakba pedig sűrűbben járt a kaszás. Nézzük mi a szédületes „siker” titka? Ezt a kérdést az FBI is feltette – de erről később.
A Rainwater–Scott páros azt hirdette, hogy elavult a közjóléti kórház, profitorientált magánvállalatként kell azokat irányítani. Centralizálták az anyagok, eszközök beszerzését, a mérethatékonyság érvényesült, de az árleszorítás eredményeként egyre gyengébb minőséget vettek, egyre inkább elmaradt a korszerűsítés, mert az amortizációs alapot elvitte a privatizációra felvett hitel törlesztése. Központilag előírták, évente 5–20 százalékkal kell növelni az „üzemi” eredményt. Ezért sorra építették le a különféle szolgáltatásokat, növelték a betegszámot a konkurensek ellehetetlenítésével. A kórházak, rendelők átvételekor még lehetett spórolni, a második évben már alig, a harmadikban semmiképpen sem súlyos következmények nélkül. Rick Scott cégvezető az Atilla, a hun nevet kapta a kegyetlen pusztításért. A megmaradó kórházakban csökkentették az alkalmazottak létszámát, a képzetteket olcsóbb képzetlenekre cserélték.
„Csalunk, lopunk, hazudunk”
Marc Gardner, a Las Vegas-i, 700 ágyas, egymilliárd dolláros bevételű Sunlise Medical Center egyik vezetője a Wall Street Journal 1997. május 30-i számában úgy nyilatkozott a „Columbia/HCA profitvezérelt belső életéről”, hogy „központi előírásra 1995-re 50 százalékkal növelnie kellett a kórház üzemi eredményét.”
– Tudtam, hogy kuporgatnunk, csalnunk, hazudnunk kell, és mindent meg kell tennünk, hogy teljesítsük a növekedési elvárást – mondta. A dolgozók létszámát hét százalékkal csökkentette, kirúgta a képzett személyzet jelentős részét, hogy kisebb bérrel egyszerűbb képesítésűeket vegyen fel. Csökkentette a nővérek számát az újszülött osztályon, mert a kórházigazgatókban kialakult vélemény volt: „a babák nem beszélnek túl sokat”. Scott 1996-ban elismerte: cége csupán az előző évben 15 kórházat zárt be piaci racionalizálás céljából. Texas állam törvényhozása betegvédelmi törvényt alkotott, épp a Columbia/ HCA tevékenysége ellen. A kormányzóvá lett Bush azonban megvétózta. Mégis beiktatták a törvényt, de a kormányzó egyedi felmentést eszközölt ki a Columbia/HCA javára.
Közbelép az FBI
Miközben a Columbia/HCA 100 millió dolláros márkanévkampányt folytatott a jó hírének terjesztésére és betegtoborzására, 1997 márciusában száz FBI-ügynök, adótisztviselő jelent meg házkutatási paranccsal a cég elsőként vásárolt kórházaiban, El Pasóban. Júliusra már több száz szövetségi ügynök, az Egészségügyi Minisztérium csalásokat kivizsgáló egysége szállta meg Columbia/HCA 35 létesítményét hat különböző államban. A vizsgálat oka a bevételt hajszoló túlszámlázás volt. Az akvizíciós hitelek és a kitűnő mérlegeket követelő Wall Street-i cápák a pénzcsinálás sokféle módjára késztették a menedzsmentet, köztük bőven törvénytelenre is.
És itt tegyünk egy kis kitérőt. A szövetségi pénzből működő Medicare rendszer az USA 37 millió idős és rokkant emberének orvosi és kórházi költségeit vállalja társadalombiztosítási jelleggel. A Wall Street folyamatosan szidta ezt az intézményt, mondván, hogy nem hatékony, drága, és túlzott terhet jelent az adófizetőknek. A Columbia/HCA-nál folytatott házkutatások azonban éppen azt derítették ki, hogy majd minden betegség náluk igen súlyos, szemben a környezetében működő közkórházakhoz képest. Kentucky államban a Spring View Medical Centerben például a légzőszervi fertőzés, a nátha a profitorientált kórházban a lehető legkomplexebb, szövődményes tüdőgyulladás volt, míg ez az állami kórházakban csak a betegek negyedénél fordult elő.
Fehéren feketén kiderült, hogy a profitorientálttá vált intézményekben a közkórházi állapottal szemben többszörösére ugrottak a legmagasabb tarifával elszámolt betegségek. A New York Times 1997 márciusában 30 millió számla áttekintésének eredményére alapozva közölte, hogy a dolgozók külön listát kaptak a túlszámlázásra érdemes kódokról. Kiderült, 1993–1996 között akár egymilliárd dollár illegális túlszámlázást eredményezett a privatizáció, avagy – a New York Times szerint – ennyit lophattak az adófizetőktől.
Tizenkétmilliárd dolláros károkozás
Egy másik trükkről is cikkezett az amerikai sajtó, amit önbeutalásnak hívnak. Törvény tiltja az orvosoknak, hogy olyan kórházba utalják betegüket, ahol résztulajdonosok. A Columbia/HCA pedig épp kis részesedésekkel kötötte magához az orvosait, és jutalékot is fizetett nekik a betegszerzésért. Ezzel elérte, hogy az orvosok elfogadják a szakmailag indokolatlan spórolást és gyengébb kezelést. Elérték azt is, hogy az orvosok a jól fizető betegeket küldjék a profitorientált kórházakba, a nem fizetőket pedig közkórházba. Miután a Columbia/HCA felvásárolta a laboratóriumokat és klinikákat is, sok helyen az orvosok nem is küldhettek máshova beteget, mint csak a saját érdekszférájukba – semmibe véve a törvényt. Dr. Linda Pino a kongreszszusi vizsgálaton mondta el: a magánbiztosító lefizette orvosait, hogy hamis szakvéleménnyel megússzanak egy-egy operációt, kezelést, gyógyszert. A haláleseteket pedig nem számolták.
A Modern Healthcare 2006 áprilisában arról ír, hogy a már csak HCA névvel tovább működő társaság ellen 12 milliárd dolláros károkozásért folyik eljárás. Bebizonyosodott, hogy a nyereségre törekvő intézményekben elvész az orvos felelőssége, és belép helyébe a pénzemberé.
Tízmillió dolláros végkielégítés
A Columbia/HCA elleni vizsgálat alatt Rick Scott vezér helyén maradt, de mikor a részvények ára a rossz hírekre esett, a Wall Street-i urak menesztették tízmillió dollár végkielégítéssel. Végül nem került börtönbe. Helyét a profitorientált kórházak pionír családjából Thomas First vette át, aki eladott gyorsan száz kórházat, a megjavulás látszatáért. Testvére, Bill First pedig, aki szintén nagy részvényes volt a Columbia/HCA-ban, a részvényei fedezetével felvett hitelből finanszírozta a szenátusi választási kampányát – sikerrel. A Modern Healthcare szaklap 1997 augusztusában már arról írt, hogy Bill First hevesen ellenzi a betegek jogait kiterjesztő kétpárti törvényjavaslatot, és emellett olyan szövetségi törvényekért állt ki, amelyek a Columbia/HCA jövedelmezőségét növelik.
Szenátusi kötődések
Bill First, mint a HCA-t alapító család tagja, a szenátusban jeleskedett. A testvére vezetésével működő HCA sorra jelenteti meg magáról a jó híreket 2005 első felében, tehát dinamikusan nőtt a részvények értéke a tőzsdén. Június második felében a szenátor úr és felesége, gyermekei hipp-hopp eladták az összes HCA-részvényüket. Pár napra rá megjelent az aktuális üzleti jelentés – igen rossz képpel. A részvények ára zuhant, a szenátor családja tehát még a csúcson szállt ki. Az ilyen nyilvánvalóan bennfentes üzlet, piacmanipulálás Amerikában bűncselekmény. Nem így akkor, ha a játékos szenátor. A tőzsdefelügyelet kétéves vizsgálata megállapította: First szenátor nem beszélt a cégvezetésben működő testvérével, nem tudta az igazságot, egyszerűen szerencséje volt. Egyes részvényesek azonban mégsem nyelték le a veszteséget – így Amerika legnagyobb egészségügyi vállalkozásának húszmillió dollár kártérítést kellett fizetnie a részvényeseinek. Közben az elnök-vezérigazgató eladta öszszes részvényét, majd nemsokára a menedzsment, a First család, valamint a Wall Street híres szereplői egy közös befektetési alapjuk részeként 21 milliárd dollárért felvásárolták az „értékét vesztett” HCA társaság részvényeit, hogy a jövőben az arctalan alapkezelőkre hulljon az átok.
És a biznisz megy tovább.
A szerző a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének
alelnöke
Ottawai Egyezmény
Zelenszkij döntött: tovább ölnek a taposóaknák
