Nyugtalanság a Délvidéken

Reális fenyegetésként éli meg a délvidéki magyarság a koszovói válság fokozatos kiéleződését. Ennek következményének, mi több, háborús előkészületnek tartja – bármennyire is cáfolnak a minisztériumi hivatalos közlések – a katonai idézéseket, amelyekből e nemzeti közösség tagjai jóval többet kapnak, mint ezt számarányuk indokolná. Éveken át kényszerítették annak idején a vajdasági magyarokat a délszláv háborúkba, amelyekben semmi keresnivalójuk nem volt, s amelyekben mind közösségként, mind egyénileg súlyos veszteségeket szenvedtek. Az akkori katonai behívók késztették menekülésre a vajdasági magyarok tízezreit, a legproduktívabb rétegét, nem csoda tehát, ha most a katonai idézések félelme, vagy éppen elkeseredett ellenszegülést váltanak ki. Előfordul ugyanis nem is kis számban, hogy a magyar fiatalok nem tesznek eleget az idézésnek, amely valóban nem behívóparancs ugyan, de arra van, hogy személyesen közöljék a hadkötelessel háborús beosztását, ami ugyancsak ijesztően cseng az itteni magyarok fülében.
Ugyancsak veszélyként értékeli az újabb szerb menekülthullám lehetőségét, ami főleg a falusi, kisvárosi lakosságot tölti el nyugtalansággal. Koszovó függetlenségének kikiáltása esetén – bármilyen irányt is vesznek a fejlemények – szinte biztosra vehető az újabb menekültáradat, amely a Vajdaságot is eléri. A kisebbségnek ebben is vannak keserves tapasztalatai. Hiszen a horvátországi és a boszniai háború idején, a NATO-légicsapásokkor is érkeztek szerbek a háborús övezetekből, akik nemegyszer agresszívan, fenyegetően léptek fel az itteni békés őshonos kisebbségekkel szemben. Főleg Nyugat-Bácskában voltak a házfoglalásoknak és a zaklatásoknak súlyos példái.
Ám ezzel nem merültek ki a legnépesebb vajdasági kisebbséget ért fenyegetések. A toloncegyezmény megvalósításának következményei, amikor is tízezres nagyságrendben érkeznek vissza Szerbiába az EU országaiból kizsuppolt szerb állampolgárok, akik jórészt Koszovóból menekültek át Szerbiába a szerb fegyveres erők kivonulásakor, hogy innen meg se álljanak Nyugat-Európáig. Nagyobbrészt cigányokról van szó, akiknek eszükbe sem jut viszszatérni Koszovóba. A korábbi évek tapasztalatai szerint számukra is a soknemzetiségű Vajdaságban lesz a megállj, s az újabb betelepítés pedig tovább rontja a tartománynak már nemegyszer – s mindig szándékosan – megváltoztatott nemzetiségi arányait.
A magyar többségű önkormányzatok egymás után hozzák meg határozataikat, hogy csak az onnan származókat fogadják viszsza. Döntésüknek – amelynek indokaként gazdasági szempontokat is felsorolnak – nincs törvényes következménye, magyarán a helyi hatalom senkit sem tilthat ki a közigazgatási egység területéről.
A szórványban élő magyarok, főleg a nagyobb városok lakosai azonban még egy másik veszéllyel is kénytelenek szembenézni. Azzal, hogy szerb szélsőségesek Koszovó miatti „jogos felháborodásukban” a kéznél levő kisebbségen töltik ki bosszújukat.