Preparált zongorák

Egy zongorafedélre festett kép is szerepel Barabás Márton szentendrei kiállításán, mintegy összekötve a művek legújabb csoportját a korábbiakkal, hiszen a zene immár harminc éve többféle módon is meghatározó szerepet játszik a Munkácsy-díjas festőművész munkásságában.

Egy Trabant tetején vitte 1979-ben az első zongoratestet Barabás Márton a Kertészeti Egyetem arborétumába, ahol azután az itthon akkor még meglehetősen különösnek, szokatlannak tűnő, képzőművészetet, színházat öszszekötő művészeti megnyilvánulás, a performansz során avart égetett a kicsorbult billentyűk fölött. Az egykori Kádár György-, majd Kokas-tanítvány művészetét azóta is egyszerre jellemzi a klasszikus festői szemlélethez, eljárásokhoz való kötődés és a zene inspiráló szerepe. Ahogyan korábbi munkái, a mostani, a legutóbbi két-három év anyagából összeállt tárlatán szereplő művei is az európai kultúra talán egyik legjellegzetesebb szimbóluma, a zongora darabjaiból épülnek. Organikus, illetve geometrikus motívumok ötvöződnek a műveken, mondhatni, etűdöket komponál csigára és zongorára.
Következetessége és sokoldalúsága egyszerre megragadó. Festményeket, plasztikákat, objekteket és művészkönyveket, pontosabban könyvtárgyakat látunk a tárlaton, amelyek a kortárs magyar művészetben nagyon ritka természetességgel jelennek meg egymás mellett, veszik át egymástól a hangot, vagy éppen adják elő más-más fekvésben, különböző variációkban a hasonló dallamot. A szó szoros értelmében, hiszen különös zenei hatása van Barabás Márton műveinek, akár a formavariációkat, akár a színbeli megoldásokat figyeljük, és nemcsak a zenei építkezés, nemcsak a zenei előadás eszközének a felhasználása jellemzi a munkákat, hanem az is, hogy jó néhány közülük konkrétan utal a modern zene nagyjai, például John Cage, Erik Satie iránti tiszteletre.
Ahogyan a cím, a Preparált zongorák ígéri, Barabás Márton zenei nyelvének alapegysége a billentyű és a kalapács, a zongora két fontos alkotórésze. Az alapelemekből felépülő formák, a Zongorametszet, Hangrosta, Zongoragyűrű című objektek azután a festményeken is megjelennek. (Egyszer úgy fogalmazott: Olyan festészetet művelek, amelynek a szobrászat a főszereplője.) A képfelületen egyrészt különböző természetű, egymást ellenpontozó halmazokká válnak, mint amilyen a hintaként is asszociálható és vele szemben összetorlódó kisebb formák együttese, vagy a hármas struktúrából felépülő kompozíciók némelyike, másrészt az egyes festmények, mint a Süllyedő, Emelkedő, illetve Két helyzet című képekből álló együttes mutatja, sorozattá állnak össze, hogy a formák és színek folyamatos kölcsönhatása még teljesebbé válhasson. Különös rögtönzéseknek is tanúi lehetünk, a két formarendszer között megjelenő harmadikat, az expresszív fekete vonalhálót szemlélve – ez a motívum, hogy a hangzás még összetettebb legyen, a művész akvarelljeiről eredeztethető, idézetként, átírásként jelenik meg a festményeken. Más elemek mintha azokat a hoszszú, szabálytalan, a sík két dimenziójából kilépő, fából megfaragott vonalakat idéznék, amelyek installációk részeként megjelentek a kiállítótermek terében, falain, sőt elindultak a kiállítótéren kívüli világ felé is.
Dinamika és racionalitás, játékosság és líraiság, organikus és geometrikus formaképzés, a rendkívül összetett térbeliség és a felület értékeinek, faktúrájának a hangsúlyozása, anyagszerűség és anyagtalan, légies könnyedség egyszerre jellemzi a műveket. Nem véletlenül tiszteleg egyik alkotásával Barabás Márton Kandinszkij előtt: mintha mindegyik kompozíciójába világmodellt szeretne sűríteni, legyen az a mű nagyméretű táblakép vagy stabil mobil plasztika, mint a Forgatókönyv, Nyolc szürke filckalapács térben vagy éppen Sieben bagatelles vagy Klavierstück für vier Haende, ahogyan könyvobjektjeinek a címei mondják. Miközben azonban együtt meditálunk a művésszel a világmodell megteremtésének a lehetősége vagy lehetetlensége fölött, ne feledkezzünk meg arról a finom humorról sem, amely például a Révfülöpi facsigában sűrűsödik, vagy arról a figyelmet érdemlő tényről sem, amelyet az egyik mű címe a következőképpen közöl: A reggel fénye fakuló mélykék.
(Preparált zongorák, Barabás Márton kiállítása, Szentendre, Erdész Galéria, 2008. január 8-ig.)