Buddha magához hívott 12 állatot, és mindegyiknek ajándékozott egy-egy évet. Hogy eldöntsék, milyen sorrendben kövessék egymást az esztendők, az állatoknak egy folyón át versenyt kellett úszniuk. Az ökör volt a leggyorsabb, azonban a patkány a rajtvonalnál felmászott vetélytársa hátára. A parthoz közeledve lepattant és frissült erővel elsőként ért a túlpartra. Így, a 12 éves ciklusokra épülő kínai horoszkópban az első a patkány, a második az ökör, az utolsó pedig a vadkan éve. 2008-ban, azaz a kínai hagyományos időszámítás szerint 4705-ben a patkány évét ünnepeljük. A keleti horoszkóp szerint az adott évben születő személyek rendelkeznek a megfelelő állat jellemvonásaival. A patkányokról például azt tartják, hogy ambiciózusok, keményen dolgoznak, rendszerint elérik céljaikat, nagy hatással vannak az ellenkező nemre, ugyanakkor gyávák. Habár 1911-ben Kínában hivatalosan is a bevezették az általánosan elterjedt Gergely-naptár alapú időszámítást, az országban továbbra is megtartják a hagyományos újévet, a kínai horoszkóp pedig nemcsak Kínában és Ázsiában, hanem a világ nagy részén is népszerű. Moszkvában például az Interfax orosz hírügynökség értesülései szerint az állatkereskedések már a napokban kifogytak a patkányokból. Ezért sokan egerekkel és hörcsögökkel vértezik fel magukat az új esztendőre. A hiány pótlására még van idő, ugyanis a kínai újév az idén február 7-re esik.
Trump a gázai túszok szabadon bocsátását követeli
