Egyelőre kérdéses, hogy a február 11-i első idei parlamenti ülésen dönt-e az Országgyűlés a két új ombudsman személyéről. A jelöltek mindenesetre megvannak: Sólyom László tegnap a Sándor-palotában mutatta be Fülöp Sándor jogászt és Zombor Ferenc ügyvédet, akik megtiszteltetésnek nevezték jelölésüket, és mint mondták, felkészültek a parlamenti szavazásra.
A mostani nem az első jelölési kör: Sólyom múlt év december 4-én Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelölte a jövő nemzedékek ombudsmanjának (e posztot nem sokkal korábban hozta létre a parlament), egyúttal javasolta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását, mivel az ő mandátuma tavaly december 13-én lejárt. Az Országgyűlés azonban akkor nem választotta meg a köztársasági elnök jelöltjeit.
Utalva erre Zombor Ferenc – akit az adatvédelmi biztosi posztra javasol Sólyom – elmondta: ha úgy döntene a parlament, hogy nem választja meg, azt sem éli meg kudarcként, a jelölés vállalásakor számolt ezzel. Hozzátette: az előző két adatvédelmi ombudsman alaposan „feladta a leckét”, hiszen az információszabadság, a közérdekű adatok megismerése és az adatvédelem terén is komoly szakmai stábot építettek ki. A jelölt fontosnak nevezte a civilekkel való együttműködést. A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor úgy nyilatkozott: ha megválasztanák a posztra, időről időre felvetne fontos problémákat. Arra kérné a tudományos műhelyeket, az Országos Környezetvédelmi Tanácsot, a környezetvédő ügyészeket, hatóságokat és zöldszervezeteket, hogy alakítsanak ki közös javaslatokat. Ismeretes, a jövő nemzedékek biztosának feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.
A pártok frakciói hamarosan kialakítják álláspontjukat az ombudsmanjelöltekről, de még kérdéses, hogy a február 11-i első parlamenti ülésen dönt-e az Országgyűlés. Ismét szóba került, hogy Sólyom László nem egyeztet előzetesen a pártokkal a jelöltjeiről. Lendvai Ildikó (MSZP) erre azt mondta, nem örül ennek a gyakorlatnak, különösen parlamenti tisztségviselők esetén, de illő tisztelettel tudomásul veszik ezt. Navracsics Tibor (Fidesz) szerint az államfő számára nincs jogszabályi kötelezettség az egyeztetésre, így elfogadják Sólyom László jelölési gyakorlatát. Az Országgyűlés kétharmados többséggel, hatéves időtartamra választja meg az ombudsmanokat.
A jelöltek. Zombor Ferenc 1967-ben született Miskolcon. Diplomáját 1993-ban a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte, egy évvel később Brüsszelben az Európai Jogelméleti Akadémián vehetett át mester diplomát. 1993–1995 között az Alkotmánybíróságon személyi titkár, 1996– 2007-ig az Országgyűlési Biztosok Hivatalánál dolgozott. Itt – miután 1998-ban jogi szakvizsgát tett – először az adatvédelmi főosztály főosztályvezető-helyettese, 2000-től főosztályvezetője, 2003-tól 2007-ig pedig a nemzetközi főosztály főosztályvezetője. Tanított a Miskolci Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogelméletet, illetve jogszociológiát.
Fülöp Sándor 1957. október 17-én született Montrealban. 1982-ben szerezte diplomáját az ELTE Állam és Jogtudományi Karán, majd öt évvel később pszichológus oklevelet szerzett. 1984-től a Fővárosi Főügyészségen, 1991-től a Legfőbb Ügyészségen dolgozott ügyészként. Az ELTE adjunktusaként 1996 óta foglalkozik környezetvédelmi joggal. 1998–2003 között az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja, majd elnökhelyettese, 2002-től az Aarhusi Egyezmény Jogérvényesítési Bizottságának tagja, s részt vett a magyar környezetvédelmi törvény megalkotásában. 2003-tól a Környezettudományi Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Észak-Korea: Irán mellett állunk, ha megszegik a tűzszünetet
