A múlt év utolsó napjáig nyilatkozatot kellett postázniuk az adóhatóságnak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az idén irodahelyiséget vagy lakást adnak bérbe. Az új áfatörvényben szereplő előírás szerint a bejelentésben a bérbeadónak fel kell tüntetnie azt is, hogy tevékenysége után kíván-e fizetni áfát, vagy sem.
– Ez a szabály több ponton is kifogásolható – állítja Ruszin Zsolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy érthetetlen, miért kell megismételni a 2007-ben egyszer már megtett hasonló tárgyú nyilatkozatot, a korábbi beadványt az adóhatóság miért nem fogadja el érvényesnek. Kérdés továbbá, hogy ha valaki nem teszi meg a bejelentését, tevékenysége áfamentesnek vagy áfakötelesnek számít-e majd. Gondot okoz, hogy sem az Országgyűlés, sem a pénzügyi kormányzat nem alkotott magyarázó jogszabályokat, ezért önjelölt jogértelmezők állapíthatják majd meg a paragrafusok tartalmát. Ez a helyzet ellentétes a jogbiztonság alkotmányos követelményével, ráadásul káoszt idéz elő a gazdasági életben.
Az adószakértő leszögezte: több százezer vállalkozást érint az új szabály, hiszen a legtöbb cég bérli üzlethelyiségét vagy irodáját. Ruszin Zsolt rámutatott: annak a tulajdonosnak, aki az ingatlana megvásárlásakor a befizetett forgalmi adót visszaigényelte, elemi érdeke, hogy bérbeadáskor felszámítsa az áfát. Ezt 2008-ban azonban csak akkor teheti meg, ha erről 2007 végéig nyilatkozott. Ha a bérbeadó a bejelentést elmulasztotta, az adóhatóság dönt majd. Az APEH esetleges téves jogértelmezésen alapuló határozata nyomán pedig a bérbeadót jelentős veszteség érheti.
Az adószakértő alkotmányosan aggályosnak tartja, hogy az új törvény a bérbeadási tevékenységet egységesen kezeli, vagyis az adózó nyilatkozata valamennyi kiadandó ingatlanra vonatkozik. Ez a paragrafus ellentétes a piaci gyakorlattal: amíg ugyanis az irodák, üzlethelyiségek, telepek bérleti díja után rendszerint felszámítják az áfát, addig a lakások kiadása általában áfamentes. Így ha egy vállalkozás irodát és lakást is bérbe ad, döntenie kell arról, hogy 2008-ban a bérleti díjaihoz hozzászámítja-e a forgalmi adó összegét, vagy sem. Ha áfa nélkül adja bérbe az ingatlanát, biztosan veszteség éri, ha felszámolja az áfát, lakásainak bérleti díja 20 százalékkal megemelkedik.
Az áfatörvény új szabályokat fogalmaz meg az ingatlanok adásvételére is. A korábbi rendelkezések lehetővé tették, hogy az ingatlanokat áfamentesen értékesítsék. Az irodák, üzlethelyiségek és az új lakások eladásakor azonban legtöbbször felszámítják az áfát. A tegnaptól életbe lépett törvény viszont minden ingatlan értékesítését áfamentesnek tekinti. Emiatt is kárt szenvedhetnek azok a vállalkozások, amelyek vegyes ingatlanvagyonnal rendelkeznek. Ruszin kiemelte: a szabályváltozás ráadásul visszamenőleges hatályú, a korábban vásárolt ingatlanok eladására is vonatkozik.
A szakértő véleménye szerint a gazdasági szféra a társaságok szétválasztásával és új cégek alapításával válaszol majd a piac működésével ellentétes adószabályokra. Kifejtette: a január elsejétől életbe lépett új áfatörvény több rendelkezése elnagyolt, némelyike értelmezhetetlen. Számos esetben a szabályok csak az adminisztrációt növelik, a gazdasági tevékenységet inkább hátráltatják. Egyes paragrafusok pedig alkotmányosan aggályosak, sokszor pedig mintha a figyelmetlen adózók megrövidítése lenne a cél.
Trump a gázai túszok szabadon bocsátását követeli
