Reformküldetés zsákutcában

Incselkedett a tavalyi esztendőben az istenadta nép a sajtóval, a politikai elemzőkkel. Hányszor hallhattuk-olvashattuk az aktuális közvélemény-kutatási adatok megismerése után a frappáns értékelést: mélyponton a koalíció, az MSZP, a miniszterelnök?! Aztán mindig kiderült, van még lejjebb. Az év végére elérte azt a szintet a kormányerők támogatottsága, amelyet egyes vezetőik korábban már olvadáspontként jelöltek meg. A parlamenti többség a kritikus helyzetekben mégis összezárt, Gyurcsány Ferenc túlélte a bizalmi szavazásnak tekinthető parlamenti döntéseket. A folyamatok belső logikája szerint azonban az ő minden ilyen taktikai győzelme egy újabb szeg a szocialisták koporsójában. A baloldal vezére a maga totális hiteltelenségével, neoliberális ihletésű, fantáziátlan társadalom- és gazdaságpolitikájával, mozgásteret az idén sem hagyó konvergenciaprogramjával malomkőként függ a fuldokló MSZP nyakában, amely végzetes köteléket a szocialisták tavaly többször is szorosabbra fonták (Gyurcsány pártelnökké választása, egészségbiztosítási törvény megszavazása stb.). Egyelőre nem látszik intellektuális erő a pártban a jobb kormányzáshoz szükséges fordulathoz, ezért a kormányfő részben okkal döngeti a mellét: a saját táborában nincs alternatívája. De látni kell az érem másik oldalát is: egy kis zsarolási közjáték után hiába választották meg pártelnöknek is, az MSZP-t nem tudta a maga képére formálni, a régi pártelit őrzi a pozícióit. Az év végére Gyurcsány Ferenc lendülete is megtorpanni látszott: kezdeményezései (lásd „köztisztasági” csomag) nem hoztak átütő sikert, tőle felettébb szokatlan módon kerülte a nyílt parlamenti összetűzést az ellenzékkel. Arra a kérdésre, hogy a „régi” MSZP 2008-ban elszánja-e magát a miniszterelnök-cserére, ebben a pillanatban senki nem tudhatja a választ.
Alighanem Lengyel László keserű írásai festik le a leghitelesebben azt a folyamatot, ahogy az úgynevezett reformértelmiség lassan kiszeret a kormányfőből. Ez a társaság Orbán Viktor hatalomtól való távol tartásának szent célja miatt elfordította fejét az első Gyurcsány-kormány trükkjei láttán, s még az őszödi botrányt is bevette a gyomra. Csakhogy mára világossá vált, hogy a szemükben addig szinte mindent igazoló reformküldetés zsákutcába jutott, ez magyarázhatja az úgynevezett SZDSZ olykor látványosan megnyilvánult elhidegülését. A ciklus első fele lassan eltelik, de az új Magyarország gyurcsányi utópiája csak nem akar testet ölteni. A változtatások legfőbb terepén, az egészségügyben például a kapacitásszűkítés nem átgondolt reformtervet, hanem nagyon is kádári, etatista logikát követett, amikor a központ dönt kórházak és ágyak sorsáról a helyi lobbicsoportok erejétől függően. A több-biztosítós egészségügyi modell majdani működésével kapcsolatban pedig még mindig túl sok a kérdőjel. Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy az „SZDSZ” a mai rémes állapotában (Kóka János pártelnöksége) is át tudta verni – igaz, komoly, bár szándéka szerint csupán átmeneti engedmények árán – fundamentalista koncepcióját a szocialistákon.
Gyurcsány Ferenc tavaly többször is azzal hitegette az országot és híveinek fogyatkozó táborát, hogy már túl vagyunk a nehezén. Ám a koalíció számára kedvező belpolitikai klímaváltozásnak továbbra is hiányoznak a feltételei, egyelőre hosszabb távon sem látni biztos kitörési pontokat. Itt vannak a kemény év eleji áremelések, a gazdaság pang, a lakosság és a vállalkozások jelentékeny része lassan feléli tartalékait, adósságcsapdába kerül, bukásra állnak a kabinet kirakatberuházásai. Maradnak, elvileg, az uniós pénzek; az idén talán már számottevő kifizetések is lesznek. Önkormányzati miniszterként Bajnai Gordon szilárdan kézben tartja a rendszert, amelytől távol tartja az ellenzéket, s kivételes pozícióját alighanem a saját politikai jövőjének építgetésére is használja. Ám ezzel a módszerrel a koalíció alaposan csökkenti annak az esélyét, hogy az uniós pénzek érkezése az egész ország számára átélhető sikertörténet legyen. Egyelőre a reklám dübörög csak…
A 2006-ban láthatóvá vált gazdasági-erkölcsi-bizalmi, azaz politikai válság 2007-ben velünk maradt, s az új évben is ennek következményeivel küzd majd az ország. A baloldal identitásválságához hasonlóan a gazdasági krízis is elmélyült: a szakemberek által bírált szerkezetben végrehajtott hiánycsökkentés (e téren még mindig negatív rekorderek vagyunk az Európai Unióban!) roppant növekedési áldozattal járt. Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön azt is beismerte, hogy a szocialista–szabad demokrata páros kedvező világgazdasági környezetben taszította 2006 derekára a pénzügyi válság szélére az országot; még a Gondviselést is emlegette szónoklatában. Belegondolni is szörnyű, mi lesz, ha a külső környezet egyszer számunkra kedvezőtlenül változik: ezzel a végletekig legyengített gazdasággal, ezzel a példátlanul tehetségtelen kormányzati garnitúrával valóban csak fohászkodhatunk.
Hol válság van, ott válság van: a lezüllesztett közéletben burjánzik a korrupció. Egy teljes újságoldal is kevés lenne a tavaly nyilvánosságra került, a kormánypártokat érintő kétes ügyek felsorolásához, amelyek közül kétségkívül kimagaslik az MSZP-re újabb csapást mérő Zuschlag-botrány. Sajnos folytatódott a jogállami intézmények lejáratása; a normaszegő gyurcsányi hatalom tudatos törekvése a demokratikus rendszer kiüresítése, formálissá silányítása. Mindennek pedig egyenes következménye a választók kiábrándulása, elfordulása a közélettől.
Az elégedetlenség egyik jele a közvélemény-kutatásokban kimutatott, széles körben érzékelhető vágy egy harmadik politikai erő színre lépésére. Ez mellesleg az MDF Dávid Ibolya által megjelenített stratégiájának csendes bukása, hiszen hiába ostorozza a fórum a két nagy pártot, a választók nem benne látják a harmadik erőt (ettől még kis szerencsével legközelebb is átugorhatja éppen a parlamenti küszöböt). Erre a szerepre egyelőre nincs jelentkező, ami egyéb tényezők mellett annak is köszönhető, hogy az elégedetlen választók abban már nem egységesek, pontosan milyen típusú pártnak is adnák szívesen a voksukat.
A Fidesz elmondhatja magáról, hogy sikeres évet zárt, hiszen nemcsak megtartotta, de bővítette is szimpatizánsai táborát. Bár sokan jósolták, nincs vezetési válság a pártban, Orbán Viktor újraválasztott elnök pozíciója szilárd. A polgári szövetség szisztematikus erőfeszítéseket tett a kormányképességéről kialakult választói vélekedés javítására, ennek része az év végén elfogadott új program. Sok az ellenzékkel is elégedetlen, türelmetlen jobboldali szavazó (nekik is szólt a kordonbontás gesztusa), de a radikálisok nem értek el áttörést, még a gárdaügy sem ártott a Fidesznek.
Ám az, hogy pontosan milyen állapotban is van a vezető ellenzéki párt, a közelgő háromigenes népszavazás kampányán lesz lemérhető. Akkor, éles helyzetben derül majd ki, hogy tanult-e a Fidesz a 2006. tavaszi választási vereséghez vezető súlyos hibákból. Az akkori katasztrófakampány megismétlése könnyen kínos helyzetbe hozhatja a pártot. Hiszen ahhoz, hogy egyáltalán kiderüljön, a népszavazással mint legerősebb alkotmányos eszközzel kikényszeríthető-e politikai fordulat, előbb meg kell nyerni azt. Ami nem pusztán az igenek győzelmét, hanem az eredményességet is jelenti. A Fidesz a saját kárán is megtanulhatta, hogy a politikában nincsenek előre lefutott meccsek. Megtanulta?