Remény

2008. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy határozott cél akarása és a szolidaritás emelheti fel a nemzetet – ez volt a legfontosabb üzenete Sólyom László hagyományosan az új év első napján elhangzó rövid beszédének. A köztársasági elnök a remény fogalma köré rendezte mondanivalóját: aki bízik a jövőben, akinek van belső iránytűje, aki nem adja fel, az nem passzív elszenvedője – „majd csak lesz valahogy” –, hanem alakítója is a saját és környezete sorsának. Nem lehet túlbecsülni egy ilyen üzenet jelentőségét abban az országban, ahol a mögöttünk hagyott évet talán a közélettől való elfordulással, a tehetetlen düh és a lemondó beletörődés időszakainak hullámzásával lehetne leginkább jellemezni, ahol az értelmes vita és cselekvés folyvást akadályokba ütközött.
Ahhoz, hogy a reményről szóló szavai hitelesek és hihetők legyenek, az államfőnek mellőznie kellett az ország helyzetének részletes taglalását, így a ránk váró kemény év eleji áremelésekről vagy a változó világgazdasági környezet kockázatairól sem beszélt. Csupán utalt arra, hogy az egészségügy, az oktatás, a természeti környezet állapota, a szegénység elleni küzdelem állása határozza meg azt, hogy jó-e élni egy országban. Az üzenet címzettje a civil Magyarország volt, nem a politikai elit, amelynek végletes megosztottságát az államfő csak egyetlen megjegyzéssel kárhoztatta. A megválasztása óta kitartóan képviselt értékrend köszönt vissza mondataiból: a közös célokat megvalósító kis közösségek példaadó és országépítő erejébe vetett hit, kiemelten a nagycsaládosok mozgalmának dicsérete. Politikai állásfoglalás ez a javából!
A parlamentben egymásnak feszülő két oldal burkolt államfői bírálata, hogy nem képesek közös célokat kitűzni. Nem a választási lehetőségek eltüntetésének, az összeborulásnak, a nagykoalíciónak a vágya ez, hanem a nemzetstratégiai érdekek megfogalmazásának és egységes képviseletének igénye. Csakhogy szerintem mélyebb a bajok gyökere: közös célok csak-csak lennének, de a fogalmaknak azonos jelentést tulajdonító közös nyelv és a demokratikus közélet éltető ereje, a közös normarendszer hiányzik. Éppen az óév utolsó napjaiban derült ki az egészségbiztosítás tervezett átalakítása kapcsán, hogy a kormány és a köztársasági elnök is reformpárti, csak amit a reformról gondolnak, az nem hozható közös nevezőre. A gyurcsányi hatalom közben végképp kiüresítette a demokrácia egyik alapintézményét, a kormányzat parlament általi ellenőrzését, s ugyanezt megkísérelte a népszavazással is. – Ami populizmus az egyiknek, az demokrácia a másiknak, és megfordítva – idézte karácsonyi számunkban Ralf Dahrendorfot Lánczi András. Ennyit közös fogalmainkról.
Közös cél lehetne az európai uniós források értelmes felhasználása, a kormány ehelyett csupán arra ügyel, hogy mindenki mást kiiktasson a döntéshozatali mechanizmusból. És lám, a Fidesz után a baloldal vezére is a gazdasági növekedés ösztönzésének lehetőségeit keresi; szerencsére könyvet nem szentel a témának. Fájdalom, a balliberális kormány öt és fél év alatt szó szerint lenullázta a gazdaságot, és mind a szándéka, mind a tehetsége hiányzik egy valódi fordulathoz. Hol válság van, ott válság van.
Sólyom László újévi gondolatai egy kicsit mintha rímelnének a minden médiafelületet elárasztó kormányzati propagandaszövegre: Magyarország bennünk, a közösségeinkben van, belőlünk épül. Azért van három különbség: az elnök nem tegezi le az országot, az ő szájából hitelesebben szól az üzenet, s az egész nem emészt fel százmilliónyi adóforintot. Az államfő értelmet adott mások zagyva beszédének, amikor a közügyekkel való törődésre kérte a polgárokat. Más szóval: politizálásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.