Szilveszter a Nemzeti Színházban

Különös vállalkozásnak lehettünk tanúi az ország első teátrumában: Hamvas Béla Szilveszter című regényének azonos című, Spiró György adaptációjában készült drámaváltozatát állította színpadra a közelmúltban a fiatal rendező, Keszég László.

Mircea Eliadea híres román vallástörténész-író misztikus hangulatú és díszletű novellájában a teljesen hétköznapi bukaresti társaság egy régi vidéki, látnivalókban és természeti kincsekben gazdag görögkeleti kolostorba utazik. Itt ismerkednek meg a tökéletes emberrel, Sergiu Andronic pilótával. A találkozás – mint ez várható – erősen felforgatja a korábban kialakult kapcsolatokat, mintha a szereplők szeméről hályog hullana le az ismeretlen, Hamvas szavaival élve az „istenek tolmácsának” tűnő férfi hatására. Dorina, a fiatal leány, akit egy idősebb kapitányhoz akar családja hozzákényszeríteni, a kolostor tavának érintetlen szigetén válik titkos jegyesévé a transzcendens szférában otthonosan mozgó, kortalan pilótának. A beteljesülő eszményi szerelem – a társaság tagjainak titkos vágya –,s a hamvasi értelemben vett extázisra való hangoltság valósul meg a történet végén. Ahogy a keleti filozófiákból bőven merítő, páratlan, misztikus gondolkodó írja egy kései művében: „az emberben az egység erotikus mámora áttört…, a világ teljességével érintkezni tudok”.
Hamvas Béla Szilveszter című regénye szerint a tökéletes emberpárnak egy városban, egy házban, egy napon kell megszületnie. A fiktív térbe helyezett történetben Patmore, a világ szélén lévő kocsma tulajdonosa kapja a feladatot „odaátról”: ismertesse öszsze a két embert, a zongoraművész lányt és a (milyen érdekes egybeesés) pilóta fiút. Az egymás munkájáról talán nem sokat tudó, de szellemi hangoltságában mindenképpen rokon román és magyar szerző nem véletlenül talál rá a pilóta szimbólumára a tökéletesség felé vezető úton. A par excellence isteni élmény, az alvajárás káprázatától megszabadult ember életmámora, Hamvas szavaival élve „semmi egyebet nem kíván, mint a szabad lebegés érzetét”. A Szilveszterben, ebben a kevéssé ismert regényben viszont minden félbemarad. Az író sajátos, groteszk humora mindig hajszál híján akadályozza meg a férfi és a nő találkozását.
A történet színpadi adaptációja sajnos kevéssé mondható sikeresnek. Spiró György átirata és Keszég László rendezése nyomán mintha egy zavaros, elemeire széthulló álomba kerültünk volna. Nehezen követhető a számtalan, a produkciót egy idő után meglehetősen kifárasztó, újra és újra ismételt névhalmaz. Tetézi mindezt a magyar színpadokon egyébként is unalomig előtérbe tolt leszbikusok hiteltelen, suta orgiája és a jelenlegi politikai légkörre utaló üres poénok sorozata. Nem menti a helyzetet a lendületes, biztató kezdés és a színpadi jelenlétével kiemelkedő Szarvas József (Patmore), Kulka János (Wotan), Hollósi Frigyes (Abel After) kitűnő alakítása sem. Básti Juli a Hercegnő szerepében jó, bár némi visszafogottság helyenként nem lenne baj. Kémnő-bárisnyaként azonban idegesítően alulmúlja tehetségét. A komoly dramaturgiai munkát feltehetően nélkülöző, széteső, ugyanakkor nyilván nem könnyen megvalósítható Hamvas-adaptáció így hiteltelen.
Jellemző az is, hogy a jobb sorsra érdemes mű zárójelenetében csak a régi Szeszélyes évszakok színvonalasabb villámtréfáihoz hasonló viccre futja: Patmore, a kocsmáros a budin ül, az angyalok közül választott, de házisárkánnyá alakult felesége közben veszettül dörömböl a fabódé oldalán.
(Szilveszter. Komédia két részben; Hamvas Béla azonos című regénye nyomán írta Spiró György. Rendezte Keszég László.)