Vajon hány honfitársunk tudja: miért nevezetes nap a holnapi? Hányan tudják, hogy július 11. a nyugati szerzetesség atyja, az Európa fővédőszentjének nyilvánított Szent Benedek apát ünnepnapja? És vajon hányan emlékeznek, hogy 1848-ban éppen ezen a napon ajánlotta meg a képviselőház – Kossuth Lajos pénzügyminiszter indítványára – az önálló magyar hadsereg felállításához szükséges pénzösszeget, s ez a híres esemény lett a szabadságharc szimbolikus nyitánya? Azt talán többen tudják, hogy holnap lesz a népesedési világnap – de azt is, miért?
Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, hogy felhívja a figyelmet a globális népességnövekedés mértékére és az ezzel járó problémákra. Miért éppen e napot? Mert demográfusok becslései szerint két évvel korábban ekkor érte el az emberiség létszáma az ötmilliárd főt.
Akkor tényleg indokoltnak tűnt figyelmeztetni a Föld túlnépesedésének veszélyére, hiszen míg 1800 körül még csak egymilliárdan voltunk, és több mint egy évszázad kellett a második milliárd eléréséhez (1927), majd harminchárom év a harmadik milliárdhoz (1960), az utóbbi fél évszázadban felrobbant a „demográfiai bomba”: 1974-ben elértük a négy-, 1987-ben az öt-, 1999-ben a hat-, 2011-ben a hét- és 2022-ben a nyolcmilliárd főt. Vagyis az utóbbi ötven évben átlagosan tizenkét évenként lettünk egymilliárddal többen, ami példátlan jelenség fajunk történetében! Az optimista előrejelzések szerint azonban ezután már lassulni fog a népességnövekedés üteme:
szakértők szerint 2037-ben érhetjük el a kilencmilliárdot, majd 2060 körül a tízmilliárdot, s valamivel afölött jósolják – vagy inkább remélik – az emberi populáció létszámának tetőzését a 2080-as években.
A kép ennél azért differenciáltabb: míg Afrika jelentős részén, néhány közép- és dél-ázsiai, valamint latin-amerikai országban a népesség továbbra is dinamikusan nő, a legtöbb kontinensen és régióban egyre nagyobb mértékben csökken. Ezt én jó néhány évvel ezelőtt úgy fogalmaztam meg, hogy
Földünkön egyszerre tapasztalható a demográfiai dagály és apály. Ez utóbbi elsősorban Európát sújtja: kontinensünkön a teljes termékenységi arányszám (a szülőképes korú nőkre adott évben számított hipotetikus gyermekszám) régóta nem éri el a természetes reprodukcióhoz szükséges 2,1-es értéket,
sőt egyre inkább közelít az egyes számhoz, ami már demográfiai összeomlással fenyeget.