A harmadik fogalom a katonai emuláció. Ez az ellenfél sikeres innovációjának vagy adaptációjának a szándékos másolása.

Végül, az idézőjelbe tett „innováció” negyedik fajtája a katonai iteráció, egy meglévő rendszer gyors, inkrementális (fokozatos) fejlesztése, amely a lépés-ellenlépés ciklus motorját képezi.

Most, hogy a szükséges építőkövek a rendelkezésünkre állnak, górcső alá vonhatjuk az ukrán és az orosz innovációs stílus közötti különbségeket. Végletekig leegyszerűsítve a dolgot, az ukrán és az orosz innovációs paradigma közötti különbség lényege egy „innovációs kultúra” szembeállítása egy „innovációs rendszerrel”.

Ez a decentralizált ukrán innová­ciós paradigma volt az, amely olyan egzotikus technológiákat vezetett be a háborúba, mint a tengeri drónok (Sea Baby, Magura stb.), az FPV drónok, és olyan digitális parancsnoki rendszerek, mint a Delta vagy a Kropyva. Ugyanez az innovációs ökoszisztéma olyan létfontosságú megoldásokat is kreált, amik már inkább a katonai adaptáció világába tartoznak. Gondolok itt elsősorban a FrankenSAM légvédelmi rendszerekre, amik nyugati és exszovjet technológiákat ötvöznek egybe.

Ennek a sajátos innovációs paradigmának természetesen voltak árnyoldalai is. Míg a feltalálás terén rendkívül hatékonynak bizonyult, az inkubáció és az implementáció terén hamar megmutatkoztak a gyengeségei. A számtalan párhuzamos fejlesztés, ami például a dróngarázsokon és a szoftverfejlesztők számítógépein hömpölygött át, sikertelennek bizonyult, és a rendszer képtelen volt arra, hogy néhány alapvető típusra egyszerűsítse és észszerűsítse az ukrán termelést. 

Az ukrán „innováció kultúrájának”, a lövészárok másik oldalán az orosz „innováció rendszere” feszül.

Az alulról jövő ukrán innovációval ellentétben az orosz innovációs filozófiát sokkal inkább a felülről kezdeményezett innováció jellemzi. Ott, ahol az ukrán innováció sok tekintetben bomlasztó innovációnak számít, és jelentős mértékben szakít a háború előtti békebeli innováció hagyományaival, az orosz innovációs paradigmát sokkal inkább a folyamatosság jellemzi. A háború kezdeti időszakának kudarcaiból az oroszok nem azt a következtetést vonták le, hogy a meglévő paradigma azért nem működött, mert alapvetően téves, hanem azért, mert a végrehajtás nem volt megfelelő és a szükséges összetevők nem álltak rendelkezésre elégséges mennyiségben. Ez alól csupán a békeidőbeli innováció, a zászlóaljharccsoport tündöklése és bukása képez igen fontos kivételt. Azonban ezen a téren sem egy bomlasztó innovációt látunk válaszként, hanem inkább egyfajta visszatérést az innováció előtti régebbi doktrínákra és szervezeti formákra.

A vegytiszta katonai innováció helyett az orosz katonai innovációt sokkal inkább a sikeres adaptáció, az emuláció és az iteráció jellemzik. Az előbbinek talán a legszélesebb körben ismert példája az orosz siklóbombák kifejlesztése már meglévő technológiai komponensek felhasználásával. 

Ahogy a háború természete egyre inkább megváltozott, és a gyorsan mozgó hadviselési formát az attríciós (felőrlő) háború váltotta föl, az orosz „innovációs rendszer” egyre inkább felülkerekedett az ukrán „innová­ciós kultúrán”. Az orosz ipar képes volt szabványosítani néhány alapvető innovációt, és ezeket a termékeket nagy mennyiségben előállítani. Erre pedig a háború által szétzilált és külföldről egyenlőtlen módon támogatott ukrán ipar egyre kevésbé képes. Az egyéni eszközök szintjén az ukrán katonai innováció talán kreatívabb eszközöket hozott létre, ugyanakkor a rendszer szintjén a kevésbé látványos, de nagy mennyiségben rendelkezésre álló orosz innovációs termékek egyértelműen nagyobb katonai hatékonysághoz vezettek.

Ez lenne tehát az innovációelmélet válasza a cikk elején feltett kérdésre. De mit szól mindehhez a geopolitikai elemző?

Azt, hogy mindez egy igen elegáns, intellektuális gyakorlat. De ez a két innovációs filozófia sokkal inkább ideáltípusok, mint a valós életben gyökerező konstruktumok. Mindkét hatalom innovációs tevékenysége tartalmaz összetevőket mind a két világnézetből még akkor is, ha ezeket az összetevőket eltérő arányban keverik. Valójában két hibrid innovációs rendszer szkanderjéről van szó, a fekete-fehér helyett a szürke ötven árnyalatában.

Továbbá a geopolitikai szakember rámutatna arra is, hogy az, amit innovációs filozófiának, innovációs paradigmának vagy innovációs döntéseknek aposztrofál az előző perspektíva, az valójában a kényszerítő körülmények üllőjén lett kikalapálva.

Az ukrán és az orosz katonai innováció közötti különbség valószínűleg sokkal mélyebben gyökerezik a két ország közötti objektív különbségekben (a lakosság, illetve a gazdaság mérete, a rendelkezésére álló ipari és gazdasági erőforrások stb.), mint a szemben álló felek innovációs kultúrájában.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa