Különbséget kell tenni a külföldi kézen lévő magyarországi székhelyű cégek és a magyarok tulajdonában lévők között – állítja a Baross Gábor társaság. Az utóbbiak nem egyszerűen hazaiak, hanem nemzeti vállalatok is. A társaság szerint ez a megkülönböztetés azért is fontos, mert míg a külföldiek hivatalos jövedelme nő, addig a magyarok bevételének az aránya csökken, pedig a kis- és közepes cégek a magyar nagyvállalatok szárnyvizein úszva juthatnának el az európai piacokra.
Az előadók szerint elmaradásunk gyökerei a rendszerváltás körüli időkben keresendők, a privatizáció során ugyanis senki nem fordított figyelmet arra, hogy olyan tőkeszerkezetet alakítson ki, amelyben a hazai vállalatok jelentősen képviseltetik magukat. Nálunk a beáramló és kiáramló tőke közel sincs egyensúlyban, a beáramló 10–15 milliárd dollár áll szemben a kiáramló 60–70 milliárddal. Ezt a lemaradást már nagyon nehéz behozni, mivel olyan erős versenyhelyzetbe kerültek a magyar cégek, amelyben a feltörekvő kisebbek óriási hátránnyal indulnak. Ráadásul az újra és újra begyűrűző gazdasági válságok, és az ezekre reagáló sokkterápiák is a nagyok malmára hajtják a vizet, mivel kisöprik a piacról a kevesebb tőkével bíró kisebbeket.
– A kilencvenes években több olyan szektor volt, ahol lett volna esély magyar tulajdonú európai szintű nagyvállalatok kiépítésére – nyilatkozta Matolcsy György volt gazdasági miniszter, a Fidesz nemzetstratégiai műhelyének vezetője. Ezek közé tartozik a mezőgazdasági gépgyártás, a gyógyszeripar, az energetikai szektor és az élelmiszeripar is. A lehetőségeink többségét azonban elszalasztottuk, ezért jelenleg csupán három-négy, régiós szinten is jelentősnek számító nemzeti nagyvállalattal büszkélkedhetünk. Az előadók hangsúlyozták, hogy a nemzeti vállalatok pártolása nem egyenlő a multiellenességgel. A nemzetközi nagyvállalatok jelenlétére a magyar gazdaságnak szüksége van, ám meg kell találni a szükséges egyensúlyt.
Berg Dániel
Ennyi volt, lemond Berg Dániel a botránya után
