Egy éhségsztrájk tanulságai

A kollektív reménytelenség állapotába taszította a nemzetet az a parlamenti többség, amely immár teljesen a társadalom kizárásával kormányozza az országot – állapítja meg lapunknak adott interjújában Vértesaljai László jezsuita pap, aki 31 napos éhségsztrájkjának tanulságait összegzi. Úgy véli, szerzetestársával közösen végigvitt akciójuk, amelyet a peremre szorultakkal, a kilátástalan helyzetbe taszítottakkal való szolidaritás kifejezésére szántak, a most zajló ökumenikus imahét előjátékaként is értelmezhető.

Joó István
2008. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány közeli lapok kiemelt helyen, napi fél oldalon keresztül, Árpád-sávos zászlókat mutató fotókkal illusztrálva foglalkoznak a Magyar Gárda akcióival és annak sulykolásával, hogy az egyház összefonódik vele, hiszen egy pap majdnem helyet adott valamely gárdarendezvénynek. Hofher József és az ön éhségsztrájkját azonban nem tartották érdemesnek bemutatni hasábjaikon. Fájlalja ezt?
– Nem ért váratlanul, hogy például az egyik vezető kormánysajtó-orgánum az éhségsztrájkunk idején történt megkeresésünkre még csak nem is reagált. Mint ahogy azon sem csodálkozom, hogy a közmédiumok is bojkottálnak minket. Ugyan több interjút is készítettek velünk munkatársaik, de ezek végül soha nem kerültek adásba. A nem „direktben” baloldali–liberális műhelyek – kereskedelmi tévék, rádiók – viszont korrekt összeállítást készítettek rólunk, nem beszélve az ellenzéki vagy semleges médiumokról és újságokról.
– Kormánypárti roma politikusok dorgálták meg a katolikus egyházat, hogy rasszizmussal cimborálás helyett miért nem segít a cigányság társadalmi integrációjában.
– Az egyház sokat foglalkozik cigánymisszióval az ország számos érintett térségében. Szerzetestársamat, Hofher Józsefet, aki a december 17-én induló éhségsztrájkunkat, sőt már az októberben kezdődő böjti mozgalmunkat kezdeményezte, hosszú idő óta a cigányok apostolaként emlegetik a katolikusok és a romák Tápiószecsőn is. József atya pályázatot is nyert a szociálisan elesett cigányok helyi felkarolására. Varrni, írni-olvasni tanítja az analfabéta cigány asszonyokat, szereti a romákat, beszéli a nyelvüket is. Éppen cigánymisszós teendői miatt kényszerült arra, hogy az eredetileg tervezett időpontban, a huszonegyedik napon a maga részéről befejezze az éhségsztrájkot.
– Ön azonban folytatta: összesen 31 napig nem vett magához ételt, csak ásványvízen és gyümölcsteán élt. Hogyan bírta fizikailag?
– Bár összesen 16 kilót fogytam, semmiféle komolyabb kísértésem nem volt, hogy egyek, vagyis nekem nem kellett megküzdenem a hűségért, hogy kitarthassak vállalásomban.
– Ez érvényes a végső, egyedül végigküzdött tíz napra is?
– A böjtöm utolsó, vagyis meghoszszabbított fázisában Isten különösen mellém állt. Azok a leépülési folyamatok, amelyek természetes kísérőjelenségei egy ilyen hosszú és radikális koplalásnak, éppen csak megjelentek, de meg is álltak, beleértve a súlycsökkenést is. A fáradékonyság, ami korábban jelentkezett, eltűnt. Lelkileg pedig mind felszabadultabb, nyugodtabb és higgadtabb lettem.
– Mit jelentett ez „kifelé”, és mit
„befelé”?
– Máig is érvényes, hogy én magam mélyebb lettem. Nos, ez számomra az egyik gyümölcse az éhségsztrájknak, hiszen – talán mondanom se kell – azt nem vártam, hogy Gyurcsány Ferenc vagy egészségügyi minisztere hirtelen „jobb útra tér”. Azáltal, hogy testileg mintegy kiürültem, a lelkemben is valami olyan üresedés következett be, ami által egyre inkább a lényegre tudtam figyelni. Böjtünk súlypontja karácsonyra esett, annak a Jézus Krisztusnak a születésnapjára, akiről a Szentírás azt mondja, hogy mint egykor gazdag Isten emberré válásával kiüresítette, védtelenné tette magát. Erről eddig is tudtam mint teológus, de saját vállalásom közelebb vitt annak megértéséhez, hogy Isten nem csak egy hipotetikus emberbarát. Ő fölvette magára a mi esendő, vérző, darabos testünket. Radikális böjtöm hatására olyan értelemben is kiüresedtem, hogy a korábbinál tágabb tér keletkezett bennem a másik ember számára is. Hogy ha már ez az Isten engem úgy fogadott el, ahogy vagyok, én is elfogadjam az embereket úgy, ahogy vannak, akár kócosan, alkoholszaggal is…
– A Mária utcai templom előtti tér hajléktalanjaira céloz ezzel?
– Rájuk is. Amikor ezekben a napokban melléjük ültem, és átöleltem őket, kérve, mondják el, mi van velük, bennük, azt hiszem, ők is érezték, hogy más ez a Vértesaljai László, mint a korábbi… Vele szemben már nem szorulnak magyarázkodásra. Itt jegyezném meg, hogy nekem a radikális böjtöm utolsó harmadában már folyamatosan magyarázkodnom kellett mindenkinek… Tudniillik hogy nem vagyok rosszul, jól alszom, nem kell gyógyszer, nem épülök le, még csak nem is szédülök. Olyan presszió alatt voltam orvos barátaim, szeretteim, ismerőseim, köztük ismert közéleti személyiségek részéről is, hogy 31 nap múltán ezért fejeztem be az éhségsztrájkot. Holott tudtam volna folytatni.
– Jól értem? Vádolja a szeretteit és tisztelőit?
– Megértem aggodalmukat: tudni vélték, hogy normális esetben mivel jár az ilyen éhezés. Csaknem tízezer levél érkezett a címünkre, ezek jó részében az tükröződik, értik vállalásunk lényegét. De végül már azt kérték a levélírók is, hogy egészségem érdekében hagyjam abba. Mégis: menet közben előbb harminc, majd összesen mintegy száz paptársunk nyilvánította ki azonosulását a demonstrációnkkal. Jó néhány protestáns lelkész is mellénk állt; egy református gyülekezet testületileg fejezte ki jókívánságait és egyetértését azzal, hogy fellépünk az országtiprás ellen, biztosítottak minket imáikról, ami által ügyünk a mostani ökumenikus imahét előjátéka lett.
– Az a közkeletűvé vált megállapítás, hogy „tudatos népirtás” folyik Magyarországon, megállja a helyét?
– Nekem a „tudatos” jelzővel van egy kis bajom. Ha maga a népirtás volna a cél, az mérhetetlenül ördögi volna. Én az embert, beleértve a mai kormányzat szereplőit, ennél jobbnak tartom. Azt mondanám: azok, akik a nemzetet olyan helyzetbe hozták, hogy megkísérti őket a reményvesztettség, nem mérik fel, mekkora kárt okoznak. Volt remény a rendszerváltozás előtt, utána is, míg a kormányok egymást váltották. De ez az utóbbi hat év sötétzárka csírátlanított bennünket. Nincs fény a nemzet számára, nem találhatjuk többé a magyar kultúrát sem mint fogódzót. A parlamenti többség immár teljesen a társadalom kizárásával kormányozza az országot. Az egészségügyre irányuló machinációval fizikailag is még betegebbé válhat ez az ország, amely nekem, nekünk nem „kurva”, amint a miniszterelnök szégyenletesen minősítette, hanem szent.
– Az éhségsztrájknak vége. Lesz más formában valamiféle folytatás?
– „Visszaálltunk” a szerdai és pénteki böjtre, amely egyfajta mozgalom októbertől. Ugyanennek része a péntek esténkénti, esti, nyilvános imaalkalom templomunkban, közismert közéleti személyiségek hívő tanúságtételével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.