Letaglózó vereség Izlandtól

Azok után, hogy válogatottunk kedden éjszaka 27-27-es döntetlent játszott Svédországgal a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokság trondheimi középdöntőjének első napján, tegnapra magától összeállt a kívánságlistánk: sorrendben spanyol, francia és természetesen magyar győzelemben reménykedtünk. Találati arányunk háromból egy lett. Az igazán nagy baj persze az, hogy a mieink letaglózó, 36-28-as vereséget szenvedtek Izlandtól.

Félidőben 16-14, majd hamarosan 20-17 ide, innen 24-20 a svédek javára, aztán megint 26-25 és 27-26 ide, végül 27-27-es döntetlen. Az eredmény alakulásából következően az első érzés a bosszúságé, a második már a megkönnyebbülésé volt kedd éjjel, de tegnap délelőttre mindenki rálelt az arany középútra. Sőt, Skaliczky László szövetségi kapitánynál ez még rövidebb ideig tartott, hiszen a hivatalos sajtótájékoztatón még azt mondta, csak később derül ki, nyertünk vagy veszítettünk egy pontot, de kifelé menet, hatszemközt már legyintett egyet: „Mit érdekelnek engem a svédek, rajtuk túl vagyunk. Verjük meg Izlandot, és akkor egyenesbe kerülünk.” Az út vége persze még így is messze volt, de legalább látszott. Tegnap estig. A közös és végső cél mellett személyes és részcélok is kitűzhetők; Nenad Puljezevics például, nem feledve szerb származását, kijelentette: „A horvátokkal fogunk elődöntőt játszani. Már nagyon várom.” Korán várta.
Természetesen voltak és vannak rövidebb távú tervek is, így tegnapra előirányoztuk a spanyol sikert, hogy szakadjanak le az olimpiai kvalifikációért folyó küzdelemben fő vetélytárs svédek, valamint a francia győzelmet, hogy ma, a mieink ellen már tét nélküli – mármint számukra tét nélküli –, relaxálós meccset játszhassanak.
Az első tipp nem jött be, de hogy miért nem, az minden képzeletet felül-, illetve alulmúl. A spanyolok 26-26-nál támadtak, nyolc másodperccel a vége előtt lehozták a kapusukat, és átlövéssel próbálkoztak. Svensson azonban védett, sőt, még éppen maradt ideje egy gyors indításra, és Källmann az üres kapuba pottyantotta a most még talán elképzelhetetlenül sokat érő győztes gólt. A spanyol trénert és csapatot nálunk világgá kergetnék, az nem vitás, de túl sok időnk nem jutott a hüledezésre, mert indult a német– francia derbi, amelyet Karabaticék a tavalyi kölni vb-elődöntő visszavágójának tekintettek, ezért igen harciasan készülődtek.
Kezdetben állóháború alakult ki, amelyben azért lövészárok-barátkozás kizárva, noha a 12. percben még 1-1 virított a táblán. A franciák lendültek bele hamarabb, a vb-címvédő csak a 16. percben szerezte második gólját. Aztán főleg kontráinak köszönhetően szünetre 11-10-re felzárkózott, de a 33. percben újabb csapás érte: harmadik kétperces büntetése folyományaként piros lapot kapott a földkerekség egyik legagresszívabb középső védője, Roggisch. Ráadásul a két klassziskapus közül Omeyer mind a védések számában, mind azok időzítésében felülmúlta Fritzet. A franciák szép lassan elléptek három góllal, és mivel ezt végig meg is őrizték, 26-23-as diadalukkal már biztos csoportelsők. Úgyhogy ma emberi számítások szerint pihenhetnek a legjobbjaik; nem túl nagy baj, hogy éppen a mieink ellen.
Együttesünknek e remélt könynyebbséggel járó lehetőséget azzal illett volna kiérdemelnie, hogy legyűri Izlandot. A nap utolsó meccsére bántóan kiürült a lelátó, de ezzel nincs mit tenni; no meg jobb pár száz néző előtt nyerni, mint több ezer szeme láttára kikapni. Nagy László, Mocsai Tamás és Iváncsik Tamás is a kezdő hetesben kapott helyet, de csapatunk nem ezért érezhette úgy egy ideig, hogy bal kézzel veri a szigetlakókat. Hanem mert azok sematikus támadásaiba a még mindig nemzetközi sztárnak számító, ám harmincöt éves korára kissé megkopott Olafur Stefansson sem vitt színt, emellett mindkét Gudmundsson nevű kapus lefelé lóg ki az Eb-mezőnyből. Csapatunkat talán annyira megnyugtatta az első negyedóra, hogy picit belealudt a folytatásba, így Izland 12-12-re kiegyenlített, és a szünetbeli 16-16 is azt mutatta, melegszik a helyzet.
Sőt forrósodott. Az ifjabb Gudmundsson megtáltosodott, ezzel párhuzamosan a magyar védelem elemeire hullott, és elöl is sorra maradtak ki a ziccerek. Skaliczky 19-24-nél kényszerült időt kérni, de inkább kegyelemre lett volna szükségünk. Előbb a szokásos huszáros hajrában bíztunk, utóbb csak a csodában, aztán abban sem: válogatottunk letaglózó, 36-28-as vereséget szenvedett a semmi különöset nem mutató, de vitézül küzdő riválistól. Skaliczky László szövetségi kapitány a lelki tényezőket nem boncolgatva szakmai magyarázatot próbált adni a fájó kudarcra: „Nem tudtuk követni az izlandiak, különösen az irányítójuk gyors labdajáratását. Az elején még minden rendben volt, ám amint cserélni kellett, már kiütköztek a gondok. Ezen az estén sehogy sem tudtam megtalálni a csapatomat. Küzdöttünk ugyan, de testben és fejben egyaránt elfáradtunk.”
Nem vitás, súlyos hiba történt. Hogy egyben jóvátehetetlen-e, az majd ma kiderül.

Eredmények. I. középdöntő csoport, Trondheim: Svédország– Spanyolország 27-26, Franciaország–Németország 26-23, Izland– Magyarország 36-28.