Egy eltűnő műfaj élő emlékezete

Napjainkban egyre nagyobb az aggodalom a cigány muzsikusok és a nótaszerető, elsősorban idősebb korosztály közt, hogy nem marad utánpótlás: nemhogy emlékező cigányok nem lesznek, de olyan se, aki el tudja játszani azokat a dalokat, amelyek több száz éve apáról fiúra szállva gazdagítják a magyar zenei hagyományokat.

Egy különös, a család által megőrzött régi kiadvánnyal kereste meg lapunkat a Lakatos házaspár, amely a magyar cigányzenészek múltjának egy szép, de elfeledett korszakát mutatja be. A Markó Károly által írt, 1896-ban megjelent könyvben ez áll: „Zsigmond király idejében egy néptöredék vándorolt be a magyar hazába; nem hódító szándékkal jöttek, kard helyett kopott hegedüket, ágyuk helyett kopott czimbalmokat hoztak magukkal. Kivették a bennszülöttek kezéből a zenét, s azt saját modoruk szerint kezdték előadni.” – A magyar cigányzene nem a cigányoké, hanem a magyar embereké, cigányzenészek előadásában – mondja Lakatos Mihályné, aki prímás férje mellett és prímás lányaként egész életét muzsikus miliőben élte le – a kannás, autentikus romazene más műfaj – teszi hozzá.
Lakatos Mihály, aki a híres prímás királyig, Bihari Jánosig tudja visszavezetni a családfáját, évtizedeken át őrizte a Czigányzenészek albumát, amelyben közel 110 zenész életét írta le Markó Károly. A megsárgult kötet, miután Lakatosék a Családmese című műsorban bemutatták, újra megjelent. A cigánymuzsika mostoha helyzetre jutott; ezt az is mutatja, hogy bár állítólag a kiadó több cigány önkormányzatot is megkeresett, kevés érdeklődő akadt a kötetre, amely ritka írásos emlék a cigányoknak legnagyobb elismerést és a polgári életbe való felemelkedés lehetőségét hozó muzsikálás evolúciójáról.
– Én bejártam az egész világot a zenekarommal. Muzsikáltam Gorbacsovnak, Bushnak, Sharonnak, és mindenhol imádták a magyar cigányzenét és a magyar ételeket – mondja Lakatos Mihály, a Belvárosi Cigányzenekar Kht. ügyvezető igazgatója, aki 2004-ben a határon túlra szakadt magyarságért, a kettős állampolgárságért kampányolt zenekarával, amellyel a közelmúltban a Rezső téri templomban lépett fel a Magyarország szegényeiért éhségsztrájkot vállalt szerzetesek által bemutatott szentmisén. – A szakmát hagyták elsorvasztani. A magyar nóta és a csárdás valaha képes volt lelkesíteni a magyar embereket. Erre ma nyilvánvalóan nincs szükség. Azelőtt a Magyar Rádió készített felvételeket, de most a Jó ebédhez szól a nótát is megszüntették, és mondjuk ki, a magyar családoknak nincs pénzük étterembe járni, így a gyerekek meg sem ismerik ezt a fajta zenét – mondja Lakatos Mihály, aki szerint a magyar cigányzenészek nagyon sokat tettek az ország kultúrájáért. – Olyan zeneszerzők voltak a cigány muzsikusok között, mint például Bihari János, akinek kesergőit, verbunkosait a mai napig műsoron tartják a zenekarok, de cigányoktól vette át a zenei elemeket Liszt és Brahms is, akiknek köszönhetően a csárdás és a magyar dallamok bekerültek a világ zenei kultúrájába. A magyar kultúra ellen elkövetett bűn lenne ennek a több száz éves folyamatnak az eredményét lesöpörni – fűzi hozzá. Lakatosék szerint a magyar nótairodalmat mesterségesen fogják vissza, mintha szégyellnivaló lenne a fiatalok előtt. – Az, hogy az emberek megutálják, vagy megszeretik a zenét, csak a minőségen múlik – mondja Lakatos Mihályné, majd a gróf Andrássy Dénesnének ajánlott, Blaha Lujza előszavával ellátott Czigányzenészek albumában kezd keresgélni.
A Fekete Sas Kiadó által megjelentetett könyv, számos cigány muzsikus dicsőségét és balszerencséjét taglalja olvasmányos, 19. századi stílusban, képekkel, dagerrotípiákkal illusztrálva. Nem egy történet található itt az 1848-as szabadságharcban részt vett, a hazáért önként felesküdött muzsikusokról. – A szabadságharcban részt vett muzsikus cigányokról eddig senkinek nem volt tudomása, ez a kötet pedig külön fejezetet szentel a tábori zenészeknek – mondja Lakatos Mihályné, majd hozzáteszi: – El is fogadták, meg is becsülték őket a magyarok, volt, hogy kegyelmes úri rangot kaptak.
– Sajnos nem marad utánpótlás – sóhajt fel a prímás – hiszen ezt a művészetet át kell venni. Én is apámtól vettem át, ő meg az ő apjától, dédapjától. Nem csak a muzsikálást, az öltözködést, a vendéggel való bánásmódot is tanulni kell. De ma, amikor három és fél doboz cigaretta ára egy zenész gázsija, és amikor már az éttermek is alig foglalkoztatnak muzsikusokat, nehéz űzni ezt a szakmát – mondja Lakatos Mihály, majd, szinte magát vigasztalva hozzáfűzi: – Azért én nagyon büszkén tartom magam magyar cigányprímásnak.