A szakítás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Alfred Gusenbauer (SPÖ) kancellár és Werner Faymann közlekedési miniszter, kijelölt pártelnök a Neue Krone Zeitung című bulvárlap szerkesztőjének írt nyílt levélben bejelentette: a szocialisták – 180 fokos fordulatot véve Európa-politikájukban – csatlakoznak az addig populistaként megbélyegzett csoportok követeléséhez, és a jövőben az unió minden szerződésmódosítását népszavazással kívánják ratifikáltatni. Ami többek között érintené Törökország jövőbeni uniós csatlakozását is.
Ez a lépés aligha volt más, mint elkeseredett kísérlet, a szocialisták megpróbálták meglovagolni az osztrákok körében az egész unióban példátlan Európa-ellenességet. Ráadásul abban bíztak, hogy a néppárt nem meri vállalni az előrehozott választásokkal járó kockázatot.
Alig egy héttel később világossá vált: tévedtek. Immár a nagykoalíció talán utolsó elkötelezett híve – az egykori SPÖ-politikus –, Heinz Fischer köztársasági elnök sem volt képes együtt maradásra bírni a válni készülőket.
A nyílt levél, amelyet a politikai elemzők egyértelműen Hans Dichand, a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a lisszaboni megállapodás ellen kampányoló Neue Krone Zeitung kiadója előtti térdre borulásként értékeltek, csak az utolsó csepp volt a pohárban. A Gusenbauer-kormány már rossz csillagzat alatt született, a kérdés csak az volt, mikor vetnek véget politikai vergődésének.
Ez a vergődés nem minden tanulság nélkül való Magyarország számára. Egyrészt mert nálunk gyakran ajánlgatják még ma is a társadalmi megosztottság meghaladásának egyfajta csodareceptjeként a baloldal és a jobboldal legnagyobb erőinek nagykoalícióját. Másrészt ma Magyarországon illik a politikai stabilitás zálogának tekinteni azt, hogy eddig minden kabinet kitöltötte a négyesztendős parlamenti ciklusát.
Úgy tűnik, Ausztriában mindezt már meghaladták: 1999 óta immár harmadik alkalommal tartanak előrehozott választásokat, s láthatólag ettől még sem politikai, sem gazdasági értelemben nem lett úrrá a káosz. Az osztrák gazdaság növekedés és a jövedelmek tekintetében messze az uniós átlag felett teljesített. Az osztrák ipar meghatározó tényezőinek nyilatkozatából pedig az derült ki, hogy sokkal nagyobb kockázatot látnak egy működés- és döntésképtelen kormányban, mint az erőviszonyokat tisztázó és a szereplőknek világos legitimitást nyújtó előrehozott választásokban. (A második világháború utáni legrövidebb osztrák kormány öszszeomlásának megértését megkönnyíti, hogy sok szempontból hasonló az osztrák közjogi rendszer a miénkhez.)
Mindenkit meglepett, amikor a 2006. október 1-jén megtartott nemzetgyűlési választásokon a szocialisták 47 500 szavazattal, a leadott voksok egy százalékával győztek. Az osztrák viszonylatban is rendkívül durva hangvételű kampányban végül sikerült, főként Wolfgang Schüssel kancellár személyes hitelének kikezdésével, kormányváltó hangulatot gerjeszteni. A jó gazdasági eredmények és munkanélküliségi adatok alapján az ellenzék elhitette a polgárokkal, hogy elérkezett a kiterjedt osztogatás ideje.
Az SPÖ ugyan 68 mandátummal a legerősebb párt lett az új nemzetgyűlésben, de a zöldek 21 képviselőjével közösen sem sikerült baloldali többséget teremteni a 183 tagú nemzetgyűlésben. Viszont az ÖVP-ből (66 képviselő), az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ – 21 képviselő) és a belőle kivált Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ – 7 mandátum) alakulatból kialakítható lett volna egy 94 mandátumot birtokló jobboldali kormánytöbbség. Ezt részben az ÖVP és az FPÖ vezetőinek személyes ellentétei akadályozták. De az ellenzéki lét melletti döntést az FPÖ számára megkönnyítette a szocialisták ama ajánlata is, hogy jelezték, eltekintenek a szabadságpárt kormánypárti politikusainak a kampányban még megígért elszámoltatásától.
Így nem maradt más lehetőség, mint a nagykoalíció. A koalíciós tárgyalásokat megnehezítette, hogy a konzervatívok gyanakodva fogadták Gusenbauer személyét, aki még az ifjú szocialisták internacionáléjának helyettes vezetőjeként azzal szellemeskedett a nyolcvanas években, hogy a pápát gúnyolva a moszkvai repülőtér talaját csókolgatta. A megbeszéléseket a néppárt részéről az ügyvezető kormányfő, Wolfgang Schüssel vezette. A 2007. január elején megkötött koalíciós szerződés egyértelműen a konzervatívok sikerét hozta, hiszen az SPÖ számos kampányígérete kikerült a megállapodásból. Így nem meglepő, hogy amikor január 11-én az új Gusenbauer-kormány tagjai átvették megbízólevelüket Heinz Fischer köztársasági elnöktől, az SPÖ székháza, sőt a kancellár lakhelye előtt már ott tüntettek az ifjú szocialisták: a tandíj eltörlését követelték, hiszen a kampányban a Schüssel-kabinet egyik legigazságtalanabb döntéseként ezt támadták balról a leghangosabban.
Egy másik ígéretét már jobban igyekezett betartani az SPÖ, de itt meg valahogy felemásra sikeredtek a dolgok. A szocialisták hevesen támadták elődjük vadászgép-beszerzési döntését, megígérve, amennyiben hatalomra jutnak, azonnal felmondják az Eurofighterek megvásárlásáról kötött megállapodást. Norbert Darabos (SPÖ) honvédelmi miniszter hosszas tárgyalások után azt jelenthette, hogy sikerült ugyan 24-ről 18-ra lealkudni a megvásárolandó gépek számát, ami némi megtakarítást jelentett, viszont rábólintottak egy régebbi, elavult elektronikájú változat átvételére. Ami hosszabb távon – a gyakoribb felújítási, korszerűsítési igények miatt – még többe fog kerülni.
A Gusenbauer-kormány bukását előrevetítette, hogy a leendő kancellár és SPÖ-elnök már 2007 elejére éles konfliktusba keveredett egyik hagyományos és igen befolyásos szövetségesével, az osztrák szakszervezeti mozgalommal (ÖGB). Gusenbauer ugyanis a 2006-ban kirobbant, a szakszervezeti résztulajdonban lévő BAWAG bank botrányát arra használta fel, hogy háttérbe szorítsa a párton belül az ÖGB és részszakszervezeteinek befolyását. Tovább rontotta a kapcsolatokat, hogy a koalíciós szerződés megismerése után több szakszervezeti vezető tiltakozásul kilépett a szocialista pártból.
Ráadásul a gazdagságot és luxust sem megvető Gusenbauer kezdettől fogva képtelen volt belopni magát az osztrákok szívébe. Sokan nem felejtették el neki, hogy miközben 2000-ben Ausztria ellen szankciókat hirdetett az unió az ÖVP–FPÖ kormány megalakulása miatt, ő Franciaországban pezsgőzgetett. Vagy 2002-ben a nagy dunai árvíz sem volt elég ahhoz, hogy megszakítsa szabadságát. A kancellárt és SPÖ-elnököt pártján belül nagyképűnek és a többieket lenézőnek tartották, amit csak alátámasztott egy felvétel. Gusenbauer nem tudva, hogy kamera van a közelében, azt kérdezte egy pártrendezvény kapcsán: „Donawitzben valami komoly megbeszélés lesz, vagy a szokásos hablatyolás?”
Legendássá vált az SPÖ-frakció tagjairól tett kijelentése is, miszerint egyharmaduknál még alkalmazható a teljesítményelv, egyharmadukat el lehet felejteni, és egyharmaduk még „szocializálható”. Vagy az argentínai szellemeskedése után is magyarázkodásra kényszerült. Latin-amerikai útján kijelentette, hogy „nálunk alig lehet szenátorokat 16 óra után a munkahelyükön találni”.
Gusenbauer pozícióját tovább gyengítette, hogy a sorozatban elszenvedett tartományi választási vereségek miatt az SPÖ helyi erős emberei elkezdtek kihátrálni a pártelnök mögül.
Eközben Wolfgang Schüssel elkerülte azt a csapdát, hogy belépjen Gusenbauer kormányába, így beosztottja legyen egykori ellenfelének. Ezért helyet cserélt Wilhelm Moltererrel, és átvette tőle a nemzetgyűlés néppárti frakciójának vezetését. Míg az addigi frakcióvezetőből alkancellár és pénzügyminiszter lett. Annak ellenére, hogy a 2007. április 21-i salzburgi kongresszuson Molterert pártelnökké is választották, majdnem egy évig még Schüssel szava volt a döntő a néppárton belül. Elemzők értékelése szerint a volt kancellár 2007-ben még az esetleges előrehozott választásokra spekulált, készen állt egy újabb kancellárjelöltségre. 2008 elejétől Schüssel azonban egyre inkább az európai karrierjére készül, nevét gyakran emlegetik a 2009-ben megalakuló új brüsszeli komisszió biztosaként.
A néppárt kancellárjelölti kérdésének tisztázódása megkönnyítette a konzervatívoknak, hogy az előrehozott választások mellett döntsenek. Nem véletlen, hogy nyáron, ellentétben ez év márciusával, amikor először merült fel komolyan a Gusenbauer-kormány idő előtti távozása, pártja vitathatatlan első embereként Wilhelm Molterer már kész volt vállalni az előrehozott választások kockázatát.
A nagykoalíció döntésképtelenségének legfontosabb oka az SPÖ megosztottsága volt. A szocialisták 2006-ban a jóléti kiadások növelésével kampányoltak, s ezt követően nem tudták hitelesen megmagyarázni, mi szükség a költségvetési kiadások csökkentésére, a nagy ellátórendszerek radikális reformjára. Jellemző volt az úgynevezett nyugdíj-automatizmus esete: ez lehetővé tette volna, hogy az időskorúak ellátása kövesse a reálbérek és az infláció változását, valamint a társadalom elöregedésének mértékét is alakítsa. A megállapodás végül zátonyra futott, mert a miniszteri aláírás ellenére a szakszervezetek tiltakozása miatt az SPÖ kihátrált a megegyezés mögül.
Gusenbauernek a kegyelemdöfést végül saját pártja adta meg. Az utolsó fejezet az elnök tekintélyének lebontásában 2008. június 16-án kezdődött, amikor az SPÖ az osztrák politikában szokatlan módon kettéválasztotta a kancellári és a pártelnöki posztot, és az októberi kongresszusig kijelölt pártelnökké tette Werner Faymann közlekedési és infrastrukturális minisztert. Ekkor még mindenki fogadkozott, hogy a következő választásokon magától értetődően Alfred Gusenbauer lesz a szocialisták kancellárjelöltje. Ezt azonban már szinte senki sem vette komolyan. Az elemzők már akkor is úgy értékelték ezt a döntést, hogy a szocialisták megpróbálnak lassan elszakadni egyre népszerűtlenebb kancellárjuktól. Ráadásul a gazdaság meghatározó szereplői, csakúgy, mint a szakszervezetek vezetői is, egyre világosabban jelezték elégedetlenségüket. A bevezetőben már említett június 27-i nyílt levelet követően megállíthatatlan volt az SPÖ kancellárjának bukása.
A szeptember 28-ra kiírt előrehozott választások esélyeit latolgató első közvélemény-kutatások szerint a választók nem büntetik a néppártot a nagykoalíció felrúgásáért. Elemzések szerint az ÖVP–FPÖ koalíció megszerezheti az abszolút többséget. Bár ezt a kombinációt Molterer szerint megnehezíti az FPÖ élesen unióellenes álláspontja. Ezért a konzervatívok vezetője lehetségesnek nevezte a koalíciós együttműködést a zöldekkel, sőt a BZÖ-vel is.
origo.hu
Váratlan meglepetés érte a táskatolvajokat egy vonaton - videó
