Olvasóinktól

Czyzyk László (Bécs): A Szegedi Tudományegyetem Könyvtárának honlapján (http://ww2.bibl.u-szeged.hu) június 29-én a következő szöveget találtam: „50 éve halt meg Nagy Imre.” Azonnal írtam nekik, és javasoltam (finoman szólva) a félreértelmezhető szöveg sürgős módosítását a következőre: „50 éve végezték ki Nagy Imrét.” Az alábbi választ kaptam: „A szöveg önmagáért beszél.” Ilyen értelemben az aradi tábornokok is „meghaltak”, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök is meghalt, a Hitler elleni összeesküvés kivégzett, illetve öngyilkosságra kényszerített résztvevői is „meghaltak”. Külön döbbenetesnek találom Ficzkó Ildikó, az SZTE Szakirodalmi Információs Osztálya vezetőjének és egyetemi főtanácsosnak következő mondatát: „Halálának évfordulóján mi ezzel a kis ismeretfelidéző, kérdés-
felelet játékkal emlékeztünk meg Rola.” (sic!) „Kis játékkal” megemlékezni egy megalázott, meghurcolt, kivégzett emberről, a miniszterelnökről! Elképesztő! Ilyen létezik Magyarországon 2008-ban? Egy egyetemen?

Gróf Endre (Pécs): Kezdetben az EU a kis országok számára is ígéretesnek látszott az önálló nemzetek konföderációs elvei alapján 1957-ben létrejött római szerződéssel. Az alapító államokat befolyásoló, vezénylő gazdasági és politikai diktátorok étvágya időközben azonban olyannyira megnőtt, hogy az amerikai neokonok mintájára, azokkal összefogva ma már egy nemzettudattól megfosztott (természetesen a magukét kivéve) globális világuralom megteremtését tűzték ki célul. Az Európai Unió egy alkotmány elfogadásával kívánta e célt szolgálni, amely a tagországok önállóságának megszüntetésével tette volna teljessé az amerikai-brüsszeli neokonok érdekeinek intézményi szintre juttatását, kiirtva belőle még a keresztény gyökerekre való hivatkozást is. Miután ez nem sikerült, „lisszaboni szerződés” nevet adtak a diktátumnak. Sajnálatos, hogy csupán egyetlen ország kormánya kérdezte meg népszavazással állampolgárai véleményét. A többi érintett kormány nem meri ezt megtenni, mert tudja, hogy az eredmény ugyanolyan elutasítás lenne. Kérdés, hogy akkor a kormányok, a parlamentek végül is kit képviselnek: a választóikat vagy a neokonokat? Hazánk kormánya és parlamentje ebben a szolgalelkű gyalázatban kirívó szerepet játszott. Hisz nemcsak hogy nem kérdezte meg állampolgárait egy szavazás révén, de anélkül fogadta el a szerződést lóhalálában, hogy egy betűt sem látott belőle. Az az állampolgár, aki szereti hazáját, népét, aki becsüli országa, nemzete múltját, és aggódik jövőjéért, aki a szakralitást az emberi élet elengedhetetlen tartozékaként, sőt értelmeként éli meg, jogosan teheti fel a kérdést Csath Magdolna közgazdászprofesszor szavai nyomán: Quo vadis Európai Unió?

Nagy András (Veszprém): Szinte naponta írnak a lapok (önök is) arról, hogy az ország gazdasági helyzete miatt szükség lenne adócsökkentésre. Ezt az ország vezetői is tudják. Az elmúlt években a miniszterelnök, nem is tudom hányszor, de állandóan bejelentette az adóreformot és azt, hogy adócsökkentés lesz. Erre most a pénzügyminiszter kijelentette, hogy még nincs itt az adócsökkentés ideje, a kérdés nincs napirenden. Ugyanakkor a pénzügyminiszter azt megelőzően már vagy százszor bejelentette, hogy a kormány kidolgozza az adócsökkentés részleteit, és adóreform igenis lesz. Legújabban viszont a miniszterelnök kijelentette, hogy adócsökkentés mégsem lehetséges, mert a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé, nincs arra mozgástér. Valaki szólhatna már ennek a két „államférfinek”, hogy már teljesen nevetségessé váltak. Ha az „adó” szót kiejtik, alig van ember, aki egyetlen szavukat is elhinné.

Benedek István (e-mail): Tanulságos levélváltást olvashattunk ebben a rovatban egy héttel ezelőtt a Lidl áruházlánc egyik vezetője és a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese között (Nincs mese: a fogyasztónak van igaza, július 11.). Az áru-hamisítás, illetve a legkülönbözőbb hamisítványok tömeges piacra dobása a multik részéről egy kevésbé tárgyalt szempontra is rávilágít. Ez pedig a külföldi beruházó alapvető hozzáállása a magyarországi fogyasztóhoz, egyáltalán, az országhoz. Szerintem az idejövő multicégek egyértelműen előítéletekkel, hamis feltételezésekkel érkeznek hozzánk. Nem gondolják, hogy egyenrangú partnerek lennének velünk. Nevetséges béreket fizetnek, mert tudják, ennyiért is akad bőven hazai munkaerő. S miközben alig-alig adóznak, mert a kormányoktól elképesztően magas adókedvezményeket kapnak, átcímkézik a húsárut, lejárt szavatosságot kínálnak, ravasz reklámjaikkal megtévesztenek, hamis mézet árulnak a „jó lesz az is a magyaroknak” szemlélet jegyében. Sajnos attól tartok, a lenézés, lebecsülés, a pitiánerség multinacionális kultúráját a legmagasabb hatósági büntetésekkel sem lehet megszüntetni.