A laikus ünnep

Félő, a polgárok jelentős része ezen az augusztus 20-án sem fog politikailag korrekt módon ünnepelni, úgy, ahogy az a III. köztársaság öntudatos híveitől joggal elvárható lenne, hanem délelőtt szentmisére, istentiszteletre megy, ahelyett, hogy a tisztavatást meg a haditechnikai bemutatót bámulná, s délután is nagyobb, fontosabb, lélekemelőbb eseménynek tartja a Szent Jobb körmenetet, mint az Andrássy úti biciklis programokat. Ráadásul, aki napközben a keresztény államiság mibenlétén gondolkodik, esetleg eltöpreng oly kérdéseken, hogy a modern polgári demokráciában az egyházaknak miért nincs joguk kifejteni politikai elképzeléseiket, az igazán alámerül és tobzódik a helytelen viselkedésben, ártalmára van hazánk nemzetközi megítélésének, mi több: Európa egységesülő folyamatait is veszélyezteti. Erre 2004. március 12-én, a Hetek című hetilapban Kósáné Kovács Magda hívta fel az egész ország figyelmét ekképpen: „Elképesztően rövid idő kell ahhoz, hogy minden európai nagy állami ünnepséggel úgy járjunk, mint mi itthon az augusztus huszadikával. Elképesztően rövid időn belül a katolikus ünnepek szimbólumrendszere, szellemisége fogja meghatározni Európa laikus ünnepeit is.” Az elképesztően rövid idő eltelt, s a helyzet egyáltalán nem javult, sőt kifejezetten romlott. Például április 4-én többen emlékeznek meg Sevillai Szent Izidorról, mint az ország felszabadításáról, de ami ennél is elképesztőbb, olyan hagyományos világi ünnepen, mint az advent, kereszteket akarnak felállítani holmi izgága keresztények, ahelyett, hogy megelégednének az arany után az ezüst-, a bronz-, a vas-, a nikkel- stb. vasárnapok beiktatásával. Igaz, március 15-én még nem akarják Szent Lujzát, a szociális gondozók védőszentjét a múzeumkerti ünnepségek és az elmaradhatatlan Demszky-beszéd középpontjába állítani, de mi lesz, ha egyszer valakinek eszébe jut, hogy október 23-án nem lenne méltatlan gondolat Kapisztrán Szent János példáját a forradalom hőseivel együtt emlegetni, aligha lenne szegényebb az ünnep.
De augusztus 20-nak egyszerűen nem kegyelmezett az egyház. Ez az ősi laikus ünnep nyilván az István névnapokból alakult államalapító István király, majd Szent István ünnepévé, durva, erőszakos egyházi beavatkozások hatására, fittyet hányva a felvilágosult pór nép és egyéb szervezett dolgozók akaratára. A haladó szelleműek hiába találtak ki jobbnál jobb ötletes, szórakoztató, építő jellegű változatokat augusztus 20. megünneplésére, még mindig áthatja a katolikus (keresztény) szimbólumrendszer és szellemiség. Pedig volt már az új kenyér ünnepe az alkotmány napjáig, az új forint ünneplésével is próbálkoztak (holott az augusztus 1-jén jelent meg), újabban a „Magyarország születésnapja” agyrémbe bonyolódtak bele, ám augusztus 20-nak a Kósáné által oly hőn áhított laikus jellegét valahogy nem sikerül visszaadni. Hová vezethet mindez? A végén, mi, akik ragaszkodunk a Szent István-i keresztény állameszme és az 1949-es kommunista alkotmány megkülönböztetéséhez, akadályai leszünk az egységes Európa létrejöttének, hiszen ez is pont olyan megosztó elképzelés, mint a keresztény gyökerek megemlítése az EU alkotmányának preambulumában.
A nagy européer, Kósáné szavajárását idézve: elképesztően rövid idő kell ahhoz, hogy a hivatalos toleránsok meghirdessék, a hagyományos vallásosság az egyetlen elviselhetetlen másság. A sokszínű, liberális, multikulturális Európában ez a „fejlődés” iránya.