Amerika megálljt parancsolt a páston

V Í V Á S Legeredményesebb sportágunk – az „őskort” nem számítva – legeredménytelenebb olimpiai szereplését zárta: szombaton női tőrcsapatunk a negyedik, vasárnap férfi kardegyletünk a hetedik helyen végzett, így a komplett magyar vívóküldöttség egyetlen pekingi érmét, egy bronzot Mincza Ildikó nyerte a párbajtőr egyéniben. A hét végén mindkét együttesünket az Egyesült Államok ütötte el a továbbjutástól, a sportág egészére tehát feltétlenül igaz, a hazai helyzetre viszont végképp nem, hogy itt van Amerika.

Nem az a legnagyobb baj, hogy kiegyenlítődött a nemzetközi élmezőny, hanem az, hogy mi itt, Pekingben is hibát hibára halmoztunk. Figyeld meg, a kardozók is kikapnak az amerikaiaktól, mert a tudás, a felkészültség alapján ötven-ötven százalékra állnak az esélyek, és az nekünk nem elég kedvező – borongott a sportág egyik emblematikus figurája, útközben a ma-gyar–amerikai negyeddöntő felé. Jóslata sajnos bevált, de legalább mi ne zökkentsük ki az időt, kezdjünk a szombattal és a női tőrrel.
Ideális sorsolás, a nyolc között 35-31-es győzelem a németek felett, az elődöntőben pedig jöhetnek az amerikaiak, akik főnyereménynek számítanak, tekintve, hogy a másik ágon orosz–olasz csata dúl. Ám a főnyereményt is el lehet veszíteni, és a magyar trió szisztematikusan haladt efelé. Az ötödik csörte utáni háromról ötre, majd nyolcra nőtt a hátrány, és az utolsó szöget Knapek Edina 7-1-es összeomlással verte be a csapat koporsójába. Mohamed Aida 19-33-nál kezdte a kilencedik kört, és a magyar vívósport egyik legheroikusabb három percét produkálva visszajött egy tusra, végül 14-2-es diadalt aratott.
Itt azonban három okból is szakítsuk félbe a különféle médiumokban felcsendült dicshimnuszt. Először: a részsiker semmit nem ért, együttesünk 35-33-ra kikapott. Másodszor: Mohamed korábban
3-2-re és 4-2-re vesztett, ha előbb jön ez a 14-2-es tarolás, gyakorlatilag véget vethet a meccsnek. Harmadszor: aki ilyesmire képes, annak felbecsülhetetlen a tartaléka, a felhalmozott tudása, de mit ér vele, ha csak ilyen végletes helyzetben mozgósítja azt, ha a veszett fejsze nyele után kapkodva hozza magát olyan mentális és pszichés állapotba, amilyenben az olimpián folyamatosan lennie kellene.
Miután az anyagiakról korábban már részben esett szó, a közeli napokban az is megér egy hoszszabb elemzést, milyen lelki és szellemi munícióval vágtak neki sportolóink Pekingnek. Egyelőre azonban térjünk vissza oda, hogy az olaszok elleni bronzmeccs 32-23-ra elent, miközben a mieinknek a fináléban kellett volna vívniuk az aranyért, az olaszok legyőzése miatt maguktól eltelt oroszokkal.
A vívók elé célként kitűzött három érem megszerzésének lehetősége ezzel végleg oda lett, a férfi kardcsapat azonban még visszamenőleges hatállyal feloldozhatta volna a többieket is, de nem tette. Ehelyett 45-44-re alulmaradt az Egyesült Államokkal szemben, még a negyeddöntőben. Sokáig döntetlen körül ingadozott az állás, aprócska elégtétellel rögzítettük, hogy Szilágyi Áron, ígéretéhez híven ezúttal tényleg felkészült Keeth Smartból, és 6-4-gyel vágott vissza az egyéniben elszenvedett vereségért, és amikor a nyolcadik „menetben” Decsi Tamás 5-2-re átlépett Morehouse-on, 40-36 után Nemcsik Zsoltnak csak be kellett volna fejeznie a közepes iparostól is elvárható szakmunkát. Ám jött megint Smart (akinek egyébként Erinn nevezetű nővére volt az, akit egy nappal korábban Mohamed Aida szétkaszabolt, bár most hagyjuk ezeket a színes betéteket), és négy másodpercen belül kétszer szúrta meg Nemcsiket. Tapasztalataink alapján a 40-38 dacára már hátrányban érezhettük magunkat, Smart olyan magától értetődő természetességgel fordított, mintha ő lenne a vívómester. Elviselte, hogy bár már kiírták a 44-42-es vezetését, mégis visszavették a találatát, 44-44-nél, jelzővel illetni sem kell, milyen szituációban pedig tiszta tust adott. Illetve Nemcsik ezt nyelte be, 9-4-re kikapott, és magával rántotta a társaságot az alsóházba.
Szilágyi Áron visszafogott kritikájával csak addig ment el, „Mindannyian tudjuk, hogy Zsoltnak ezt a mérkőzést be kellett volna fejeznie, és ő is pontosan tudja”, Decsi Tamás pedig becsülendő higgadtsággal idézte fel: „Rettenetesen csalódottak vagyunk, de ha azon bánkódunk, hogy egy tuson múlt, az is jusson eszünkbe, hogy a világbajnoki negyeddöntőben szintén egy találattal vertük az oroszokat, és ha nincs az a győzelem, mi sem vagyunk itt az olimpián.” Nemcsik Zsolt a rádió mikrofonja előtt elismerte, hogy amiért két éve még tust ítéltek, azért ma már nem jár pont, és ehhez ő képtelen alkalmazkodni – grammatikailag és sportszakmailag is ebből következik az alkalmatlanság –, a vegyes zónában pedig türelmet kért, mondván, sietnie kell, tíz perc múlva vív.
Pedig akár Londonig ráért volna, mert lecserélték Lontay Balázsra, aki hozott ugyan négy pluszt, de így is csak késleltette a Kínától elszenvedett, 45-38-as vereséget. Az elbukott negyeddöntő után még minden megnyilvánulás a folytatás fontosságáról, a „nem mindegy, hogy ötödikek vagy nyolcadikok vagyunk” egyébként igaz közhelyéről szólt, de Egyiptom ellen, a 7. helyért zajló parti előtt (az eredmény 45-25-ös siker) úgy éreztem: ez már tökéletesen mindegy, fiúk. No meg lányok, edzők, vezetők.
Haza kell menni, a magyar sport lehetőségeit, hátországát illető jogos és súlyos kritikák mellett fel kell sorakoztatni az ugyanennyire jogos és súlyos önvádakat is, és el kell kezdeni, elölről. Edzőt képezni, az edzőnek versenyzőt találni és nevelni, a vezetőnek szponzort keresni, hogy az edző ne menjen külföldre, magyar klasszis helyett ne angol lurkót oktasson egy eldugott, de jól fizető középiskolában.
Mindez persze nem ilyen egyszerű, és nem most, első nekikeseredésünkben fogjuk megváltania a magyar vívást. Amely a pekingi kudarcsorozat dacára még mindig legeredményesebb sportágunk, és ha a többiek a következő olimpiákon is a mostani ütemben hozzák az érmeket, az idők végezetéig az is marad.

Fegyelmi vár Ujlakyra. Fegyelmi vizsgálatot kezdeményez Ujlaky Virginie-vel, a női tőrválogatott tagjával szemben Füleky András, a Magyar Vívószövetség ügyvezető igazgatója. A sportágvezető az MTI érdeklődésére elmondta, Ujlakynak nem volt megfelelő a hozzáállása a felkészülés, az edzések, illetve a verseny során. Bernát Zoltán, a tőrözők szövetségi kapitánya korábban azt mondta, Ujlaky nem fogadta el, hogy egyéniben nem szerepelhet az olimpián, ez pedig a felkészülés és a versenyek alatt feszültséget keltett a csapaton belül.