Azonnal

Kisberk Szabolcsot és Krakkó Ákost, a Hír TV két riporterét börtönbe akarta csukatni Tóth Viktor, Veres János, a szűkebb hazájában is rossz hírű pénzügyminiszter kampányfőnöke és Helmeczy László, a szintén rossz hírű ügyvéd és politikus. Úgy akarták őket rács mögé dugatni, hogy összebeszéltek egy köztörvényes bűnözővel: amikor az kellő mennyiségű kábítószert rejt el az autójukban, akkor Helmeczy mozgósítja rendőr barátait, akik drog keresésére kiképzett kutyáik segítségével rajtaütnek a munkájukat végző újságírókon.
Lám, Magyarországon jogállam van, hiszen jogi eszközök használata helyett ki is lehetett volna végezni az izgágákat – súgnak egymás fülébe a toleranciát hangoztatók a balliberális oldalon. Ma ugyanis olyan időket élünk, amikor a hatalom szempontjából a valódi újságírás különc izgágaságot jelent. Ám most már mindenki láthatja, minek vannak kitéve a dolgukat végző zsurnaliszták 2008-ban Magyarországon, s hogy milyen veszélyektől élveznek védelmet és nyugalmat azok, akik engedve az erőszaknak és az öncenzúrának, nem hajlandók tájékoztatni a közvéleményt a Gyurcsány-kormány működéséről és az itt élő emberek sorsáról. Míg például a közszolgálati tévé stúdiójából olyan kérdésekkel izgatja a nemhogy gondolkodni, de már beszélni is alig tudó Verebes István a mindenhonnan kibukott Lamperth Mónikát és a nézőket, hogy mondja már végre meg neki, miként fog nyerni az MSZP, addig a Hír TV két riportere a többi kollégájával együtt az utcán viszi a bőrét vásárra, hogy leleplezze a hatalommal visszaélőket. Azokat, akik kihasználva helyzeti előnyüket, folyamatosan lopják a közvagyont, zsebükbe terelik a közt illető hasznot; akik hat éve minden nap félrevezetik és megalázzák az embereket, s ha ez nem tetszik nekik, akkor időnként megverik és megcsonkítják „alattvalóikat”.
A magából kifordult, türelmetlen és agresszív, balliberális hatalomgyakorlókat szinte a rendszerváltás pillanatától éri tetten a jobboldali sajtó. A temérdek közül csupán néhány példát említve: Huth Gergelyt a Surányi György vezetése alatt sok kárt ért MNB egyik sajtótájékoztatóján azért ebrudalták ki a középületből, mert arról cikkezett, hogy a mindenkitől független pénzintézet titokban az Egyesült Államokban indián rezervátumok kaszinóiban játszott az ország pénzével. Blahó Miklós akkori szóvivő, ma már a Népszabadságnál „kolléga”, mindeddig nem kért bocsánatot. Gusztos Péter SZDSZ-es politikus a 2002-es kormányváltáskor azt merte kijelenteni, el kell csendesíteni, szavaival élve „pacifikálni kell” a jobboldali sajtót. Villányi Károly és Pál Gábor kollégámat pár éve azért figyelte meg a titkosszolgálat, mert Szilvásy György akkori kancellária-, jelenlegi titokminiszter építkezéséről gyűjtöttek adatokat. És végül az emlékezetes képek: Veres János először lefejelte a Hír TV kameráját, majd máskor egyszerűen feldöntötte a neki kérdéseket szegező Császár Attilát. A balliberális értelmiségtől vagy a „vérprofi szakmától” nem érkezett semmilyen jel a szolidaritásukról, a legnagyobb újságíró-szervezet, a MÚOSZ elnöke, Eötvös Pál az ilyen esetekben úgy tesz, mintha soha nem lett volna újságíró. Megállapítható, mennél több piszkos ügy kerül napvilágra, annál jobban utálkoznak, s fitymálják az esetek után loholó jobboldali újságírókat a sajtótisztességről papoló tollforgatók. Félreértés ne essék, mindez nem panasz. Ilyen a klíma.
Elérkeztünk a mostani súlyos, eddig példátlan eset értékeléséhez. A mellébeszélésnek nincs itt a helye. Az ellenzéki pártoknak minden lehetséges csatornájukon keresztül haladéktalanul tájékoztatniuk kell a nemzetközi közvéleményt. Helmeczy szóra sem érdemes, vele foglalkozzon az ügyvédi kamara és a rendőrség, hiszen a büntetőeljárások elindultak. Veres Jánosnak azonban azonnal távoznia kell a közéletből.