Felsőregmec román kori temploma

Sátoraljaújhelytől tizenegy kilométerre északra, a Zempléni-hegység keleti lábánál, a szlovák államhatárt képező „hajózható” Ronyva-patak mellett található Felsőregmec. Az 1883-ig Abaúj vármegyéhez tartozó zsákfalu – a mindenkor zempléni – Alsóregmecen keresztül közelíthető meg. A 250 lelkes település csaknem egész lakossága a legnagyobb hazai kisebbséghez tartozik, a helyi politikai erők közötti ádáz harc a polgármesteri posztért az elmúlt években visszatérő téma volt az országos médiában.
Régen nem így volt ez Regmecen, amelynek neve Redemech alakban 1277-ben (más forrás szerint 1285-ben) bukkant fel először egy határleírásban, a Baksa nemzetség örökségeként. 1321-ben a család átadta birtokainak egy részét csere fejében a királynak; három évvel később Ormos Lőrinc nővére fiainak, Miklósnak és Csapónak ajándékozta – az akkor már Felső – Regmec (Felseu Redmech) negyedét. Az 1334. évi pápai dézsmajegyzékben négy garas, a következő esztendőkben nyolc garas tizeddel szerepel, értelemszerűen egyházas helyként. „A feltehetően zempléni eredetű Baksa nemzetség jelentős szerepet játszott a XIII. század végén és a XIV. század elején a környék történetében” – írja Feld István a települést és templomát ismertető, 1999-ben megjelent munkájában. „Birtokaik nagyrészt a Bodrogközben feküdtek – ott emelték a kövesdi várat is –, de igyekeztek javakat szerezni északabbra is.” Tudjuk, hogy a Baksák közül zempléni és pataki ispánok kerültek ki, tehát a regmeci plébániai egyház alapítója mindenképpen tehetős, befolyásos személy lehetett.
Erről árulkodik a templom is. „Ugyancsak igényesnek kell tartanunk azt a XIII. századi nemesi kegyurat, aki olyan kőfaragómestereket tudott a birtokára szerződtetni, akik képesek voltak szabályos faragott kőkockákból templomot emelni. Ez ugyanis ekkor nem volt általános Magyarországon, sokszor ott is csak vakolt törtkő fallal épültek a falusi egyházak, ahol nem okozott volna gondot a színvonalasabb építkezés” – vélekedik Feld a szembetűnően szép, szabályos kváderfalazat keletkezesének hátteréről.
A templom alaprajza és szerkezete valóban tekintélyes építtetőre vall. Keletelt tengelyű hajója pontosan 1:2 arányú: külső szélessége 6,5 méter, hosszúsága 13 méter. A kőfal vastagsága egy méter. Nyugaton kőből épített kegyúri karzat látható, amelynek négyszögű pillérei egyúttal a kétemeletes harangtornyot is kellően alátámasztják. A nyugati homlokzaton és a déli oldalon egyaránt található bejárat, keretük félköríves, mint a román kori torony négyfelé tekintő ikerablakai. A XIII. században készült templomot nem sokkal később, az 1300-as évek elején megtoldották egy rövid, a hajóéval megegyező szélességű, kora gótikus stílusú szentélyszakasszal; ekkor tágasabb, csúcsíves ablakot is vágtak a hajó déli oldalába.
Felsőregmec a középkorban a pataki királyi uradalom, majd a füzéri vár birtokai közé tartozott. Zsigmond király özvegye, Mária királyné adományozta Perényi Péternek, ezután két évszázadig megmaradt az abaúji főrendi család tulajdonában. Perényi-birtokként váltott át a református vallásra is az 1567. évi tatár betörést követő újjáépítés idején. A templomot már ekkor is érhette károsodás, a XIX. század második felében azonban már nagyon rossz állapotban volt. Myskovszky Viktor építész (1838–1909) 1879-ben járt Felsőregmecen. Gyönyörű akvarellt és felmérési rajzokat készített a templomról, az alaprajzon jól látható, hogy az urasági karzatra a kőfalon belül kialakított, 26 fokos rejteklépcső vezetett fel. Ez ma már nem látható, mert az 1884-ben elvégzett renováláskor a repedező fal megerősítése céljából betöltötték, és másik feljárót készítettek helyette. 1858 és 1860 között, majd 1996–97-ben ismét felújították. Kapuit ma erős zárak, lakatok védik a hívatlan látogatóktól.