Közösségellenes neoliberalizmus

A neoliberális társadalom jelenlegi modellje ellene van bármiféle közösségcentrikus életmodellnek. Ugyanis megdöbbentő módon mindinkább előtérbe kerül az egyéni élményközpontú életmód, miközben a végzetesen lecsúszottak és a perifé-riára szorult csoportok száma napról napra növekszik. Mert bár kétségtelen, hogy a mai magyar társadalomban az egynemű értékrendszerek és kulturális normák korszaka végképp megszűnt, ebből mégsem következik, hogy – a többi között – szükségszerűen csökkenne a jövőről való személyes és közösségi gondoskodás motivációja. Vagyis eleve visszaszorulnának azok az indítékok, amelyek a tanulással, az értelmes munkával, a családalapítással, a gyermekvállalással stb. függnek össze. Csakhogy a mostani mindent átható szociális válság nem pusztán az intézmények működésében, hanem az állampolgárok egymáshoz való viszonyában, hétköznapi szokásaiban is rendre megjelenik. Legkülönbözőbb tapasztalatok utalnak arra, hiába a szűk egyéni érdekeket érvényesülni hagyó szabályozás, ha egyre többen és többen érzékelik, hogy előlegezett bizalmukkal visszaélnek, segítőkészségüket nem viszonozzák, önzetlenségüket nem támogatják.
A neoliberalizmus legfőbb baja, hogy minduntalan az atomizáltan elszigetelt személyekre irányítja a figyelmét, holott arról a nyilvánvaló igazságról egy pillanatra sem feledkezhetünk meg, miszerint valamennyien közösségek vagy
– ami ezzel egyenlő – szociális csoportok hálózatában élünk. Így kétségtelenül közösségi normák, szociális és kulturális hagyományok formálják, alakítják az életünket. De amíg a neoliberalizmus a társadalmat csakis fogyasztók és termelők hálózataként fogja fel, amelyből megfellebbezhetetlenül elutasítja a morális kötelékeket csakúgy, mint az érzelmi szolidaritás számtalan formáját, addig az organikus közösségek újjászületéséről aligha beszélhetünk. Miközben például sokan tagadják a közösségi hagyományokat, s legfeljebb a racionális szerződéseket akarják a kívánatos társadalmi kapcsolatok mintaképévé tenni, aközben az is megfigyelhető, hogy az ijesztő kozmopolitizmus jegyében mind többen és többen kísérelnek meg elfeledkezni arról, hogy valójában a közösségi identitások tölthetik meg valódi jelentéssel az állampolgárok életét. Hiszen változatlanul az egyik oldalon a neoliberalizmus szélsőséges képviselői állnak (akik a piaci mechanizmusok mindenféle külső szabályozás alóli felszabadulásától várják a társadalom ellátási és elosztási gondjainak hosszú távú megoldását), a másik oldalon azok a közösségeknek a képviselői, akik a világpiaci ellátásból ki vannak zárva, vagy éppen most kerül sor kizárásukra.
Nincs másról szó, mint az egyre terebélyesedő pénztőke és a velük együtt élő médiumok szisztematikus összefonódásáról. S ennek következtében a különféle gazdasági tranzakciók egyetemessé válásáról, amelyek messzemenően igyekeznek kivonni magukat a nemzetállamok hagyományos gazdaság- és szociálpolitikájából. Be kell látnunk: manapság egyre inkább a már említett hideg polgárháború időszakát éljük. És noha egyértelmű lenne, hogy a megerősítő türelmet tanúsító társadalmi gyakorlatról sohasem mondhatunk le, de semmiképp sem a szegénység és a nyomorúság fokozódása árán. Mert ugyan a közösségek megerősödését szolgáló valamelyest is igazságos közteherviselés joggyakorlata mindmáig hiányzik, a kiteljesedett neoliberalizmus csüggesztően elégtelenné vált félszocialista jelene mégsem elegendő semmire. Látnivaló ugyanis, hogy a botrányosan igazságtalan és szabályok nélküli vadkapitalizmus korszaka nem szűnt meg, hiszen a közvagyon fosztogatása megállíthatatlanul zajlik, a vállalkozói vagyon pedig többnyire elválaszthatatlanná vált a törvénytelenségektől. Ha pedig a félelem lesz általános, nemcsak a közösségek, hanem maga az állam is óhatatlanul szétzilálódik. S bár a be nem avatkozó neoliberalizmus valóban megőrizte valamennyi fontosabb jellemzőjét azzal, hogy szinte egy csapásra kivonult a kulturális és a gazdasági életből, mégsem téveszthet meg senkit az elvont emberi jogok érvényesülésének liberális gyakorlata. Bárki viszonylag könnyedén kiléphet a biztonságot nyújtó közösségek sokaságából, de ezzel csupán a talajtalan, rettenetesen sebezhető állampolgárok státusába kerülhetnek. Igazából mindez senkinek sem lehet jó.

A szerző szociológus, egyetemi oktató