Rossz előkészület, biztató nyitány

A jelenlegi minden idők legjobb svéd női kézilabda-válogatott-ja? – kérdeztem Ulf Schefvert szövetségi kapitányt, mire ő némi töprengés után azt válaszolta: „Erre csak azért nem merek egyértelmű igennel felelni, mert a feleségem játszott
az 1993-as csapatban, és félek, hogy a fülébe jutna, amit mondtam.” Nekünk viszont így is a fülünkbe jutott, bár a kínaiak és a kazahok ellen elvesztett felkészülési mérkőzések után szombaton elsősorban nem is a skandinávoktól tartottunk, hanem saját együttesünktől.
Szerencsére alaptalanul. Utóbb beigazolódott, és ezzel mindenki egyet is értett, hogy a két, önmagában riasztó vereség hasznosabb volt, mint mondjuk két, hasonlóan csapnivaló játékkal kiszenvedett, egy-két gólos győzelem, mert így legalább a látszatbéke helyett előbb felhorgadtak, aztán elcsitultak az indulatok, és a lányok „harci sebességgel” kezdték olimpiai bemutatkozó mérkőzésüket. Görbicz Anita két héttel ezelőtti konyhai balesetét csak speciális cipője idézte, a mozgása már nem, és ezúttal nem ő forrázta le magát, hanem Vérten Orsolya a góljaival a svédeket. Az első félidőben hatból hatszor talált be, az ötgólos magyar vezetés utáni 15-14-es félidei eredmény az ellenfélnek kedvezett. Ám szünet után is mindvégig a mieink uralták a játékot, még kettős emberhátrányban sem alibiztek, és miután Pálinger Katalin az utolsó nyolc löketből hetet megfogott, fölényes, 30-24-es győzelmet arattak.
Az előzmények után a társaság és a hétezer kilométeres távolság dacára népes magyar tábor úgy ünnepelte a papírformasikert, mintha a negyeddöntőt nyertük volna meg, a játékosok is túlléptek a klisé-nyilatkozatokon. Görbicz például kijelentette: „Szerencsére egyáltalán nem fájt a lábam, nem is gondoltam rá mérkőzés közben, de úgy néz ki, itt, Pekingben nem fogok főzni”, és Pálinger is elengedett egy poént: „A végén valahogy még be kellett szednem egy gólt, mert azt tippeltem, huszonnégyet kapunk.” Aztán komolyabbra fordította: „Nagyon nehéz héten vagyunk túl, mert az akklimatizáció nyűgei mellett a bizalom is megingott irántunk, de szerencsére sikerült úrrá lennünk a helyzeten.” Hajdu János, a megkönnyebbült szövetségi kapitány is ezt emelte ki: „A kazahok elleni vereség utáni tisztázó beszélgetésen mindent rendbe tettünk, köszönöm a lányoknak és Sinka László főtitkárnak, hogy segítettek az én lelki békém helyreállításában is. Jól játszottunk, nemcsak fizikailag, hanem taktikailag is felülmúltuk az ellenfelet, és ha hétfőn, a brazilok ellen is élünk vele, hogy mi vagyunk az esélyesek, kedvező pozícióból kezdhetjük a csoportrangadókat.”
Csak az esetleges félreértések elkerülése végett: a svédek legyűrésével még nem lépett elő biztos éremesélyessé a magyar válogatott, csak éppen elhalasztotta a kézilabdás világvégét. Remélhetőleg nem csak két nappal.