Amíg egy megfáradt punk Bach d-moll kettősversenyére horkol az összművészeti sátorban, barátai sörrel hidratálnak, és jó órányi pattogós orosz ska kedvéért odébb állnak. A főbejárat tövében néhányan törzsi táncot járnak, közben a nagyszínpad előtt a tömeg ír folk-rockra tombol. Amott egy ateista vikingimitátor életvezetési tanácsot kér a rabbitól. Egyetlen röpke séta merítése a Sziget-univerzumból. Még a zárómérleget sem kell ismerni, elég volt a Sex Pistols pénteki, vagy a talán legerősebb nagyszínpadi fellépő zenekar, az R.E.M. koncertnapján a Hajógyári-sziget környékére tévedni, hogy ki merjük jelenteni: a tizenhatodik Sziget Fesztivál minden eddiginél nagyobb fordulatszámon üzemelt. A szervezők az idén csak a programot sűrítették össze egy hét együttlét helyett öt, programokkal telezsúfolt napra; a fesztivál területét néhány hektárral kibővítették, a helyszíneket három zónába telepítették, és főleg a nulladik napon ötvenezres tömeget vonzó Iron Maiden kedvéért megépítették a fesztivál történetének legnagyobb színpadát. Az idén is volt persze por, kosz, kígyózó sorok és soha nem látott tömeg mindenhol (vasárnapra virradóra a Hajógyári-sziget hetvenezer látogató befogadásával megtelt), bőven akadt min fanyalogni, el kell azonban ismerni, hogy a Sziget programkínálata bármelyik európai fesztivállal felveszi a versenyt, műfaján belül mára megkerülhetetlen. A szervező másodvonalas sztárok helyett igyekeztek bombabiztos neveket állítani a nagyszínpadra. Alanis Morissette, a Jamiroquai, a Sex Pistols, Róisín Murphy és a többiek bőven meg is szolgálták a borsos gázsit, nem volt kínos lebőgés, de az új albummal (Accelerate)
visszatért posztpunkok, az R.E.M. feszes rockprogramját leszámítva egyik nagyszínpadi koncert sem súrolta a katarzisélményt. Kapott viszont mást a közönség. Tele volt a koncertmenü friss trendekből mazsolázott előadókkal, magyarnak, külföldinek kénye-kedve szerint a magáé. A fellépők névsorát összegezve nem túl kockázatos megállapítás, hogy a Sziget ma tömegigényt kiszolgáló monstre vállalkozás, megtestesült életérzés helyett a lehető legnagyobb profizmussal megszervezett szórakoztatóipari szolgáltatás. Szükségszerűen kinőtte magát, talán már saját határait feszegeti, és ebből a távlatból eszébe sem jut senkinek azon keseregni, hogy a tizenhatodik fesztivál évében a Sziget már nyomokban sem emlékeztet arra az under-groundból kicsírázó laza dzsemborira, aminek indult. Ami az ősidőkből a profit kényszere ellenére is megmaradt, az talán a sokszínűség és a tolerancia. A külföldre irányuló erőteljes marketingnek köszönhetően évről évre több francia, holland és német érkezik a Szigetre, akik a rendezvény ideje alatt egy korábbi felmérés szerint csak 2005-ben 2,3 milliárd forintot költöttek a multikulti forgatagban. Értékek, stílusok, nyelvek és emberek olyan természetességgel megférnek a Sziget olvasztótégelyében, mintha a Hajógyári-sziget határian túl nem is léteznének ellentétek. Hetvenezer ember között nehéz személyességet keresni, mégis ez lehetett a kulcs, ha a Szigetet valaki a hömpölygő tömegben koncertről koncertre rohanva nem csak túlélni szerette volna, de jól is akarta magát érezni.
Az útpadkára rogyva pengeti gitárját egy francia punk, aki épp arra jár, néhány pillanatra megtorpan, csörrennek az aprók a tokban, percek alatt megkeresi az aznapi delírium árát. Feketére festett emós lányok gyűlnek köré, aznapi koncertprogram ezennel felrúgva; megbabonázva hallgatják. Türelmetlenül nógatnak a barátai egy lányt, gyere már, de neki tanács kell, nem decibel… A vándorkomédiások színpadán Freddy Mercuryt imitálja egy artista, a fűben egy anyuka és két kislánya a térdét csapkodja a nevetéstől – a Sziget nekik a gyerekprogramokból áll. Lehetne belőlük több, de így is élvezik – mondják. Apró univerzumok a Sziget-univerzumban, kapaszkodók a forgatagban, ha kiköp magából a tömeg. Egy-egy villanásnyi személyesség a decibelek alatt; ezektől nem durrant szét a Sziget az idén sem, ezektől működött, ha volt, a varázslat.
felsőoktatás
Rég nem volt ilyen sikeres felvételi
