(hol tartunk most )

Én nem tudom, hogy valakiből miféle enzimek túltengése vagy hiánya révén lesz kommunista. Arról már olvastam tudományos eszmefuttatást, hogy az emberek jobb- vagy baloldalisága determinált, s miként függ össze bizonyos belső elválasztású mirigyek működével, s ez sem a kommunista, sem a fasiszta mivoltra nem magyarázat. Ugyanis például a büszke baloldaliságnak vannak fokozatai: a szociális érzékenységtől kezdve a politikai korrektségen át a kádárizmusig, majd a sztálinizmusig, hogy e mirigyműködés Pol Potnál tetőzzön.
Az az érzésem, ha hasonlóan frappáns történelmi példákkal nem is bizonyítható, hogy a jobboldaliság grádicsának is sok foka van. A végső vagy szélső fokozatra különösképpen agresszív, gyilkos mivoltában, ugyanolyan zsigeri rendellenesség révén lép rá egy típusában a baloldali erőszaktevőkkel azonos emberfajta. Mindehhez hozzá kell fűznöm még valamit: a társadalmi környezet, szokásrend gátolhatja vagy ösztönözheti az „eleve elrendelést”, kordában tarthatja vagy szabadjára engedheti. Erre illik az a mondás – bár túl enyhén hangzik –, hogy alkalom szüli a tolvajt. Az alkalom, az önkény szüli a gyilkosokat is, s ha belegondolunk, rájövünk, ez azt jelenti, számos potenciális bűnöző él közöttünk, aki csak az alkalomra vár.
A kérdés: mikor van itt az alkalom? Sajnos, Móricka voltomat nem tudom eltagadni, miként neki minderről egy bizonyos intim dolog, nekem Gyurcsány Ferenc és csapata jut az eszembe. A csapaton nemcsak Veres Jánost értem, hanem az összes szocialista és szabad demokrata korifeust, aki részt vett a gyurcsányizmus létrehozásában, s most kushad, sumákol, vagy netán egy újabb, számára hasznos alkalomra vár. Bennem állandóan felvetődik a kérdés, hogy kik ezek az emberek, vagy miféle emberek ezek? Kilencvenkilenc százalékuk tagadja, hogy ő kommunista. Viselkedésük is bizonyítja ezt. De baloldaliságukat – bármily bizonytalan legyen is ebben a kérdésben a politológia – büszkén vállalják. Hol helyezkednek el ezek a hölgyek és urak a szociális érzékenység és a Pol Pot által kalibrált skálán?
Az a kellemetlen érzés motoszkál bennem, hogy ezek a hölgyek és urak egy más korszakban, más körülmények között lényük kommunista részét engednék érvényesülni, nem pedig a politikai korrektséget, amely például Gyurcsányt arra bírja, hogy chartát kiáltson homofóbok ügyében. Az eredeti Párt tele volt homofóbbal, és az úgynevezett szocialista demokrácia a hosszú hajat és a szakállat sem viselte el. Mi is vajon az, amit fentebb „lényük kommunista részének” neveztem? Miként nyilvánul meg most, amikor kötelezőnek tűnik az EU-kompatibilis magatartás?
Mi jellemző a kommunizmus virágkorára? Az önkény és az erőszak. A fasizmusra ugyanez. A „szolgálunk és védünk” helyett a „megrugdosunk és fölakasztunk”. Két korai jele volt a zsarnokságnak mindig: a fegyveres rendvédelmi szervek túlkapásai és a sajtószabadság megnyirbálása, ami lényegében az emberek tájékozódási jogának csorbítását jelenti. Ez annak az útnak a kezdete, amelyen haladva a választópolgár szép lassan, de kérlelhetetlenül kényszeres, majd önkéntes igenlőgéppé válik. Mert biz’ ám, Észak-Koreában is vannak választások.
Tehát? Gyurcsány vagy Veres hol áll? Mit tennének ők, ha teljesen szabadon tehetnék? Például egy tényfeltáró újságíróval. Egy okvetetlenkedővel. Végül a szelíden ellentmondóval. A bírálóval. A kétkedővel. Velem.
Hogy hol tartunk most, készülődnek-e szimatolásra a „haveri rendőrkutyák”, én nem tudom…