A silányság ellen

Tanított a Kisképzőn, a Budai Rajziskolában, s most a MOME felsőfokú tipográfusképzőjén és a Nyugat-magyarországi Egyetemen két éve alapított, Orosz István által vezetett alkalmazott grafika tanszéken oktat Nádai Ferenc grafikus, tipográfus. A szakmában súlya van, nem véletlenül. A viszonylagossá tett, félig megcsinált dolgok világában a minőség a zsinórmérték a számára.

Miért olyan fontosak egy nyomtatott szövegben azok az apró részletek, amelyeket egy laikus szeme észre sem vesz?
– A laikusnak nem is kell észrevennie ezeket a dolgokat, az a fontos, hogy zavartalanul el tudja olvasni a szöveget, és hogy olyan esztétikai élményt kapjon, amilyet azelőtt még nem kapott. Előfordult, hogy megbíztak azzal, újítsam meg egy hetilap vizuális profilját, és én előrebocsátottam, hogy csak úgy vállalom el a munkát, ha nem fogják azt várni, hogy már az első szám megjelenésekor megrohanják az újságosstandokat a vásárlók a kiadványért. Ilyenkor sokan kissé idegenkednek az új megjelenéstől, hiszen az emberek konzervatívak. Egyébként újságolvasóként én is az vagyok. A kiadóknak tehát ki kell várniuk, amíg egy-egy ilyen újítás beérik, és számításba kell venniük azt is, hogy ilyenkor csak azok emelik fel a telefont, vagy írnak levelet, akiknek nem tetszik az új megjelenés. Akiknek tetszik, azok hallgatnak.
– A szakmabeliek figyelemmel kísérik egymás tevékenységét?
– Többé-kevésbé, sőt a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete 2002-től díjat is alapított a szakmai elismerés céljából.
– Az Aranyrajzszög-díjat, amelyet ön is megkapott 2006-ban, a Filmvilág című folyóirat tervezéséért, valamint a Katolikus Szeretetszolgálat agenda- és a Budai Rajziskola könyvterveiért.
– Igen. Később aztán megalakult a MATT is, a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága, sőt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületén belül is van külön szekciója a grafikusoknak, de nagy fájdalmam, hogy hiába erős a szakma, kamara létrehozását nem engedélyezik. Van egy olyan szervezet is, amelyik a magyar dizájnnal lenne hivatott foglalkozni, de gyakorlatilag nem igazán hatásos. 2007-ben például a Magyar Rádió új arculatát egy angol cég tervezte meg, és az új logó – amely nem mellesleg több sebből vérzik, nem igazán vállalható – az egész szakmát felháborította, de bánatomra éppen a Design Terminál nem szólalt meg.
– Szakmai szempontok szerint a közrádió vagy a Magyar Televízió arculata a jobb?
– Az a döbbenetes a hazai televíziók esetében, hogy valamiért újra és újra más arculattal próbálkoznak. Ott volt például a Duna TV, ahol Czakó Zsolt főcímeit és a Grotesque Stúdió ötletes arculatát, kiváló logóját egyetlen elnökváltás képes volt lesöpörni a képernyőről. Magyarországon érthetetlen okból, ha jön egy új kormány vagy egy új elnök, megváltoznak az arculatok, és általában rosszabbak lesznek. Ausztriában elképzelhetetlen lenne, hogy az osztrák televízió arculata attól függjön, hogy bekerül-e a néppárt a parlamentbe, vagy sem. Miután racionális magyarázatot nem találtam arra, miért mennek itthon mégis így a dolgok, én ezt egyfajta turáni átoknak fogom föl.
– Ebből ön szerint nincs kiút?
– Az én életemben már biztos nincs. 1982 óta tanítok, kezdetben a Kisképzőben oktattam, és már akkor észrevettem valami furcsaságot. Volt, hogy kiadtam a diákoknak egy olyan egyszerű feladatot, hogy rajzoljanak meg hat darab 6x6 centiméteres négyzetet, köztük fél centis távolsággal. Amikor beszedtem a munkákat, volt ott minden, 6,5 centis négyzetek, egy centis közzel, egyszóval teljes pontatlanság. De nem is hibáztattam őket, hiszen az általános iskolában meg kellett vegyék a korongokat és színes pálcikákat, a matematikai szemléltetőeszközöket. De a piros pálcika színe a narancssárga és a barna között, a 10 centis pálcikák mérete 9,5 és 10,5 centi között volt. Már akkor bedolgozták a tudatukba, hogy semmi nem olyan, amilyennek lennie kéne. Azt javasoltam nekik, törekedjenek arra, hogy alkossanak jól, precízen. Legyen ellenállásuk formája a minőség. Az egyetemen ma is arra biztatom a hallgatókat, hogy a szakmát jól tanulják meg, tartsák be a határidőket, és legyenek képesek rugalmasan és gyorsan dolgozni.
– A hazai közállapotokra jellemző „turáni átok” nem nyomja rá a bélyegét a fiatal grafikus generációk hozzáállására?
– Dehogynem. A tanárnak az a dolga, hogy megfertőzze a fiatalokat a szakma szeretetével. Ugyanakkor felvetődik bennem a kérdés: mi lesz velük? Létezik egy másik magyar betegség is: mindenki egyeduralomra törekszik. Tőlem egyszer egy kolléga megkérdezte: te mindent megtanítasz, amit tudsz? A kérdésből arra következtettem, ő nem avatja be mindenbe a diákjait. Pedig az a legtermészetesebb, hogy átadjuk a fiataloknak a tudásunkat – miközben rengeteget tanulunk is tőlük –, hiszen ha jó konkurencia alakul ki, az minket is további fejlődésre ösztönöz.