Elvágyódás és meggyökerezés

L Á T - H A T Á SKonok Tamás Kossuth-díjas festőművész, a francia L’Ordre National du Mérite (nemzeti érdemrend) kitüntetettje alkotásaiból látható kiállítás A gondolatmenet struktúrája címmel a Kiscelli Múzeum templomtermében augusztus 2-ig.

Majd négy évtizede, a hetvenes évek eleje óta festi Konok Tamás a Graphidion ciklus műveit, amelyek több okból is kitüntetett helyet foglalnak el életművében. A cím Ferenczy István, az „első magyar szobrász” Pásztorlánykájára, más nevén Graphidionjára utal, ezen keresztül pedig arra a mítoszra, amely a szerelmes istennőről szól, aki távoli kedvese profilképét a homokba rajzolta. Ez volt a rajzművészet születésének pillanata. Ferenczy Istvánhoz azonban nem csak szellemi-művészeti kérdések, de családi kapcsolatok révén is kötődik Konok Tamás. Nagyapja, Sándy Gyula építész ismertette meg vele a vonalrajz szépségét, az ő nagybátyja volt Ferenczy István. Nemcsak a családi história, de saját életének fordulatai vagy épp a XX. század művészetének története is izgalmas élményt kínálnak azonban a művész számára. Feldolgozni vagy inkább rendezni való anyagot A gondolatmenet struktúrája számára, ahogyan a kiállítás címe fogalmaz. Ennek az anyagnak a részletes számbavételére az utóbbi két évtizedben két nagy kiállítás is lehetőséget adott: az egyiket a Ludwig Múzeumban rendezték 1995-ben, a másik 2006-ban a 75. születésnapját ünneplő művész előtt tisztelgett, az Ernst Múzeumban. A mostani tárlat művei kivétel nélkül az ezredforduló utáni években készültek, s nem a visszatekintés, hanem a folyamatos jelen idő megélése, ha lehetséges, a gondolatmenet struktúrájának, logikai rendszerének további finomítása jegyében. Utalnak az alkotások arra, hogy a rajz továbbra is igen fontos szerepet játszik Konok Tamás művészetében, de arra is, hogy milyen erőteljes festői hatást képes elérni a kifejező eszközök minimumával, az erősen redukált grafikai eszközökkel, színekkel is. Minderre, ha úgy tetszik, szinte didaktikus módon maga is felhívja a figyelmet a tárlatnak helyet adó nagyszerű templomtér bejárata előtt a háromszög és négyzet ötvözetéből épülő Piramis című festménnyel.
Mindazonáltal egy pillanatra sem didaktikus a kiállítás, hanem éppenséggel a ráció és az emóció, a szerkesztő logika és a sejtetés tökéletes elegye, a kompozíció mesteri példája. És nem egyszerűen a festői-grafikai elemekből összeálló kompozícióé, hiszen egyszerre zenei hatásúak a művek és az építészeti alkotásokéhoz hasonló logika alapján épülnek fel. A kiállításrendezés kiváló példája is a tárlat, a képek és az őket körülvevő tér folyamatosan eszmecserét folytatnak. Az előtér három szinte csak fekete-fehérben fogalmazó kompozíciója mintegy előlegezi a hajóban megjelenő látványt, s már a hajóból érzékelhető az ottani és az egykori szentélyben lévő művek finom vöröseinek párbeszéde. A kiugró falpilléreken függő Graphidion képek mögött nagyszabású kompozíciók jelennek meg a falon, a pillantásnyi élmény mögötti gazdag világ fölötti meditációra biztatva. A hatalmas tér sötétjéből kiválnak a nagy fehér felületek, egy-egy vörös, sárga folt, közelebb lépve érzékelhető a vonalrendszerek differenciáltsága vagy épp a márványszerű felületek finomsága. Olykor egy-egy pillér, faldarab mögött eltűnik a kép, néhány lépés után újra felragyog. Egy néhány évvel ezelőtti beszélgetésünket idézi fel az élmény, amelyben Konok Tamás az ezoterika, a transzcendens tartalmak felerősödéséről beszélt művészetében. „Talán az élet bizonyos szakaszához is kapcsolódik, hogy egyre kevésbé a materialista világhoz tartozó, rejtett életérzés alakul ki az emberben, amely tételes valláshoz nem kötődik, de köze van a mindenséghez, a végtelen térhez, melyben létezünk – mondta. – Utolsó párizsi kiállításomon beírta valaki a vendégkönyvbe: elvágyódás ez a térbe, de meggyökerezés a föld mélyében. Valóban így van. Mindig volt bennem egyféle racionalitás, de vonzódtam a misztikumhoz is. Ha úgy tetszik, sosem nyugodtam bele a totális elmúlásba.”
(Konok Tamás kiállítása, Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum, augusztus 2-ig.)