Felemás unió

Húsz év alatt már megszokhattuk, hogy lassan őrölnek az Európai Unió (EU) malmai. A rendszerváltáskor még azt hittük, Brüsszel azonnal a keblére ölel, segítségünkre siet, izgatottan várja, csatlakozunk-e a nyugati táborhoz. Ehhez képest unalmasan előadott ígéreteket kaptunk csupán. Ahogyan Hanna Suchocka lengyel exkormányfő fogalmazott, folyamatosan öt évre voltunk az uniós csatlakozástól. Társult tagság évekig, majd csatlakozási tárgyalások újabb esztendőkön keresztül. Mire 2004-ben belépést nyertünk az unióba, már belefáradtunk az egészbe. Örülni sem tudtunk igazán.
Öt évvel az EU-tagság megszerzése után, kedden és tegnap olyasmik történtek Strasbourgban, illetve Brüsszelben, aminek őszintén örülhetünk. Egyrészt az egykori kommunista államok polgárai először érezhetik úgy, nem másodrangú szereplői a nagy nyugati klubnak. Egy lengyel ember került az Európai Parlament (EP) élére, s ez már önmagában is örömteli lehet nekünk, magyaroknak, hiszen a magyar–lengyel barátságot Budapest irányát vesztett, csapongó szocialista diplomáciája, Varsó irányában mutatott sértő érdektelensége sem tudta semmissé tenni. De Jerzy Buzek nem csak lengyelsége miatt szerethető. A legendás Szolidaritás egyik vezetőjeként a kommunista diktatúra határozott ellenfele volt, s maradt, rendszerváltás utáni politikai tevékenysége támadhatatlan. Az EP egyik alelnöki székébe Schmitt Pált szavazták be az európai honatyák, ami a térség újabb sikere mellett a Fidesznek szóló elismerés is. Az utóbbi években megkérdőjelezhetetlenné vált a polgári párt hitele a legnagyobb uniós frakcióban, s ma már az is nyílt titok, hogy Brüsszelben Magyarország egy éven belül kormányra kerülő jobbközép erejeként tekintenek a Fideszre. A másik örömteli hír Brüsszelből érkezett, ahol az Európai Bizottság rábólintott három balkáni ország vízummentességére. Miután Szerbia is ezek között van, a vajdasági magyarok számára július elsejétől megszűnik a megalázó sorban állás az anyaország konzulátusa előtt, a kapcsolattartás zökkenőmentessé válik.
Hogy a jó hírek ellenére koránt sincs minden rendben az unió táján, azt Schmitt Pál egyik első EP-alelnöki nyilatkozata jelzi, miszerint igyekszik hatékonyabban fellépni a magyar érdekekért, így a botrányos szlovák nyelvtörvény ügyében. Egy ilyen diszkriminatív jogszabály szó nélkül hagyása az uniós intézmények részéről azt üzeni: a felvidéki magyar kevesebbet ér, mint az Olaszországba menekült, s ott többnyire bűnözésből, koldulásból élő romániai cigány. Emlékezzünk vissza, milyen támadássorozat indult Brüsszelből a Berlusconi-kormány ellen, amiért törvényben szigorította az illegális bevándorlók ellenőrzését. Hogyan is van akkor az uniós tagországok belügyeivel? A római diszkrimináció európai ügy, a pozsonyi viszont csak szlovák? Valóban figyelemre méltó magyar siker Schmitt Pál EP-alelnökké választása, de vajon mekkora a magyar mozgástér az Európai Parlamentben akkor, amikor a második legnagyobb frakció – a szocialista – egyik alelnökévé választják annak a szlovák kormánypártnak a politikusát, amely koalícióban van egy nyíltan magyarellenes, rasszista formációval?
Úgy tűnik, az uniónak van még hová fejlődnie. Amíg nincs világos és egységes meghatározása a jogsértésnek, vagy amíg a kisebbségvédelem mint olyan nem létezik, addig nehéz önfeledten lelkesedni az Európai Parlamentért. És ezzel alighanem Jerzy Buzek és Schmitt Pál is tisztában van.