Haveri nagykutyák vergődése

Jeges rémület fogott el egyeseket, amikor Lendvai Ildikó kinyilatkoztatta: nem lesz előre hozott választás. Aláásta azonban a fodrász hajlandóságú pártelnöknő szavainak súlyát, hogy ezt mintegy százhatvanötödszörre jelentette ki. Tovább csökkentette az ijedelmet, hogy ha az MSZP vezetőinek komolyan vehetőségét tőzsdére vinnék, ugyanolyan süllyesztett lenne az árfolyamuk, mint az ország hitelességének, amíg a jelenlegi kormány regnál. Mindebből következően a legtöbb ember inkább reménykedni kezd: soha ilyen közel nem kerültünk az előre hozott választásokhoz. A Medián legfrissebb felmérése egyenesen arról számol be: a polgárok legalább kétharmada töretlenül bízik az előre hozott választásokban is, vagyis nem sikerült a szoci megfélemlítő kúra. A szocialista nagyasszonyról tudvalévő, hogy jóslatainak az ellenkezője szokott bekövetkezni. Az MSZP mai elnöknője pár éve még azt jelentette ki: lassan mondom, hogy nem lesz gáz-ár-e-me-lés. A logopédiai tanfolyamok fejlettebb diákjait kenterbe verve szótagolva is elismételte, hogy még Orbán Viktor és a többi tamáskodó is megértse. Már nem is sportszerű felemlegetni: nem hogy lett gáz-, gyógyszer- és minden más áremelés, hanem sorozatvetővel zúdították a lakosságra, annyiszor lett egyre több és több a tarifa. Túlzás nélkül leszögezhetjük: a frászt hozta az MSZP-hívők kicsinyre zsugorodott táborára a leendő hajtépőszalon-tulajdonos azzal, hogy kizárta az előre hozott választás lehetőségét.
Pedig lehet, hogy tényleg nem lesz 2010-nél előrébb hozva ama országgyűlési voksolás. Még akkor sem, ha a kormány és pártja(i) minden meg is tesznek ezért a kormányzásnak sikertelenül álcázott lenyúlós balfácánkodással.
Kezd ugyanis annyira közel kerülni jövő április, az igazság legvégső pillanata, hogy a naptár látványa a szocik számára önmagában felér egy idegi sokkhatással. Ma még csupán azt sikoltozza L. Ildikó, hogy elég legyen az előre hozott választások emlegetéséből. Holnap már ez a mondat úgy fog változni: elég legyen a hónapok számolgatásából! Ma még csak a korát firtató elvtársait fenyegeti skalpolással, holnapután már a naptárak nézegetése, s egyáltalán az országgyűlési választások bármikori megrendezésének felemlítése is dühkitörést fog kiváltani belőle, kilátásba helyezve a hajnál kényesebb tartozékok lecsavarását. De nincs mese, a könyörtelen időnek az a baljós szokása, hogy komótosan, de telik. Így hovatovább már maximum kilenc hónap van hátra a választásig. Amelyet, ha jövő tavasszal lesz, joggal nevezhetünk inkább halogatott, késleltetett választásnak. Alkotmányjogász legyen a talpán, aki el tudja magyarázni a társadalomnak, miért előre hozott egy olyan esemény egy elvben népuralmi rendszerben, amit a nép döntő többsége szeretne minél előbb megtartani. És vajon miért lenne demokratikus az a megoldás, amikor a színpadon még mindig az a tehetségtelen színész deklamál, akit már ötvenszer kitapsoltak, és annyi paradicsomot hajítottak felé, hogy akár zöldségkereskedést is nyithatna. Nem kell hozzá nagy fantázia, miért állják még mindig az egyre terebélyesedő közutálatot. Tartják a frontot B. Gordonék, hogy a ripacs kollégák a hátsó ajtón mindent kivonszolhassanak a kellék-, jelmez- és díszlettárból. Ezzel viszont nyíltan deklarálják, hogy számukra pártjaik, az MSZP, illetve az SZDSZ sikeressége az égadta világon semmit sem jelent. Hogy a végén annyi szavazatot kaphatnak egy bármikor tartandó választáson, ami még egy városka polgármesteri címéhez is kevés lenne? Annyi baj legyen! Hogy ezzel a baloldali és liberális értékrenddel hosszú évekig nem lehet szalonképes eredményt elérni Magyarországon? Mert az emberek előtt végképp lejáratták a haladó értelmiségi és baloldali fogalmakat? Ez sem izgatja őket a jelek szerint.
Új színpadi műfajt találtak föl: a tragikabarét, ami a Haveri nagykutyák vergődése címet kaphatja a képletes keresztvíz alatt. De hogy legyen szó más állatokról is: Mesterházy mester próbált szellemeskedni nemrégiben a parlamentben – természetesen a Fidesz rovására – a három kismajmot ábrázoló szoborral, amelyen az egyik a szemét fogja be, a másik a fülét, a harmadik pedig a száját. Nem volt világos, miért rángatta elő hajánál fogva az allegóriát, de tán éppen azért nem volt az, mert tudat alatt saját pártjának szomorú példája motoszkált a kalózszakállas frakcióvezető fejében. Az etológiában tudniillik ismeretes az a jelenség, amikor a kismajmok a magas fán félelmükben összecsimpaszkodnak. Így viszont csak egyet érnek el: egyszerre pottyannak le a földre.
Mindez onnan jutott eszünkbe, hogy az MSZP-kongresszuson a transzparensekre az Új összefogás jelmondat volt pingálva. Ez viszont azt jelenti, hogy ha újra van szükség, a régi öszszefogás tönkrement. De hát akkor kivel akarnák ezt az új összekapaszkodást megvalósítani? Bizonyára az MSZP Nagy Barátjára, az „erős” szakértői kormányra gondolnak. Csakhogy mitől is erős ez kabinet? Hát attól, hogy az MSZP támogatja. És mitől erős a szocialista párt? Mert a Bajnai–Oszkó–Draskovics-féle álszakértői klub áll mellette. Ezt hívják politikai hitelfedezeti csalásnak. Nem koppintanának-e az orrára annak, aki így mesterkedne a hitelfelvételnél? Gondoljuk el: valakinek az az ingatlan szolgál biztosítékul X. banknál, amire csakis azért adtak neki kölcsönt Y. banknál, mert X. pénzintézettől komoly hitelben részesítik. Mit tesz az Isten és a véletlen: ugyanez a hamiskártyás logika működik a kvázi koalíción belül is. Az MSZP-ben az a meggyőződés, hogy SZDSZ támogatja a megszorításokat. Az SZDSZ-ben szintén az az ösztökélő sóder, hogy az MSZP és a kormány elkötelezett a „stabilizáció” iránt. Értsd: a két pártban kölcsönösen azt a hitet keltik, hogy a másik támogatja. Mit is? A nem létező programot. Ha ugyanis a 2006-os kormányprogram már lejárt lemez, a Bajnai-féle furcsa, rövidke fércmű még általuk sem neveztetik programnak, akkor jogos a kérdés: komámasszony, hol a program? Sehol. És hol a társadalmi támogatottság? Régen sem igen volt, de mára legalább az is elillant.
Sokasodnak a rossz jelek az MSZP és kormánya számára a hadak útján. Miközben a kormányzati stabilitás látszatát hasztalan igyekeznek megteremteni, futnak ki alóluk saját embereik. Szili Katalin lemondása a házelnöki posztról még sok főfájást fog okozni a karrier-baloldaliaknak. Karsai József újabb, de a korábbiaknál elszántabb kirohanása a kormánykomplexum ellen szintén kevés jóval kecsegtet. Terjedhet a ragály. Bajnai, Draskovics és a rendőrségi vezetők látványosan kaotikus, egymásnak ellentmondó nyilatkozgatása a durván szétvert Erzsébet téri tüntetésről viszont tényleg népszerűségnövelést szolgált. Igaz, nem a sajátjukét, hanem a Jobbikét. Emiatt azzal gyanúsítják B. Gordonékat: titkon a radikális párt érdekeit szolgálják.
Éppígy betehetik a kaput az SZDSZ-en belüli fejlemények a pótkormánynak. Úgy kellett a szociknak, mint ablakos szlováknak a hátrabukfenc, hogy egy olyan új elnököt válasszanak, aki nem híve az SZDSZ utolsó töltényig és párttagig való kitartásának az utódpárt mögött. A már inkább Szakadt Demokraták Szövetségében úgy tűnik, rájöttek: az emberek azért fordultak el tőlük, mert az MSZP-t tűzön-vízen át támogatták az országgal szemben. Ráébredtek, mennyire abszurd, hogy pártjuk legtöbb vezetőjét kizárólag egy másik párt sikere érdekli. Fix pontnak kevés az, ha Kóka és köre mindent megszavaz, amit Gordon haverék az orruk elé nyomnak. A dübörgő Rózsaszín pumánál és társainál pedig elvált a tüdő a májtól: csak a kabinet melletti kitartás a fontos számukra. No meg az, hogy a jövőre elévülő Dataplex-bűnügy miatt legyen még meg a mentelmi jog 2010-ig.