idezojelek

Trumptól sikítófrászt kap a fél világ

Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.

László Dávid avatarja
László Dávid
Cikk kép: undefined

Tényleg nem értik vagy szándékosan nem akarják érteni? Lett volna idő megszokni Donald Trump kétségtelenül sajátságos kommunikációját. Az amerikai elnök már az első mandátuma alatt kóstolót adott őszinte, nyers, sőt olykor nagyotmondó stílusából. Ugyanazt folytatja most is; miért tenne mást? A politikai korrektségben edzett, simanyelvű, fősodratú nemzetközi média és politikai ellenfelei mégis nap mint nap sikítófrászt kapnak egy-egy hangzatosabb kijelentése után.

Igaz, ad nekik muníciót bőven. Grönland elfoglalása, Kanada bekebelezése, a Panama-csatorna visszaszerzése, ukrajnai béke 24 óra alatt, gázai riviéra, globális vámháború, iráni bombázás, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Csak úgy zengett tőlük a sajtó. „Komoly” elemzések születtek arról, hogy vajon az Egyesült Államok lerohanja-e a NATO-tag Dániát. Cinikus mémek, hogy hol késik a világbéke. És bizony nekem is magyaráznom kellett, hogy egyhamar aligha fogunk ötcsillagos hotelt foglalni a gázai tengerparton.

Akkor az amerikai elnök zöldségeket beszél? Nem is kell komolyan venni? Korántsem. 

Donald Trump egyszerűen új stílust hozott a politikai kommunikációba. Egyrészt mert minden bizonnyal ő személyiségében ilyen. Harsány, nyílt és szókimondó. Másrészt mert ízig-vérig üzletember. Magasra helyezi a tétet, ahonnét könnyű engedni. Az Egyesült Államok érdekeit helyezi mindenek elé. Vegyük észre, hogy rendszer van a káoszban! 

Úgy tűnik, mintha hirtelen felindulásból fogalmazna, de valójában leggyakrabban átgondolt stratégia áll mögötte. Általában egy erős üzenet. Vagy a tudatosan épített kiszámíthatatlanság; senki nem tudja pontosan, mikor beszél komolyan és mi lesz a következő lépése. Nem utolsósorban tematizál: ő határozza meg, hogy mikor és miről szóljon a közbeszéd.

Ezt a stílust lehet szeretni vagy nem szeretni. De egy dolog bizonyos: működik. Dánia külügyminisztere éppen a napokban erősítette meg, hogy készek fokozni a biztonsági együttműködést a stratégiai fontosságú északi szigeten. A Panama-csatorna beruházásait az amerikaiak kicsavarták a kínaiak kezéből, és megállapodtak a katonai gyakorlatok engedélyezésében. A vámháborúban a rivális Kínával és néhány más országgal már egyezség született (miközben a szövetséges Európai Unióval még mindig nem jutottak dűlőre). A szőnyeg alá söpört palesztinkérdéssel újra komolyan foglalkoznak az arab államok is.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump második beiktatása után bő fél évvel ennek tükrében érdemes mérleget vonni külpolitikai teljesítményéről. Különösen, mert az Egyesült Államok hamarosan ráfordul a képviselőház egészéről, a szenátus harmadáról, valamint több kormányzói székről döntő, úgynevezett félidős választások kampányára. Márpedig az amerikai választóknak a külpolitika hagyományosan sokadlagos kérdés. Pél­dául az elnökválasztás előtt készített YouGov közvélemény-kutatás szerint a nyolc téma közül a gazdaság az első és a külpolitika a hetedik helyen állt, csak az oktatást előzve meg. Borítékolható tehát, hogy hamarosan előtérbe kerülnek a belpolitikai és háttérbe szorulnak a diplomáciai intézkedések.

Kezdjük a legégetőbbel, Ukrajnával! 

Aki most számonkéri, hogy ígéretével szemben nem teremtett „24 óra alatt” vagy „egyetlen telefonnal” békét, az két dolgot biztosan nem ért: a kampányok, illetve a háborúk természetét. Azt azért nehéz lenne elvitatni, hogy Trump azonnal teljes erőbedobással vetette magát a béketeremtésbe. És azt is pontosan lehetett tudni, hogy ez lesz a legkeményebb dió.

 Mindenki arra számított, hogy a nyugati köldökzsinóron lógó Ukrajnát nem lesz nehéz tárgyalóasztalhoz ültetni, és – Volodimir Zelenszkij kínos, de rövidre zárt fehér házi műsora után – így is lett. Az igazi kérdés az volt: hogy lehet Vlagyimir Putyint jobb belátásra bírni? Erre még keresi a receptet.

Reményre ad okot, hogy Trump számára Ukrajna személyes ügy, presztízskérdés. Még úgy is, hogy stratégiai értelemben egyértelműen Kínára tekint fő fenyegetésként, a háta közepére kívánja az Oroszországra elpazarolt erőforrásokat, és európai ellenszélben kell küzdenie. A már idézett YouGov-kutatás szerint pedig az amerikaiak alig harmada, Trump támogatóinak mindössze negyede (!) tartja fontosnak az orosz–ukrán háborút.

Addig azért mégis eljutottunk, hogy míg egy évvel ezelőtt szitokszó volt a tűzszünet, addig ma már mindenki erről beszél, sőt újra egy asztalhoz ültek az oroszok és az ukránok. 

Lassan a legelvakultabbak is belátják, hogy a fronton nem lehet legyőzni Oroszországot. Míg nem is olyan régen kiátkozták, aki párbeszédet sürgetve szóba állt Putyinnal, mostanra az amerikai és a francia elnök sem volt rest felemelni a kagylót. De tény, az ukrajnai rendezésben Donald Trump egyelőre kudarcot vallott.

A másik visszatérő vád, hogy „béketeremtőként” hivatkozik magára, aki hátat fordít a „világcsendőr” szerepnek, mégsem fékezte meg a gázai háborút, sőt bombázta az iráni nukleáris létesítményeket. Valójában azonban a kettő nem zárja ki egymást. Trump nem bármi áron vagy öncélúan akar békét. Aki ugyanis szükség esetén nem kész erőt alkalmazni, az végső soron kiszámítható és gyenge, nem a világ vezető hatalma. 

Iránnak is adott esélyt a diplomáciára, mielőtt a levegőbe emelkedtek volna a B–2-es bombázók. Ami a Közel-Kelet lángra lobbantásával, egy újabb végeláthatatlan demokráciaexporttal fenyegetett, végül 48 óra alatt pontot tett az izraeli–iráni konfliktus végére.

Amivel már beírta magát a történelemkönyvekbe, a 2020-ban tető alá hozott Ábrahám-egyezmények, melynek keretében az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, majd Marokkó és Szudán rendezte a kapcsolatait Izraellel. A megállapodás szilárdságát jól mutatja, hogy még a 2023. október 7-i terrortámadás után induló gázai háború sem kezdte ki. Mi több, sokasodnak a jelek, hogy további arab államok – például Szaúd-Arábia vagy Szíria – csatlakoznak hozzá. 

Az is fordulópontot jelent, hogy a júniusi hágai NATO-csúcstalálkozón amerikai javaslatra úgy döntöttek, a tagállamok GDP-jük 3,5+1,5 százalékát a védelmi költségvetésükre költik. Trump már 2016-ban világossá tette: Európának többet kell fizetnie a biztonságáért.

Hosszan lehetne még folytatni a sort. Persze Donald Trump sem varázsló – főleg nem tévedhetetlen. Az viszont bosszantó, sőt unalmas, hogy sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy egyszerűen politikai okokból folyamatosan támadják. Volt már olyan amerikai elnök, aki ennél sokkal kevesebbért, egy örökre beváltatlanul maradt biankó csekkért kapott Nobel-békedíjat…

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóhelyettese

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szőcs László avatarja
Szőcs László

Az egybillió hrivnyás kérdés

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A bukás

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A tények a magyar egészségügyről

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Aktivizálódik a nemzeti tábor

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.