Nagy reményekkel vágtam neki az Amerikai hajtóvadászat: Oszama bin Laden című minisorozatnak. A Netflixen nemrégiben műsorra tűzött dokumentumfilm nem kevesebbet ígért, mint hogy
nem az Egyesült Államok és a terrorellenes háború történetét meséli el, hanem azokét az emberekét, akik azt a feladatot kapták, hogy előkerítsék a világ legkeresettebb terroristáját, és igazságot szolgáltassanak.
Exkluzív beszélgetéseket a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ügynökeivel, titkokat a tűzhöz közeli politikusoktól, részleteket az akció kommandósától. Egy szóval: bepillantást a kulisszák mögé. Majd negyed évszázaddal 2001. szeptember 11-e után talán joggal várhatta a néző, hogy szembenéznek a múlttal; nemcsak annak minden fájdalmával, de esetleg hibáival is.
Ám nagyobbat nem is csalódhatnánk.
A háromrészes sorozatból nem sok új információ derül ki annak, aki az elmúlt huszonnégy évben egy kicsit is foglalkozott a témával. A rendezést furcsa módon nem amerikaiakra, hanem egy a műfajban jártas izraeli párosra – Daniel Sivanra és Mor Loushyra – bízták, azonban ez nem járt együtt az objektivitással. Meg kell hagyni, a direktorok tökéletesen felépített dramaturgiával tartják fent végig a feszültséget. Az első két epizód úgy ér véget, mintha egy akciófilm lenne, csak győzze a néző kivárni, mit hoz a folytatás. A CIA-ügynökök olyan élethűen, tépelődve merednek a távolba, hogy még a körmünket is lerágnánk, vajon végül elkapják-e a gonosz szakállas bácsit – ha nem ismerné az egész világ a happy endet. Így viszont az eredmény műanyag. Teljesen hiteltelenek az összevágott visszaemlékezések, mint mikor a „túlélő” műsorokban három kameraállásból nézhetjük végig, vajon megmenekül-e a főszereplő.
Nagyobb baj, hogy a sorozat ráadásul gyáva is: még negyedévszázad távlatából sem mer feltenni izgalmas kérdéseket. Az kiderül, hogy mindenki hibás 9/11-ért, csak a hírszerzés nem. Sőt, még együtt kellene éreznünk a CIA-ügynökökkel, amiért lelkiismeretfurdalás gyötri őket. Megtudhatjuk azt is, hogy mindenkit mélyen felháborítottak a guantánamói fogolytáborban történt kínzások. Vagy hogy az Oszama bin Ladennel 2011-ben végző kommandós szeme előtt végig a szabadság eszménye lebegett. Arról már ne is beszéljünk, hogy Barack Obama amerikai elnök mindig a tépelődő, de végül bölcs döntést hozó vezér, aki győzedelmeskedik a sötétség felett.
Olyan érzékenyebb témákat már véletlenül sem feszeget a sorozat, hogy mégis mi baja volt Oszama bin Ladennek az amerikaiakkal? Vagy ha a hírszerzés mossa kezeit, akkor mégis kit terhel a felelősség az ország történetének legpusztítóbb terrortámadásáért? Hogy mi tartott egy évtizedig a terrorvezér kézre kerítésében? Felmerült-e esetleg, hogy élve fogják el, vagy tűzparanccsal érkezett pakisztáni búvóhelyére az elitalakulat?
Persze nem várható el egy titkosszolgálattól sem, hogy kiteregesse a szennyesét. Az viszont igen, hogy ne tegyen úgy, mintha a szennyes tiszta, 9/11 utóélete pedig sikertörténet lenne. Ez volt az ára, hogy az ügynökök egyáltalán kamera elé ülhettek?
Lehet, így viszont az Amerikai hajtóvadászat: Oszama bin Laden nem több egy PR-mutatványnál, a CIA mosdatásánál.
