Szóval mielőtt bárki siet ítéletet hirdetni, én visszakérdeznék: ön eltűrne egy olyan szomszédot, aki gyilkos és az elpusztítására tör? Mert Izrael ezzel a kérdéssel birkózik 2023. október hetedike óta. Alkudoznia kell az ördöggel. Félreértések elkerülése végett: nem a palesztinokra, de még csak nem is a valóban sokat szenvedett gázaiakra gondolok. Csakis a Hamászra.

Charles Kirk amerikai konzervatív politikai aktivista szokta az Izrael-ellenes tüntetőknek szegezni a kérdést: vajon mi történne, ha holnap a palesztinok letennének minden fegyvert? És akkor mi, ha Izrael tenné ugyanezt? A válaszért elég elolvasni a Hamász alapító chartáját. 

 – idézik már a második (!) pontban Haszan al-Bannát, a Muszlim Testvériség egyiptomi megalapítóját.

Október hetedikéig Izrael elhitette magával, hogy a halálos veszedelemmel együtt lehet élni. Hogy a biztonsági fenyegetéseket „helyén lehet kezelni”. A vérfürdő és az azóta tartó kegyetlen háború azonban kijózanító pofont adott. Gyógyír lehet az erőszakra az erőszak? A Hamásznak – különösen a kényelmes katari kanapékból –, úgy tűnik, semmi sem drága. Bármennyi mártír életét hajlandók odavetni saját fennmaradásukért. Közben a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a palesztinok fele még mindig helyes döntésnek tartja az október hetedikei támadást, és háromszor többen vannak azok, akik szerint végül a Hamász nyeri a háborút, bármit is értsenek győzelem alatt.

Fegyverek helyett jöhetne még a diplomácia. „Vagy mi, vagy ők” – zárta rövidre a kiegyezés esélyeit kérdésemre az egyik Gáza menti feldúlt kibuc túlélője. A politikusok persze dönthetnek még másképp. Csak éppen erről megint elég egyértelműen fogalmaz a Hamász chartája. „A palesztinkérdésre nincs más megoldás, csak a dzsihád. A kezdeményezések, lehetőségek, nemzetközi konferenciák csak időpocsékolásra jók és gyerekjátékok” – fogalmaznak világosan.

Megoldásom nekem sincs. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem is Gázába kell érte mennem.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóhelyettese